Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be a vádiratot az ügyészség egy hibázó női sofőr ellen, aki felfüggesztett fogházbüntetésre és a vezetéstől való végleges eltiltásra számíthat.
A Nógrád Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Balassagyarmati Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat egy 65 éves Nógrád megyei nővel szemben, aki 2020. december 6-án nem adott elsőbbséget a 2. számú főútra kanyarodása során, ezért járművének ütköztek, bal hátsó utasa pedig a balesetben életét veszítette. A nő 2020. december 6-án, 17 óra 40 perckor Szendehelyről indult személygépkocsijával Balassagyarmat felé, mellette férje, mögötte barátjuk ült. A Nőtincs felé vezető útelágazás előtt a nő észrevette, hogy telefonját Szendehelyen felejtette, ezért elhatározta, hogy visszafordul érte.
Be is kanyarodott jobbra, Nőtincs irányába, a mellékúton megfordult, az útkereszteződésbe visszaérve viszont nem észlelte, hogy eredeti irányából, neki balról egy személygépkocsi érkezik, ezért annak féktávolságán belül elindulva behaladt a főútra. A Szendehely felől érkező gépkocsi vezetője ezt látva haladéktalanul fékezett, de a balesetet nem kerülhette el, saját sávjában a vádlotti gépkocsi bal oldalának ütközött, a bal hátsó ülésében utazó férfi ettől olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett el, hogy kórházba szállítását követően elhunyt. A baleset oka az volt, hogy a vádlott az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla utasítása ellenére nem adott elsőbbséget a védett főútvonalon egyenesen haladó és egyenesen tovább haladni szándékozó személygépkocsi részére.
A Balassagyarmati Járási Ügyészség közlekedési ügyésze ezért halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be a vádiratot a nő ellen a Balassagyarmati Járásbíróságon, melyben felfüggesztett fogházbüntetés és – a nyomozás során elvégzett pályaalkalmassági vizsgálat eredménye miatt – végleges közúti járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabását indítványozta vele szemben. Az ügyészség indítványt tett arra is, hogy a nő a nyomozás során felmerült bűnügyi költséget fizesse meg.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.