2021.02.18, 07:32
Visszafogott lesz a használtautópiac is idén

A használtautó-kereskedők várakozása szerint a hazai használtautó-piac mérsékelt, 2-3 százalékos ütemben bővülhet az idén, ami mintegy 800 ezer gazdát cserélő személyautót jelenthet.

Február első felében végzett felmérést a JóAutók.hu használtautó-hírdetési portál, amely szerint a használtautó-import terén borúsabbak a piaci kilátások. A számítások szerint a tavalyi 17 százalékos visszaesést idén stagnálás vagy további visszaesés követheti, így a behozott járművek száma a 2020-ban regisztrált 130 ezer alá is csökkenhet. A mintegy 200, a portál által minősített használtautó-kereskedő megkérdezése alapján készült elemzés adatai szerint az autópiac működése legkorábban tavasz végén térhet vissza a koronavírust megelőző, régi kerékvágásába. A kereskedők 43 százaléka erre már néhány hónapon belül is lát esélyt, 21 százalékuk nyárra, 18 százalékuk a második fél évre teszi ennek várható időpontját, míg a fennmaradó 18 százalék szerint a konszolidáció egészen a jövő évig várat majd magára.
Bár a várakozások átlaga a használtautó-piac 2-3 százalékos bővülését mutatja, a piaci szereplők eltérően ítélik meg a kilátásokat: 39 százalékuk számít idén növekedésre, további visszaeséssel 14 százalék kalkulál, míg 47 százalék változatlan piaci aktivitást vár. A felmérést magyarázó közleményben Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója kifejtette: a növekedést várók elsődleges okként az elmaradt vásárlások pótlását, valamint a környezetvédelmi szabványok és a devizaárfolyamok miatt megdráguló új autók helyett a fiatal használt autók iránti növekvő igényt említették. A piaci aktivitás csökkenését okozhatja a járványhelyzet további elhúzódása, illetve az, hogy továbbra is ötéves mélyponton áll a külföldről behozott használt járművek száma.
A hazai használtautó-piac meghatározó utánpótlási forrása, a használtautó-import 2017-ben 155 ezres darabszámmal gyakorlatilag csúcsra ért, majd két év stagnálás után tavaly 17 százalékos mínuszba fordult. A kereskedők a visszaesés fő okát a magánimport határzár miatti kiesésében látják. Sokan ugyanakkor a koronavírustól független tényezőket is említettek, a romló forintárfolyamot, valamint azt, hogy a külföldről behozott használt autók első műszaki vizsgáztatását végző vizsgabázisok szűkös kapacitása miatt az év második felében jelentős várakozási idő alakult ki.
A használtautó-import idei kilátásairól a kereskedők véleménye nagyon megosztott, 28 százalékuk további visszaesést, 25 százalékuk növekedést vár, 22 százalékuk pedig az idei forgalom ismétlődésére számít, a válaszadók negyede ugyanakkor bármit elképzelhetőnek tart. A válaszok összegzése alapján a tavalyi 130 ezres forgalom megismétlődése már az átlagos várakozásnál kedvezőbb eredmény lehet. A közlemény szerint a járványhelyzet, különösen a tavaszi első hullám alatt bevezetett zárlat érzékenyen érintette a használtautó-kereskedéseket, 75 százalékuk forgalomcsökkenésről számolt be; 18 százaléknyian 20-50 százalék közötti, 7 százaléknyian pedig 50 százalékot meghaladó visszaesést szenvedtek el tavaly.

 

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.