2022.05.03, 21:05
Dugófeloldó technikák: első verzió

Az autósok, közlekedők is tehetnek azért, hogy mérséklődjenek a dugók, illetve azok hatása, úgy időben, mint kiterjedésben. Az első javaslat már befutott.

A „Dugócsinálók” című cikkünkben elemeztük, hogy miként mélyítik el a forgalmi dugókat maguk a közlekedők is, milyen rossz szokások alakultak ki, milyen hibákat vétenek a sofőrök. Ezek a jelenségek nem csak nekünk tűntek fel, hanem sok más közlekedőnek is. Így természetszerű, hogy felmerülnek olyan gondolatok, amelyek ugyanezzel a problémával kapcsolatosak, és a dolog feloldását segíthetik. Elsőként Zoltán írt nekünk a fenti cikkre reflektálva egy megfontolandó javaslatot. Ki lehet próbálni, mert minden perc, amit nem dugóban töltünk, tiszta nyereség.

Hogyan juthat át több autó a zöld lámpánál?

Egyszerű, könnyen megtanulható technikával:

Ha indulásra várakozom, akkor ne a közvetlenül előttem álló autó mozgása vezéreljen, hanem az ő előtte lévőé. Erre figyelve, az előttem álló autóval együtt indulhatok (ügyelve persze arra, hogy netán mégsem úgy indul, ahogy szeretném), és együtt áthaladhatunk a szabaddá váló kereszteződésen. A hátrébb várakozó autók ugyanígy.

Ezt az alábbi sémával szemléltetném:

Várakozó autók (1)-(2)-(3)-(4)-(5)-(6)-…

Az (1) autót a közlekedési lámpa vezérli, annak jelére indul

A (2) autóst is a lámpa vezérli, és az együtt indul az (1)-sel

A (3) autós az (1)-t figyeli, és a (2)-sel együtt indul

A (4) autóst a (2) vezérli, és a (3)-sal indul

Az (5) autóst a (3) vezérli, és a (4)-sel indul, és így tovább.

Az eredmény: a (2) autó együtt indul az (1)-sel, a (3) is az (1)-sel, a (4) a (2)-sel (azaz az (1)-sel), az (5) a (3)-sal, (azaz az (1)-sel) – így elméletileg tehát az egész várakozó kocsisor együtt elindulhat!

E technikát közkinccsé téve (becslésem szerint) legalább 2-szer annyi autó haladhat át a szabaddá váló jelzésen, mint eddig – a dugó pedig talán föl sem torlódik…

Ehhez természetesen figyelem és fegyelem szükségeltetik (mint a közlekedésben általában).”

E-roller univerzum

Akár tetszik, akár nem, az e-rollerek használata gyorsan terjed, így érdemes megismerni melyik mire való és mire jó.

...
2023.05.03. 08:28

E-roller univerzum

Akár tetszik, akár nem, az e-rollerek használata gyorsan terjed, így érdemes megismerni melyik mire való és mire jó.

On-line autó adás-vételi adminisztráció

Többféle, a gépjármű adás-vétellel kapcsolatos feladat intézhető a magyarorszag.hu felületen.

...
2023.04.21. 06:55

On-line autó adás-vételi adminisztráció

Többféle, a gépjármű adás-vétellel kapcsolatos feladat intézhető a magyarorszag.hu felületen.

Jogi ismeretek használt autó adás-vételhez

Fontos tudnivalók használt autó vásárláskor: az ügyészség összeállította az adás-vétel kapcsán fontos jogi ismereteket.

...
2023.03.31. 07:17

Jogi ismeretek használt autó adás-vételhez

Fontos tudnivalók használt autó vásárláskor: az ügyészség összeállította az adás-vétel kapcsán fontos jogi ismereteket.

Így vezess jól télen, hóban!

A téli útviszonyok között más vezetési technikával lehet biztonsággal jól mozogni és közlekedni az autóval. Persze fontos az is, hogy a kocsi jó állapotú legyen.

...
2023.01.28. 08:50

Így vezess jól télen, hóban!

A téli útviszonyok között más vezetési technikával lehet biztonsággal jól mozogni és közlekedni az autóval. Persze fontos az is, hogy a kocsi jó állapotú legyen.

Amikor nem árt a hólánc a csomagtartóban

A kedvelt síelési célpontokat utazási célul tűzve érdemes a bepakolandó holmik listájára a hóláncot is felvenni, akkor is, ha várhatóan nem lesz rá szükség. Több országban, illetve egyes útszakaszokon elvárás a megléte.

...
2023.01.27. 09:45

Alapvető fontosságú a tiszta szélvédő

A fagypont körüli hőmérséklet, az aszfalton olvadozó hó, a ködös-felhős idő a ködszitállással nyálkássá teszi az utakat, így az autók kerekei által felvert koszos vízpor lecsapódik a szélvédőn. Ez nagyban rontja a sofőrök kilátását az autóból.

...
2023.01.26. 08:15

Mi történik, ha gázolaj kerül a benzinbe?

A félretankolások esetén az a gyakoribb tévedés, ha benzin kerül a dízel autó tankjába. Nézzük meg mi történik fordítva, ha valahogy dízelolajat sikerül valakinek a benzines autó üzemanyagtartályába tölteni.

...
2023.01.18. 07:54

Mit tegyünk, ha benzin kerül a dízel autóba?

Egy-egy mellétankolási eset mindig előfordul az autótulajdonosok, vag a benzinkutas figyelmetlensége miatt. Nézzük meg mit okoz az idegen üzemanyag, és hogyan hárítható el a baj.

...
2023.01.17. 07:32