Felfüggesztett börtönbüntetés, pénzbüntetés, továbbá a közúti járművezetéstől való végleges hatályú eltiltás szerepel a vádirítban a másokat veszélyeztető férfi ellen.
A Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye szerint a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt azzal az 50 éves férfival szemben, aki 2021 februárjában Budapest egyik forgalmas útján úgy vezette az autóját, hogy közben a szemközti sávba történő többszöri áttéréssel a forgalmat folyamatosan zavarta, illetve az egyik szemből érkező, szabályosan közlekedő sofőrt fékezésre és kitérésre kényszerített. A vádirat szerint a vádlott 2021. február 28-án gépkocsival a XVII. kerületben, a Pesti úton közlekedett. Haladása során, a közlekedési helyzetből adódó bármilyen észszerű indok nélkül, több alkalommal áttért a szemközti forgalmi sávba úgy, hogy ott folyamatos gépjármű-forgalom volt, így a szemközti forgalmat folyamatosan zavarta.
Ennek során, amikor szemből egy autóbusz érkezett, a vádlott kismértékben áttért a szemközti sávba, majd visszakormányzott a saját forgalmi sávjába. Ezután ismét többször áttért a szemközti forgalmi sávba és a terelővonalon, középen közlekedett, továbbá amikor elhaladt mellette egy gépkocsi, a jármű ablakán kifelé intett. Ezekben az esetekben a járművek vezetői hirtelen elkormányzásra és fékezésre nem kényszerültek.
Ezt követően azonban a vádlott egy hirtelen kormánymozdulattal a járművet teljes egészében a szemközti sávba kormányozta, ahol egy szabályosan közlekedő másik gépkocsi érkezett. A vádlott észlelte a közeledő járművet, ennek ellenére nem tért vissza a saját forgalmi sávjába, hanem egyenesen, a forgalommal szemben haladt tovább, és ezzel szándékosan veszélyeztette a másik autó sofőrjének és utasának testi épségét. A vádlott által létrehozott közvetlen veszélyhelyzet, illetve az ütközés elkerülése érdekében a másik autó sofőrje fékezésre kényszerült, és a járművét az úttest szélén lévő szalagkorlát irányába elkormányozva megállt. Eközben a vádlott a sértett gépkocsija mellett elhaladva visszatért a saját forgalmi sávjába, majd egy utcán jobbra kanyarodva elhagyta a veszélyhelyzet helyszínét.
A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség az 50 éves férfit közúti veszélyeztetés bűntettével vádolja és arra tett indítványt, hogy a bíróság az ügyben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel hozzon érdemi döntést. A kerületi ügyészség a férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetés, valamint pénzbüntetés kiszabását, továbbá a közúti járművezetéstől való végleges hatályú eltiltást indítványoz a vádiratban.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.