Éves szinten egymillió kilométerre vetítve 2,3 balesetet okoznak villamosok Budapesten.
Tavaly 365 balesetben volt érintett villamos, ezek közül 47 volt “sajáthibás esemény”, és három balesetben történt személyi sérülés – mondta el Borbás Péter, a BKV villamosüzem-igazgatója. A balesetek számát csökkentené a BKV, ezért két Tatra villamosba szereltek be a Bosch által kifejlesztett akadályra figyelmeztető rendszert. A rendszert több európai országban és Debrecenben is használják, a gyártó cég állítása szerint felére csökkent a villamos részvételével történő balesetek száma az alkalmazóknál.
A fővárosban fél éve tesztelik a biztonsági eszközt, a két tesztvillamos a 41-es vonalon jár, Budán. A rendszer kamera- és radarszenzorral működik. Az ütközéselkerülő rendszert minden sínpályára egyedileg kalibrálják. A kamerarendszer figyeli a villamospálya környezetét, felméri a mozgásokat, a rendszer megpróbálja előre jelezni az esetleges veszélyhelyzeteket. A radarral a sínpályát figyelik, ez maximum 70-80 méter távolságból képes az akadályok észlelésére. Amikor a rendszer akadályt észlel, akkor hangjelzéssel jelez a villamosvezetőnek, aki így időben megkezdheti a fékezést. A technológia kifejlesztésében a Bosch budapesti fejlesztési központja is részt vett, a rendszer szenzorjait és kameráit a vállalat hatvani telephelyén gyártják.
A BKV közlése szerint a tesztidőszakban a rendszerrel felszerelt villamos „több ezer” kilométert tett meg. A két Tatra villamosra szerelt rendszer az első útján több mint tíz esetben jelzett, de az elmúlt három hónapos tesztidőszak során közel ezer jelzést jegyeztek fel. A kiértékelés szerint „több mint ötszáz” esetben segített a rendszer a járművezetők figyelmének megerősítésével csökkenteni a kockázatokat a mindennapi közlekedésben.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.