Az utolsó öt hónapban nőtt, az egész tavalyi évben csökkent a forgalomba helyezett új autók száma az EU-ban.
Tavaly decemberben az egy évvel korábbinál 12,8 százalékkal több, 897 ezer új személygépkocsit helyeztek forgalomba az Európai Unióban, éves összevetésben így már sorban az ötödik hónapban nőtt a forgalomba helyezések száma az európai autóipari ágazat szakmai képviseleti szervezete, az ACEA jelentése szerint. A régió négy nagy piacából csak kettőnél volt növekedés. A német és az olasz autópiac felfelé ívelve zárta az évet, decemberben 38,1 százalékos, illetve 21,0 százalékos éves forgalomnövekedéssel. A spanyol piac ezzel szemben számottevő, 14,1 százalékos forgalomcsökkenést szenvedett el, a franciaországi forgalomba helyezések száma pedig stagnált, 0,1 százalékkal csökkent.
Az előző év átlagához viszonyítva az Európai Unió személygépkocsi-piaca 4,6 százalékkal zsugorodott tavaly, főként az év első felében tapasztalt alkatrészhiány következtében. A forgalom augusztustól decemberig növekedett ugyan, a kumulált éves volumen 9,3 millió személygépkocsi lett, ami a forgalomba helyezések legalacsonyabb száma az 1993-as 9,2 millió óta. Az EU négy legnagyobb piaca közül egyedül Németországnak sikerült éves növekedést elérnie tavaly, 1,1 százalékost, és azt is a decemberi nagy növekedésnek köszönhetően. A másik három nagy nemzeti piacon elmaradt az éves forgalom az előző évitől. A legnagyobb visszaesés Olaszországban volt, 9,7 százalékos, Franciaországban 7,8 százalékos, Spanyolországban pedig 5,4 százalékos. Magyarországon az ACEA adatai szerint decemberben 8001 új autót helyeztek forgalomba, 8,5 százalékkal kevesebbet a 2021 decemberi 8742-nél. Az éves forgalomba helyezések száma is 8,5 százalékkal csökkent tavaly az előző évihez képest, 111 ezerre 122 ezerről.
A forgalomba helyezésekből Európában az egész évben is a Volkswagen csoport hasította ki magának a legnagyobb részesedést. A csoport márkáiból 2022 decemberében 224 ezret helyeztek forgalomba, 19,7 százalékkal többet az egy évvel korábbi 187 ezernél. A csoport decemberi piaci részesedése 24,9 százalékra emelkedett 23,5 százalékról. Az egész éves piaci részesedés viszont 25,1 százalékra csökkent 25,2 százalékról, a forgalomba helyezések száma pedig 5,2 százalékkal 2,321 millióra csökkent 2,448 millióról.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.