2024-ig hatszázmilliárd forintot szánnak a közúthálózat bővítésére és korszerűsítésére.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) ismertetője szerint elkészül a gyorsforgalmi út Zalaegerszegre, az M6-os autópálya országhatárig érő szakasza, valamint felújítanak több mint 80 fő- és mellékútszakaszt. Mindezt a kormány közúti beruházások támogatásáról szóló döntése alapján; a hálózatbővítésekre és korszerűsítésekre 587 milliárd forint áll majd rendelkezésre 2024-ig.
A támogatott fejlesztések közé tartozik az M76-os autóút Fenékpuszta és Zalaegerszeg közötti szakaszának kivitelezése. A beruházásban a zalai megyeszékhely négysávos kapcsolata mellett a sármelléki repülőtér bekötését is elkészítik. A 28 kilométeres szakaszon belül – a ZalaZone járműipari tesztpályához kapcsolódva – nagysebességű közúti tesztek végrehajtására alkalmas részszakaszt is kialakítanak majd. Az autóút zalaegerszegi bevezetőjét és az M7 autópályához közeli elemét idén átadják.
Az M6-os autópálya befejező, Bóly és Ivándárda közötti szakaszának építéséhez zajlanak a beruházás előkészületei. A tervek szerint 20 kilométert meghaladó autópálya épül meg a horvát határig. A fejlesztések finanszírozásáról rendelkező kormányhatározat biztosítja a 37-es főút Szerencs és Gesztely közti szakaszának négysávossá tételére és a Sajószentpéter-Berente elkerülő út kivitelezésére vonatkozó költségeket is. A négy beruházással összefüggő kiadásokra mintegy 430 milliárd forintot különítenek el 2021 és 2024 között az éves költségvetésekben.
A közútfelújítási programban 82 fejlesztési tervet vázoltak fel. 157 milliárd forintot meghaladó ráfordítással 580 kilométernyi útszakaszt tesznek rendbe 2022-ig. A korszerűsítéseket jellemzően kétszámjegyű főutakon és alacsonyabb rendű mellékúti, összekötő szakaszokon végzik majd. Az M0 autóút mellett fél kilométeres zajárnyékoló fal épül Pécel térségében.
A támogatott fejlesztések és felújítások tételes listáit a Magyar Közlöny 244. számában megjelent kormányhatározatok tartalmazzák. A közútfejlesztési tervek elsődleges célja a nagyvárosok gyorsforgalmi bekötése, az autópályák, autóutak elvezetése az országhatárig.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.