Az alapvető jogok biztosa vizsgálatot indított a Magyar Autóklub (MAK) panasza nyomán. A MAK problémákat jelzett a biztosítók által a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) díjának meghatározásához használt bonus-malus rendszer szabályozásával, továbbá az úgynevezett károkozói pótdíj felszámításával kapcsolatban.
A Magyar Autóklub (MAK) szerint a rendelet korlátozás nélküli felhatalmazást ad a biztosítók részére, amely alapján a társaságok egyes kártörténeti adatokat korrekciós tényezőként is figyelembe vehetnek a biztosítási díjak megállapításakor. A MAK a biztosítási díjak gyorsan változó jellegét, valamint a károkozói pótdíj alkalmazásának gyakorlatát is sérelmezte – olvasható az ombudsman honlapján megjelent közleményben.
![Dr Kovacs Kazmer Mak](http://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2019/12/dr_kovacs_kazmer_mak.jpg)
A beadvány alapján felmerült a jogbiztonság követelményének sérelme, illetve közvetlen veszélyének a gyanúja, így az ombudsman vizsgálatot indított, amelynek keretében megkereséssel fordult a pénzügyminiszter, a Magyar Biztosítók Szövetsége, valamint a biztosítási piac felügyeleti szerveként eljáró Magyar Nemzeti Bank felé. Dr. Kovács Kázmér, a Magyar Autóklub Jogi és Érdekvédelmi Bizottságának elnöke a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokat érintő díjképzéssel kapcsolatban az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalához beadott indítványában kifogásolta, hogy a rendszerben a díjemelés módja és mértéke egész képtelen eredményekre vezet.
Dr. Kovács Kázmér a beadványban példákat is bemutatott: adott esetben egy olyan biztosítottnak, aki 10 éve kármentes volt, első károkozás esetén is a 40 000 forintos díja annak négyszeresét meghaladó összegre, akár 170 000 forintra emelkedhet. Ha ugyanazon tulajdonos esetleg két gépkocsit üzemeltet, akkor a 200 000 forintos károkozása esetén a kétszer 40 000 forintos díja kétszer 170 000 forintra emelkedik, vagyis az okozott kár összegét is meghaladja.
Jelezte: további anomália, hogy ugyan a bonus-malus rendelet lehetőséget nyújt arra, hogy a károkozó inkább maga rendezze a károsult kárát, és ezzel a miniszteri rendelet szerinti bonus-malus besorolása változatlan marad, ez azonban nem érinti a biztosító által alkalmazott károkozói pótdíj mértékét. Így még akkor is károkozói pótdíjat kell fizetnie a biztosító részére, amennyiben a biztosító cég semmilyen szolgáltatást nem teljesít, mert az ügyfél maga rendezi a károsult teljes kárát.
Dr. Kovács Kázmér szerint a miniszteri rendelet a jogállamiság követelményét sérti azáltal, hogy a károkozás díjmegállapítási jogát az egyes biztosítókra “delegálja”, továbbá átláthatatlanságot is jelent, hiszen egyes biztosítók 40-50 oldalas apró betűs feltételeikben akár naponta változtathatják a díj mértéket. Az egyik biztosító például egy hónapon belül háromszor is változtatta a díjat, a korlátozás csak annyi, hogy ezt 60 nappal előtte nyilvánosságra kell hozza.
A MAK álláspontja szerint a 2009. évi vonatkozó törvény hivatkozott pontja arra nem adott felhatalmazást a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért felelős miniszternek, hogy a biztosítóknak biztosítsa: a kártörténeti adatokat a biztosítási díjaik megállapítása során további korrekciós tényezőként szabadon és kizárólag saját belátásuk szerint önkényesen vehessék figyelembe. Éppen ellenkezőleg, a törvényi felhatalmazás azon szabályok megalkotására vonatkozott, melyek rögzítik a kártörténeti adatok felhasználásának kereteit. A hivatkozott NGM rendelet vonatkozó pontja túllép a törvényi felhatalmazáson, és a szabályalkotást az üzletileg érdekelt biztosítókra bízza. A MAK álláspontja szerint ez az eljárás sérti a jogállamiság alapvető követelményeit – olvasható az autóklub közleményében.
![Biztositok Dijbevetele](http://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2019/12/biztositok_dijbevetele.jpg)
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-vel közölte: álláspontjuk szerint a károkozói pótdíjak kapcsán kiemelt probléma, hogy az ügyfelek emlékezetére bízzák, a tarifák megállapításánál milyen kártörténeti adatokat adnak meg. Jelezték: a rosszul megadott dátumok is nagyon jelentős eltérést tudnak okozni a kalkulált díjakban. Mivel az egyes biztosítók nagyon eltérő károkozói szorzószámokat alkalmaznak, ráadásul az általuk vizsgált kártörténeti időszak is jelentősen eltér egymástól, könnyen előfordulhat, hogy a választott biztosító tarifája a helyes kártörténeti adatokkal számítva az ügyfél számára jóval előnytelenebb lesz, mint más biztosítók díja. Amennyiben a mostani szabályozás a jövőben is fennmarad, a fogyasztók alapvető érdeke, hogy a pontos tarifa-megállapítás érdekében az alkuszok is hozzáférhessenek az ügyfelüknek a Központi Kártörténeti Nyilvántartó Rendszerben (KKNYR) tárolt adataihoz, így előzve meg a hibás díjkalkulációt és az előnytelen biztosítási szerződések megkötését – olvasható a FBAMSZ közleményében.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.