2019.05.13, 22:06
Erős szélben autózni

Sok helyen okozott károkat a viharos szél, amely fákat döntött az utakra, autókra - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője. De a szél fakidőlés nélkül is veszélyt jelent a közlekedőkre.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőtől a viharos szél veszélye miatt Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki. A Dunántúlon és északkeleten, az Észak-Alföldön több helyen viharos északnyugati szél várható. Kiemelten este a nyugat-dunántúli tájakon és a Bakony, Balaton térségében óránkénti 90 kilométeresnél erősebb széllökések is előfordulhatnak. Jelentősebb mérséklődés kedden késő délutántól valószínű, késő este már csak az Alpokalján lehet viharos a szél. Emellett Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyére a felhőszakadás, Bács-Kiskun és Csongrád megyére a heves zivatarok, míg Baranya, Somogy és Zala megyére a sok eső veszélye miatt adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. Keddre már csak Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést az erős szél miatt.

A viharos erejű szél a közlekedőkre is veszélyt jelent. Az autókat, teherautókat, a felépítményük és karosszériájuk jellegétől függően kitérítheti a váratlan erős széllökés a nyomvonalukról, amely főképp a kétirányú forgalmú utakon jelent veszélyt a frontális ütközés lehetősége miatt. Erős széllökés esetén a vezetők ellenkormányzással kerülhetik el a veszélyhelyzetet. Szélben érdemes a haladási sebességet is csökkenteni, mert a szél “alákaphat” az autóknak, ami borulásos balesetet okozhat. Ennek a fizikai magyarázata, hogy nagy sebességnél a legtöbb karosszériaforma felhajtóerőt termel (hasonlóképpen a repülőgépek szárnyaihoz, csak nem olyan nagy mértékben). Emiatt csökken a tapadás (ezért szerelnek a versenyautókra leszorítóerőt termelő áramlásterelőket, “szárnyakat”), és a szél ereje elérheti azt a mértéket, hogy veszélyes tapadásvesztést okoz. A gyorsan haladó járművet az oldalszél is könnyebben téríti el haladási irányától. Lassabb tempó esetén kisebb a termelődő felhajtóerő, tehát jobb a tapadás, a jármű nagyobb erejű szélnyomást is kibír miközben biztonságosan kezelhető marad. Szeles időben a vezetőknek figyelniük kell a szélárnyékos helyekről való kihajtás esetén őket érő váratlan oldalszélre. A szélárnyékot okozhat terepjellemző (domb, hegy), műtárgy (épület, híd, alagút), vagy másik jármű (nagy felületű, méretű teherautó, kamion).

A vasárnap óta tartó viharos szél eddig elsősorban Zala és Veszprém megyét érintette. Vasárnap körülbelül 50, hétfőn kora estig mintegy 160 riasztásuk volt a tűzoltóknak. Jellemzően kidőlt fák, leszakadt faágak okoztak gondot, amelyek úttestre, villanyvezetékekre, vasúti felsővezetékekre, vasúti sínre dőltek. A tűzoltók folyamatosan végzik a viharkárok felszámolását. Hétfőn Zala megyében hétfőn késő délutánig 34 helyre riasztották a katasztrófavédelem szakembereit. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság tájékoztatása szerint az esetenként óránkénti 70-80 kilométeres szél miatt a legtöbb esetben kidőlt fák okoztak útakadályt vagy károkat, de senki sem sérült meg. Veszprém megyében hétfő délutánig tizenhárom esetben adott munkát a viharos szél a tűzoltóknak.  Fejér megyében is fákat döntött ki az erős szél. Az északkeleti országrészben, főként Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében is gyakran riasztották viharkárokhoz a tűzoltókat.

E-roller univerzum

Akár tetszik, akár nem, az e-rollerek használata gyorsan terjed, így érdemes megismerni melyik mire való és mire jó.

...
2023.05.03. 08:28

E-roller univerzum

Akár tetszik, akár nem, az e-rollerek használata gyorsan terjed, így érdemes megismerni melyik mire való és mire jó.

On-line autó adás-vételi adminisztráció

Többféle, a gépjármű adás-vétellel kapcsolatos feladat intézhető a magyarorszag.hu felületen.

...
2023.04.21. 06:55

On-line autó adás-vételi adminisztráció

Többféle, a gépjármű adás-vétellel kapcsolatos feladat intézhető a magyarorszag.hu felületen.

Jogi ismeretek használt autó adás-vételhez

Fontos tudnivalók használt autó vásárláskor: az ügyészség összeállította az adás-vétel kapcsán fontos jogi ismereteket.

...
2023.03.31. 07:17

Jogi ismeretek használt autó adás-vételhez

Fontos tudnivalók használt autó vásárláskor: az ügyészség összeállította az adás-vétel kapcsán fontos jogi ismereteket.

Így vezess jól télen, hóban!

A téli útviszonyok között más vezetési technikával lehet biztonsággal jól mozogni és közlekedni az autóval. Persze fontos az is, hogy a kocsi jó állapotú legyen.

...
2023.01.28. 08:50

Így vezess jól télen, hóban!

A téli útviszonyok között más vezetési technikával lehet biztonsággal jól mozogni és közlekedni az autóval. Persze fontos az is, hogy a kocsi jó állapotú legyen.

Amikor nem árt a hólánc a csomagtartóban

A kedvelt síelési célpontokat utazási célul tűzve érdemes a bepakolandó holmik listájára a hóláncot is felvenni, akkor is, ha várhatóan nem lesz rá szükség. Több országban, illetve egyes útszakaszokon elvárás a megléte.

...
2023.01.27. 09:45

Alapvető fontosságú a tiszta szélvédő

A fagypont körüli hőmérséklet, az aszfalton olvadozó hó, a ködös-felhős idő a ködszitállással nyálkássá teszi az utakat, így az autók kerekei által felvert koszos vízpor lecsapódik a szélvédőn. Ez nagyban rontja a sofőrök kilátását az autóból.

...
2023.01.26. 08:15

Mi történik, ha gázolaj kerül a benzinbe?

A félretankolások esetén az a gyakoribb tévedés, ha benzin kerül a dízel autó tankjába. Nézzük meg mi történik fordítva, ha valahogy dízelolajat sikerül valakinek a benzines autó üzemanyagtartályába tölteni.

...
2023.01.18. 07:54

Mit tegyünk, ha benzin kerül a dízel autóba?

Egy-egy mellétankolási eset mindig előfordul az autótulajdonosok, vag a benzinkutas figyelmetlensége miatt. Nézzük meg mit okoz az idegen üzemanyag, és hogyan hárítható el a baj.

...
2023.01.17. 07:32