2019.01.31, 17:31
Vége lesz az automatikus töltésindításoknak a Mobiliti töltőknél

Az elektromos töltőállomásokat üzemeltető NKM Mobilitás Kft. bővíti telefonos applikációját, az új funkcióval a Mobiliti néven működő hálózat töltőit az applikációval tudják majd elindítani az ügyfelek.

A Nemzeti Közművekhez tartozó NKM Mobilitás Kft. (Mobiliti) töltőin hamarosan megszűnik a kábel csatlakoztatása utáni automatikus töltés, amely ezután csak az applikációból lesz kezdeményezhető. Ennek segítségével az autósok nyomon tudják majd követni a töltéseket, és az elindított töltést meg tudják majd állítani.

Emellett RFID kártyás azonosítást is elérhetővé tesz a társaság, amellyel a töltők indításához és leállításához az applikációban történő regisztráció után a telefont sem kell majd elővenni. Az applikációból történő indítás először a budapesti KÖKI terminál parkolójában telepített Mobiliti töltőknél érhető el, itt három töltő már kizárólag az applikáció segítségével indítható el.

A Nemzeti Közművek hangsúlyozta: számos helyen működtetnek elektromos töltőállomást, például Békéscsabán, Budapesten, Szegeden, Monoron, Mezőtúron, Csongrádon és Kecskeméten, valamint az ország legnagyobb elektromos töltőpontját Sormáson üzemeltetik. Jelenleg 118 nyilvános töltőpont működik, de folyamatosan telepítenek újabb töltőket, céljuk  az országos lefedettség elérése.

A Mobiliti most tucatnyi villámtöltő kiépítésén dolgozik országszerte, főleg az autópályák mentén, hogy az elektromosautó-tulajdonosok számára stratégiai fontosságú helyeken is elérhető legyen az NKM szolgáltatása. A Nemzeti Közművek az MTI megkeresésére közölte: folyik az applikációs töltés tesztelése, majd a tervek szerint fokozatosan kiterjesztik az egész ország területére ezt a töltési módot. Az applikáció és a töltés is ingyenes az ügyfelek számára. Az applikáció Android és iOS okostelefonokra is letölthető.
(forrás: MTI)

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.