2021.02.15, 11:12
Vizsgaidőpont-üzéreket lehetetlenít el a hatóság

Új időpontfoglalási rendszert vezetett be a fővárosi kormányhivatal a budapesti Mozaik utcai és Vas Gereben utcai műszaki vizsgaállomásán.

A budapesti Mozaik utcai és a Vas Gereben utcai vizsgálóállomásokon van lehetőség a használtautóimportban érkező, első forgalombahelyezésre váró járművek műszaki átvizsgálására. Az egymást követő szigorítások miatt jelentősen megnőtt a két állomás leterheltsége, amelyet fokozott egy tavalyi eset, amelyben a Mozaik utcai állomáson közel a teljes személyi állomány kiesett a munkából (visszaélés gyanú miatt), így az állomás jelentős időre kiesett a napi munkából, majd az újraindulásával a kapacitása nem érte el a korábbi szintet. Jó hír az ügyintézésre váróknak, hogy a Vas Gereben utcai állomáson ismét elindul a kétműszakos vizsgáztatás. Délutánra időpontot foglalni szintén az Ügyfélkapun keresztül elérhető Műszaki vizsgák időpontfoglaló felületen lehet.

Rossz hír a vizsgaidőpontokkal trükközőknek, hogy a mai közlemény szerint a fővárosi kormányhivatal új lépése, amely szerint az időpont foglalás véglegesítése után már nem lehet módosítani az adatokat, valamint átírni és törölni az alvázszámot, így a műszaki vizsgaállomásokon csak a foglaláskor rögzített járművel jelenhetnek meg az ügyfelek. Tehát az az időpont lefoglaló módszer, hogy a bejelentett autó időpontjában másik autó jelenik meg a vizsgáztatóállomáson, így élvezve időelőnyt, soronkívüliséget, megszűnik. A hivatal szerint ennek köszönhetően jelentősen csökkennek majd az időpontokkal történő esetleges visszaélések, és így felgyorsul az ügyintézés. Az új rendszer lehetőséget ad arra is, hogy rövidebb időn belül lehessen időpontot foglalni, hiszen “hamis” foglalásokkal nem telítődik a beosztó.

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.