Tudni kell jó használni az autó világítóeszközeit, akinek ez nem megy, az a helytelen lámpahasználattal zavarhatja a többi közlekedőt.
Fut az ORFK-OBB „Látni és látszani” kampánya, amelyben arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy különösen a hideg évszakban milyen fontos a láthatóság és a látás. A figyelemfelhívás mellett valós segítséget is nyújtunk az autósoknak, hiszen optikus-, valamint autószerviz partnereink a bejelentkezők látását, illetve autójának világítóberendezéseit ingyen átvizsgálják – a kampányban résztvevő partnercégek listája megtekinthető a www.latnieslatszani.hu oldalon.
Azonban nem elég, ha az autónak jól működnek a lámpái, használni is tudni kell azokat. És ésszel használni. Ködben nem elég a nappali menetfény használata, hiszen a hátsó helyzetjelző lámpák a nappali fény mellett nem működnek. Tehát rossz látási viszonyok között, esős időben, akár csak szórványködben is be kell kapcsolni a tompított világítást, hogy a hátulról érkezők is hamarabb észlelhessék az előttük haladót.
![Latas Vilagitas 2](http://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2019/11/latas_vilagitas_2.jpg)
Ködben, illetve nagyon erős, zivatar-szerű esőben az első- hátsó ködlámpák felkapcsolása is indokolt. Nagyban megnövelik a jármű észlelhetőségét. Nagyon erős ködben a magasabban elhelyezkedő tompított világítás fényét a köd visszaverheti, fényfal szerű jelenség jöhet létre, amely az előrelátást tovább korlátozza (ez kisebb ködben a fényszóró felvillantásával is megtapasztalható, de ilyen próbát csak forgalommentes szakaszon tegyenek).
Mikor a tompított világítás használata mellett kialakul az említett fényfal, akkor megoldás lehet, hogy a tompított világítást helyzetjelző fényre váltva, az első ködlámpákat használva haladjon az autó. Ugyanis a mélyebben elhelyezkedő ködlámpa képes bevilágítani a köd alá, így a fénye kisebb reflexióval távolabbi megvilágítást ad – persze ez nem mérhető a normál látási viszonyokhoz, de segít az óvatos előrehaladásban.
A ködös szakaszokról kiérve (vagy a nagy eső csillapodásával), mikor már nincs szükség a ködlámpákra, kapcsoljuk le azokat, hiszen zavarhatják a többi közlekedőt. Az első ködlámpák fénye inkább éjszaka zavaró a szembejövőknek, a felkapcsolva hagyott hátsók viszont nappali fényviszonyok között is is zavarják a mögöttes forgalmat. Ráadásul fényerejük miatt összetéveszthetők a féklámpával, illetve a féklámpa felvillanásának észlelését nehezítik, ez pedig balesetveszélyes.
A nappali menetfénnyel felszerelt autók esetén erősen felhős, fényszegény időben valamint szemerkélő esőben is érdemes tompított világításra váltani, hogy megoldott legyen az autó hátsó kivilágítása is.
![Latas Vilagitas 1](http://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2019/11/latas_vilagitas_1.jpg)
Rossz látási viszonyok között is fontos az irányjelzők szabályszerű használata. Az autós az irányjelzővel tudatja a környezetével az irányváltási, sávváltási, kanyarodási, előzési szándékát. Rossz látási viszonyok között, ködben, esőben nehezebb a közlekedőknek felmérnie a másik autó mozgásából a sofőr szándékát, sok koccanásos baleset, sőt előzés esetén akár súlyosabb baleset előzhető meg az irányjelző használatával.
E-roller univerzum
Akár tetszik, akár nem, az e-rollerek használata gyorsan terjed, így érdemes megismerni melyik mire való és mire jó.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_e_roli2.jpg)
E-roller univerzum
Akár tetszik, akár nem, az e-rollerek használata gyorsan terjed, így érdemes megismerni melyik mire való és mire jó.
On-line autó adás-vételi adminisztráció
Többféle, a gépjármű adás-vétellel kapcsolatos feladat intézhető a magyarorszag.hu felületen.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/05/hasznaltauto_telep.jpg)
On-line autó adás-vételi adminisztráció
Többféle, a gépjármű adás-vétellel kapcsolatos feladat intézhető a magyarorszag.hu felületen.
Jogi ismeretek használt autó adás-vételhez
Fontos tudnivalók használt autó vásárláskor: az ügyészség összeállította az adás-vétel kapcsán fontos jogi ismereteket.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/05/hasznaltauto_telep.jpg)
Jogi ismeretek használt autó adás-vételhez
Fontos tudnivalók használt autó vásárláskor: az ügyészség összeállította az adás-vétel kapcsán fontos jogi ismereteket.
Így vezess jól télen, hóban!
A téli útviszonyok között más vezetési technikával lehet biztonsággal jól mozogni és közlekedni az autóval. Persze fontos az is, hogy a kocsi jó állapotú legyen.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2019/01/vezetes_jegen.jpg)
Így vezess jól télen, hóban!
A téli útviszonyok között más vezetési technikával lehet biztonsággal jól mozogni és közlekedni az autóval. Persze fontos az is, hogy a kocsi jó állapotú legyen.
Amikor nem árt a hólánc a csomagtartóban
A kedvelt síelési célpontokat utazási célul tűzve érdemes a bepakolandó holmik listájára a hóláncot is felvenni, akkor is, ha várhatóan nem lesz rá szükség. Több országban, illetve egyes útszakaszokon elvárás a megléte.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2018/02/holanc_2.jpg)
Amikor nem árt a hólánc a csomagtartóban
A kedvelt síelési célpontokat utazási célul tűzve érdemes a bepakolandó holmik listájára a hóláncot is felvenni, akkor is, ha várhatóan nem lesz rá szükség. Több országban, illetve egyes útszakaszokon elvárás a megléte.
Alapvető fontosságú a tiszta szélvédő
A fagypont körüli hőmérséklet, az aszfalton olvadozó hó, a ködös-felhős idő a ködszitállással nyálkássá teszi az utakat, így az autók kerekei által felvert koszos vízpor lecsapódik a szélvédőn. Ez nagyban rontja a sofőrök kilátását az autóból.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2019/12/szennyes_szélvédő.jpg)
Alapvető fontosságú a tiszta szélvédő
A fagypont körüli hőmérséklet, az aszfalton olvadozó hó, a ködös-felhős idő a ködszitállással nyálkássá teszi az utakat, így az autók kerekei által felvert koszos vízpor lecsapódik a szélvédőn. Ez nagyban rontja a sofőrök kilátását az autóból.
Mi történik, ha gázolaj kerül a benzinbe?
A félretankolások esetén az a gyakoribb tévedés, ha benzin kerül a dízel autó tankjába. Nézzük meg mi történik fordítva, ha valahogy dízelolajat sikerül valakinek a benzines autó üzemanyagtartályába tölteni.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2019/04/dizelfej.jpg)
Mi történik, ha gázolaj kerül a benzinbe?
A félretankolások esetén az a gyakoribb tévedés, ha benzin kerül a dízel autó tankjába. Nézzük meg mi történik fordítva, ha valahogy dízelolajat sikerül valakinek a benzines autó üzemanyagtartályába tölteni.
Mit tegyünk, ha benzin kerül a dízel autóba?
Egy-egy mellétankolási eset mindig előfordul az autótulajdonosok, vag a benzinkutas figyelmetlensége miatt. Nézzük meg mit okoz az idegen üzemanyag, és hogyan hárítható el a baj.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/11/tankolas.jpg)