Egy járművezető akkor is részese lehet egy balesetnek, ha a járműve nem érintett másik járművet, és nem tört össze. Attól még lehet okozó, nem hajthat el, mint aki túl van az egészen.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Kecskeméti Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki 2020 júliusában az 55-ös főúton, Csávoly környékén az autójával szabálytalan előzésbe kezdett, amivel halálos balesetet okozott, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.
A vádirat szerint a vádlott 2020. július 18-án délelőtt Csávoly lakott területén kívül, az 55-ös főúton vezetett egy személyautót Baja irányába. Nappali, jó látási viszonyok voltak, az úttest száraz volt. A vádlott egy előtte haladó személygépkocsit 105-110 km/óra sebességgel úgy kezdte el előzni, hogy nem győződött meg arról, hogy a szembejövő sáv olyan távolságban szabad-e, hogy az előzés a forgalmat ne zavarja. Szemből érkezett is egy szabályosan közlekedő autós, aki – hogy elkerülje az ütközést – a járművét jobbra kormányozva lement a menetiránya szerinti jobb oldali útpadkára. Ezután vissza akart jönni az úttestre, de átsodródott a szembejövő sávba, ahol nekiütközött egy szemből érkező, szabályosan közlekedő gépkocsinak. Az ütközés után mindkét jármű az úttest szélén állt meg.
A balesetben az ütközést elkerülni próbáló sértett férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A sértettel ütköző gépkocsit vezető hölgy pedig 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Mindkét sértett biztonsági öve be volt csatolva. A vádlott észrevette az ütközést, de a helyszínen nem állt meg, onnan anélkül távozott, hogy tőle elvárható segítséget nyújtott volna a balesetben megsérült sértetteknek.
A büntetlen előéletű vádlottat a járási ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége mellett, segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével is vádolja. Az ügyész végrehajtandó börtön, valamint közügyektől és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben, akinek a bűnösségéről a Bajai Járásbíróság fog dönteni.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.