2017.04.15, 12:00
Húsvéti tanácsok!

A húsvéti ünnepek a családi összejövetelek és a vendégvárások időszaka. Ezekben a napokban valósággal útra kel az ország. Sokan látogatják meg rokonaikat, szeretteiket, ismerőseiket ezekben a napokban, mások pedig egész egyszerűen egy kellemes hétvége reményében kelnek útnak Idén a húsvéti ünnepek egy nappal tovább tartanak, hiszen először számít hivatalos munkaszüneti napnak a Nagypéntek. A húsvéti időszak azonban fokozott közlekedésbiztonsági kockázattal jár, ezért az útra kelőknek összefoglaltunk néhány hasznos tanácsot annak érdekében, hogy biztonságban érjenek úti céljukhoz.

A húsvéti időszakban a közúti forgalom sűrűsége hirtelen megnövekszik. Idén már csütörtök délután elkezdődik és egészen kedd reggelig tart ez a forgalmas időszak Az utak telítődése mellett a veszélyt tovább növeli, amennyiben a megszokottnál lassúbb haladást lehetővé tévő zsúfolt utakon egyes járművezetők elveszítik türelmüket. A meggondolatlan és felelőtlen kockázatvállalás sajnos gyakran vezet közlekedési balesethez, mely kimenetele előre soha nem jósolható meg. Minden járművezetőnek fontos tudnia, hogy súlyos sérülés, vagy közúti tragédia akár már alacsony haladási sebesség mellett is létrejöhet.

A húsvéti közlekedésnek ugyanakkor van egy másik, „speciális” veszélyforrása, az ittas járművezetések magas száma. A tradicionális locsolkodási események mellett a rokoni és baráti találkozók gyakran járnak együtt szeszesital fogyasztással. Ennek hatása sajnos a közúti közlekedésre is kiterjed, ugyanis ilyenkor az átlagosnál is több azoknak a gépjárművezetőknek a száma, akik felelőtlenségből, vagy tévhitből szeszesital fogyasztást követően járművet vezetnek.

Az ittas vezetés napjaink egyik legnagyobb közlekedésbiztonsági problémája, melyet úgy is emlegetnek, hogy „a közutak második legfőbb gyilkosa”. Az ittas vezetés veszélyességét tovább fokozza, hogy az ittas vezetők többsége általában a megengedett sebességet is túllépi.

Szakértői becslések szerint az EU útjain közlekedő járművezetők mintegy 2-3 %-a ittasan vesz részt a közúti forgalomban – ez azt jelenti, hogy átlagosan minden negyvenedik-ötvenedik járművezető ittas, akivel utunk során találkozunk(!) – s a közlekedési balesetben életüket vesztett járművezetők halálát 30-40 %-ban az alkoholos befolyásoltság okozza (Escape project, 2003.). Az ittas járművezetés Magyarországon is egyike a legfőbb kockázatoknak és – ennek következtében – a prioritást élvező közlekedésbiztonsági feladatoknak

A fentiekre tekintettel a rendőrség – a jogszabályokban leírt kötelezettségének megfelelően – a húsvéti időszakban is folyamatosan végzi a közutak forgalmának felügyeletét. Az ellenőrzések célja alapvetően a közúti forgalom segítése, a biztonságos és folyamatos közlekedés fenntartása, valamint a jogsértő járművezetők (különösen a másokat veszélyeztető agresszív, illetve ittas járművezetők) kiszűrése.

Kérjük a járművezetőket, hogy a húsvéti ünnepek során tanúsítsanak önmérsékletet, s szeszesital fogyasztását követően soha ne vegyenek részt a közúti forgalomban. Az utazó csoportok részére megoldásként ajánljuk, hogy jelöljenek ki maguk közül egy olyan járművezetőt, aki nem fogyaszt alkoholt, s épségben szállítja az adott helyszínekre, majd azt követően haza a társaság tagjait.

A nagyobb forgalomból adódó esetleges forgalomlassulások, torlódások esetén pedig legyenek türelmesek, s már előre számítsanak hosszabb utazási időre. Végezetül egy jó tanács! A kialakult tévhitekkel ellentétben már egy pohár szeszesital fogyasztás is számít, ugyanis az alkohol kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki (észlelési idő növekedése, reflexek tompulása, szemmozgató izmok lassulása stb.), melyek a biztonságos közlekedéssel nem egyeztethetők össze.

Kérjük közreműködésüket, hogy a húsvét mindenki számára valódi ünnep legyen!

E-roller univerzum

Akár tetszik, akár nem, az e-rollerek használata gyorsan terjed, így érdemes megismerni melyik mire való és mire jó.

...
2023.05.03. 08:28

E-roller univerzum

Akár tetszik, akár nem, az e-rollerek használata gyorsan terjed, így érdemes megismerni melyik mire való és mire jó.

On-line autó adás-vételi adminisztráció

Többféle, a gépjármű adás-vétellel kapcsolatos feladat intézhető a magyarorszag.hu felületen.

...
2023.04.21. 06:55

On-line autó adás-vételi adminisztráció

Többféle, a gépjármű adás-vétellel kapcsolatos feladat intézhető a magyarorszag.hu felületen.

Jogi ismeretek használt autó adás-vételhez

Fontos tudnivalók használt autó vásárláskor: az ügyészség összeállította az adás-vétel kapcsán fontos jogi ismereteket.

...
2023.03.31. 07:17

Jogi ismeretek használt autó adás-vételhez

Fontos tudnivalók használt autó vásárláskor: az ügyészség összeállította az adás-vétel kapcsán fontos jogi ismereteket.

Így vezess jól télen, hóban!

A téli útviszonyok között más vezetési technikával lehet biztonsággal jól mozogni és közlekedni az autóval. Persze fontos az is, hogy a kocsi jó állapotú legyen.

...
2023.01.28. 08:50

Így vezess jól télen, hóban!

A téli útviszonyok között más vezetési technikával lehet biztonsággal jól mozogni és közlekedni az autóval. Persze fontos az is, hogy a kocsi jó állapotú legyen.

Amikor nem árt a hólánc a csomagtartóban

A kedvelt síelési célpontokat utazási célul tűzve érdemes a bepakolandó holmik listájára a hóláncot is felvenni, akkor is, ha várhatóan nem lesz rá szükség. Több országban, illetve egyes útszakaszokon elvárás a megléte.

...
2023.01.27. 09:45

Alapvető fontosságú a tiszta szélvédő

A fagypont körüli hőmérséklet, az aszfalton olvadozó hó, a ködös-felhős idő a ködszitállással nyálkássá teszi az utakat, így az autók kerekei által felvert koszos vízpor lecsapódik a szélvédőn. Ez nagyban rontja a sofőrök kilátását az autóból.

...
2023.01.26. 08:15

Mi történik, ha gázolaj kerül a benzinbe?

A félretankolások esetén az a gyakoribb tévedés, ha benzin kerül a dízel autó tankjába. Nézzük meg mi történik fordítva, ha valahogy dízelolajat sikerül valakinek a benzines autó üzemanyagtartályába tölteni.

...
2023.01.18. 07:54

Mit tegyünk, ha benzin kerül a dízel autóba?

Egy-egy mellétankolási eset mindig előfordul az autótulajdonosok, vag a benzinkutas figyelmetlensége miatt. Nézzük meg mit okoz az idegen üzemanyag, és hogyan hárítható el a baj.

...
2023.01.17. 07:32