Ismét lehet igényelni támogatást elektromos teherszállító kerékpárok beszerzéséhez.
A kormány a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben foglaltaknak megfelelően támogatja az elektromos járművek elterjedését – jelentette ki a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közleménye szerint a tárca energetikáért felelős államtitkára. Steiner Attila a TIM közleményében kiemelte, hétfőn megnyílt az elektromos teherszállító kerékpárok beszerzését támogató pályázat hatodik szakasza. A kerékpárok beszerzéséhez nyújtott vissza nem térítendő támogatás a városi térségekben szállítási tevékenységet vagy gyakori utazásokat igénylő szolgáltatást végző cégek, gazdasági társaságok és civil szervezetek számára nyújt segítséget. A 400 millió forint keretösszegű pályázatban a magyarországi egyéni vállalkozók egy darab, a gazdasági társaságok, civil szervezetek, egyesületek, valamint egyházi szervezetek és önkormányzatok maximum öt darab e-cargo kerékpárt vásárolhatnak a regisztrált kereskedőktől.
Az elektromos segédmotorral felszerelt, pedálhajtású, kifejezetten teherszállításra kialakított felülettel rendelkező kerékpárok legnagyobb folyamatos névleges teljesítménye legfeljebb 250 W lehet. A hasznos teherbírásnak el kell érnie az 50 kilogrammot, valamint feltétel a nyomatékszenzoros vezérlés is. Olyan biciklikre kapható támogatás, amelyeknél a motor kikapcsol, ha a kerékpáros nem folytatja tovább a pedálok hajtását vagy ha eléri az óránkénti 25 kilométeres sebességet. Emellett kerékpáronként egy pót akkumulátor beszerzése is támogatott. Az utófinanszírozott támogatás mértéke a teljes vételár fele, de legfeljebb 500 ezer forint. Az érdeklődők a pályázat hatodik szakaszában október 7-ig igényelhetik a támogatást a https://elektromobilitas.humda.hu/ecargo/ oldalon.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.