A főútonalak mellett idén a kistérségi utak felújítására is figyelmet fordítanak.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye szerint a kormány bő 157 milliárd forintot biztosít a Magyar Közút Nonprofit Zrt. számára hozzávetőleg 590 kilométernyi útszakasz rendbetételéhez 2022-ig.A közlemény idézte Mosóczi Lászlót, az ITM közlekedéspolitikáért felelős államtitkárát, aki elmondta, hogy december végén írták alá a közútfelújítási program végrehajtásához szükséges támogatási szerződést az országos közútkezelővel. Az ITM által támogatott fő- és mellékúti korszerűsítések közül a program első két évében a leghosszabb egybefüggő szakaszként a Kecskemét-Dunaföldvár útvonal burkolata újul meg 46 kilométeren, ebből már idén elkészül három csomópont körforgalommá alakítása az 52-es főúton.
A 2021-ben befejeződnek a következő felújítások: a Törökszentmiklós-Mezőberény (20,2 kilométer), a Derekegyháza-Székkutas (19,7 kilométer) és a Gyöngyös-Eger (15,1 kilométer) kapcsolatok egyes szakaszai. Zajárnyékoló fal is épül az M0 autóút mellett Pécel térségében, fél kilométeren. Indul a Magyar Falu Program következő szakasza, amely több mint 550 kilométeren hosszban foglalkozik útfelújítással mintegy 90 milliárd forint értékben. Idén a kivitelezők 300 kilométer felújítását ígérik az év végéig 42 milliárd forintból.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.