2022.10.20, 10:40
Változik a taxizás szabályozása

Módosította a kormány a taxizást szabályozó rendeletet - jelentette be a közlekedésért felelős államtitkár.

Szigorúbb fellépés a szabálytalan taxizás ellen, legmagasabb megengedett életkor rendezése: a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) javaslatára a kormány módosította az erről szóló rendeletet. Vitézy Dávid a Facebookon közölte, hogy a koronavírus-járvány idejére felfüggesztett, a taxijárművek korára vonatkozó szabályok az év végével lejárnak. Figyelembe véve, hogy az elmúlt időben a pandémia, a járműipari és energiapiaci válság a taxisok helyzetét sem könnyítette meg, a 2017. január 1. előtt nyilvántartásba vett taxijárművek maximálisan megengedett életkorát 10-ről 13 évre emelik. A 2017 óta forgalomba helyezett, tehát ma 6 évnél fiatalabb autók esetében marad a 10 éves szabály.

Továbbá megteremtik a jogszabályi feltételeit, hogy a taxiszolgáltatók bekapcsolódhassanak a közösségi közlekedési közszolgáltatásba. Ma az 50 fős busz alatti léptékben nincs kapacitási lépcső a tömegközlekedésben, pedig például este, vagy hétvégén kisebb mértékű utazási igény jelentkezik. A nyugat-európai példákra épülő új szabályozás megteremti a lehetőséget az iránytaxik működtetésére. Sőt üzemzavarok idején a taxik bevonhatók lesznek például a vonatpótlásba, illetve tervezett csatlakozó menetrend szerinti iránytaxi is működhetnek majd. Ilyen szolgáltatásokat a jövőben az országos közlekedésszervező rendelhet meg, elsőre nyilván kísérleti jelleggel – fejtette ki a TIM államtitkára.

Vitézy Dávid hangsúlyozta, hogy szigorítják a taxis engedélyek kiadását, hogy a nem megbízható vállalkozásokat gyorsan ki lehessen szűrni a piacról. A jövőben próbautazás nélkül is lehetővé válik a jogellenesen működő szolgáltatók, a szabálytalan taxisok büntetése. Ez azért is fontos, mert a jelenlegi szabályozás több okból is kijátszhatónak bizonyult az elmúlt években, egy idő után például arcról felismerik a próbautasokat a jogellenesen működő taxisok – magyarázta, hozzáfűzve: maga a szabálytalanság bizonyítása is problémát jelentett, ha a taxidroszton várakozó taxis megtagadta a próbautazást.

Vitézy Dávid bejegyzése szerint szigorítják a taxis fuvarszervezők és diszpécserszolgálatok működésének feltételeit: az eddigi szabályok szerint csak egyszer, az induláskor kellett bizonyítaniuk, hogy megfelelnek a szabályoknak, és időkorlát nélkül kapták meg az engedélyüket. Ezentúl maximum öt évre kaphatnak engedélyt. Emellett egyértelműen be kell majd jelenteni, hogy a vállalkozás milyen néven működteti a diszpécserszolgálatát, hogy egy panasz során világosan lehessen látni, hol történhetett a hiba, és szabálytalanság esetén ne kezdhessen ugyanazon a néven szolgáltatni mindig újabb es újabb gazdasági társaság. Az új szabályok előkészítésébe a TIM bevonta a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarát és az Országos Taxis Szövetséget is, javaslataikat beépítették a tervezetbe.

 

Obb 30ev 2

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.