Elkészült a Lánchídon az új acél útpálya, amely a régi, elöregedett vasbeton-pályaszerkezetet váltotta fel. Így már végig lehet sétálni a Lánchídon. A hídpályát várhatóan év végén visszaadják a forgalomnak.
Alig egy évvel a pályaszerkezet-bontás kezdése után a budapesti Lánchíd teljes hosszában beépítették a vasbeton szerkezetet helyettesítő 94 darab acél pályatáblát. Ezek a trapézbordákkal merevített – úgynevezett ortotróp – acéllemezek sokkal könnyebbek az elődeiknél, így csökken a híd önsúlya, ráadásul az acél jobban kombinálható a történelmi Lánchíd megmaradó elemeivel. Az elemek beépítését a híd közepénél kezdték, azon a részen, ahonnan a bontási munkák is indultak, majd két irányba haladtak a partok felé.
A Lánchídon a parti nyílásokban még folytatódnak az acélszerkezeti javítások, a két pillér között azonban már a végéhez közeledik az oda beépített új acélelemek, a javított bentmaradó szerkezetek, valamint a láncok alsó szakaszának rozsdásodás elleni védelme. A festősátrakban ezen a szakaszon 80 százalékban végeztek a korrózióvédelmi feladatokkal.
A pesti oldali villamos-aluljáró mellett befejeződtek a 2-es és a 2M villamos pótlásának idejére időzített jelentősebb helyszíni kőmunkák. A mellvédfalakat és a hozzájuk csatlakozó korzó kőfelületeit megtisztították, a hiányokat pótolták, valamint új lábazati köveket is elhelyeztek. A villamosalagút homlokfalán letört köveket javították és újakra cserélték, a déli oldalon pedig a felújított korzókorlátokat szerelik a helyükre.
A budai rakpart fölötti szakaszon ugyancsak az ütemtervnek megfelelően haladnak a munkák. Az új acél pályatáblák és a szegélylemezek beépítése, az acélszerkezeti javítások, továbbá a függesztő orsók vizsgálata (és szükség szerinti cseréje) már megtörtént, a budai parti nyílásban pedig beépítették az új gyalogosjárdát. Felállították a korrózióvédelmi sátrakat, és elkezdődhettek a korrózióvédelmi munkák a régi festékréteget eltávolító acélszemcseszórással A tervek szerint a felújítás 2023-ig tart, de az útpálya már idén év végén elkészül.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.