A részeg ember gyakorta művel hülyeséget. Amit amúgy nem tenne. Vélhetően az a fiatal lány sem jár lopott busszal, aki egy jókedvű sütögetés után ittasan elkötött egy buszt.
A Nógrád Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a fiatalkorúak ügyeiben eljáró Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt az ellen a fiatal lány ellen, aki ittasan betörte egy busz ablakát, és azzal többszáz métert közlekedett is Mátraterenyén. A fiatalkorú vádlott 2020. április 12-én délután rokonaival bográcsozott Mátraterenye településen, majd kicsivel éjfél előtt, bár nagyobb mennyiségű szeszesitalt fogyasztott el, haza akart jutni a faluból a mintegy 30 kilométerre lévő otthonába. A község főutcáján meglátott egy parkoló autóbuszt, aminek ajtóüvegét egy betondarabbal betörte, bemászott a járműbe, beült a vezetőülésbe és a benne lévő indítókulccsal több próbálkozást követően elindította a buszt. Mintegy 300 méter megtétele után a busz lefulladt és megállt. A lány a busz ablakának betörésével 80 000 forint kárt okozott, így ellene az ügyészség a jármű önkényes elvétele és az ittas járművezetés mellett rongálás miatt is vádat emelt. Az eljáró ügyészség vádiratában halmazati büntetésként felfüggesztett fogházbüntetést és járművezetéstől való eltiltást indítványozott, elítélése esetén a vádlottnak meg kell fizetnie az okozott kárt, és a több mint 100 000 forint bűnügyi költséget is, és ha a bíróság felfüggesztett szabadságvesztésre ítéli, a törvény kötelező rendelkezése értelmében pártfogó felügyelet alá is kerül. Az ügyben a Salgótarjáni Járásbíróság dönt.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.