2022.06.16, 06:35
Így bírjuk ki a hőséget az autóban!

A kánikulában fennáll a kiszáradás veszélye. Megutatjuk mire kell figyelni, hogy ne a volán mögötti rosszullét tegye tönkre a napot, vagy a családi nyaralást!

A kiszáradás, azaz dehidratáció lényegében bárkit érinthet, a nyári időszakban pedig különösen veszélyes lehet. „A megfelelő folyadékellátottság fontos eleme az egészség megőrzésének, hiszen minden sejtünk felépítéséhez és minden szervünk normál működéséhez hozzájárul. Szerepe van a vérnyomás szabályozásában, a salakanyagok kiválasztásában és eltávolításában, továbbá kiemelkedő jelentősége van a testhőmérséklet szabályozásában.” – világosított fel Erdélyi-Sipos Alíz dietetikus, táplálkozástudományi szakember. Nyáron az emberi test nagy mennyiségű folyadékot igényel, mindezt pedig hamarabb el is veszíti az intenzív párologtatás és az izzadás által. Ha nem jut elég folyadék a szervezetbe, az könnyen vezethet kiszáradáshoz.

Erdelyi Sipos Aliz Dietetikus
Erdélyi-Sipos Alíz dietetikus

„Minél nagyobb testtömeggel rendelkezünk, annál több folyadékra van szükségünk, így a túlsúllyal és elhízással küzdőknek fokozottabban kell ügyelniük a vízpótlásra. A legjobb a tudatos, kiegyensúlyozott folyadékfogyasztás, így még a szomjúságérzet kialakulása előtt megelőzhető a probléma, de ha már szomjasnak érezzük magunkat, feltétlenül igyunk. Nem szabad elnyomni az érzést, és elodázni, halogatni az ivást. Ha nehezen megy a folyadékbevitel, figyeljünk arra, hogy minden étkezésnél igyunk és legyen mellettünk kulacs vagy vizes palack, amiből könnyebben tudunk inni, szinte bármilyen helyzetben. A hazai táplálkozási ajánlás, az OKOSTÁNYÉR® napi 8 pohár folyadékot javasol, amiből 5 pohár víz legyen. Ehhez jön még az ételekkel, levesekkel, magas víztartalmú zöldségekkel bevitt folyadék is.” – magyarázta a szakértő, mire kell figyelni a kiszáradást elkerülendő.

A családok nyáron gyakran vállalnak több száz kilométernyi utat, hosszú órákat az autópályán. A sofőrök ilyenkor sietnek, mindenki a lehető leghamarabb szeretne megérkezni, ezért hajlamosak kihagyni a pihenőket, még akkor is, ha kimerültnek, vagy szomjasnak érzik magukat. Érhető módon senki sem vágyik arra, hogy egy betegség vagy rosszullét szakítsa félbe a nyaralását, ezért érdemes észben tartani Erdélyi-Sipos Alíz tanácsait: „a fáradékonyságon túl éberségünk is csökkenhet a dehidratáltság következtében, így ha autóval utazunk, tegyünk a csomagtartóba hosszabb útra elegendő tartalék ivóvizet, és mindig legyen mellettünk is egy-egy palackkal. Az ivóvíz és az ásványvíz a legjobb folyadékforrás, de facsarhatunk bele kevés gyümölcslevet, citromot is. Ha rövid távokat teszünk meg, kössük a vízivást minden be vagy kiszálláshoz. Érdemes gyümölcsöt is csomagolni, hiszen üdítő hatásuk mellett jelentős víztartalommal is rendelkeznek. Azoknak, akiknek nincs lehetőségük légkondicionált autóban utazni, meleg évszakokban negyed óránként javasolt vizet kortyolgatniuk.”

A felnőtt emberi szervezet 60%-a víz, amelyből már 1-2%-os veszteség már a kiszáradás tüneteit produkálhatja – magyarázta a szakember – fejfájás, fáradtság vagy az állóképesség, koncentrációképesség csökkenése, izomgörcsök, szapora légzés, szívdobogás érzet akár nyugtalanság, zavartság esetén gyanakodni lehet kiszáradásra. ” Tehát, ha valaki vezetés közben észreveszi a fenti tüneteket saját magán, esetleg egy utasán, akkor ajánlatos beiktatni egy rövid megállót – lehetőleg hűvös, árnyékos helyen – és fogyasztani valamilyen hideg frissítőt. A kisgyerekekre érdemes fokozottan odafigyelni, ők ugyanis sok esetben észre sem veszik, hogy szomjasak, a legkisebbek pedig jelezni sem tudnak ezzel kapcsolatban!

Obb 30ev

E-roller univerzum

Akár tetszik, akár nem, az e-rollerek használata gyorsan terjed, így érdemes megismerni melyik mire való és mire jó.

...
2023.05.03. 08:28

E-roller univerzum

Akár tetszik, akár nem, az e-rollerek használata gyorsan terjed, így érdemes megismerni melyik mire való és mire jó.

On-line autó adás-vételi adminisztráció

Többféle, a gépjármű adás-vétellel kapcsolatos feladat intézhető a magyarorszag.hu felületen.

...
2023.04.21. 06:55

On-line autó adás-vételi adminisztráció

Többféle, a gépjármű adás-vétellel kapcsolatos feladat intézhető a magyarorszag.hu felületen.

Jogi ismeretek használt autó adás-vételhez

Fontos tudnivalók használt autó vásárláskor: az ügyészség összeállította az adás-vétel kapcsán fontos jogi ismereteket.

...
2023.03.31. 07:17

Jogi ismeretek használt autó adás-vételhez

Fontos tudnivalók használt autó vásárláskor: az ügyészség összeállította az adás-vétel kapcsán fontos jogi ismereteket.

Így vezess jól télen, hóban!

A téli útviszonyok között más vezetési technikával lehet biztonsággal jól mozogni és közlekedni az autóval. Persze fontos az is, hogy a kocsi jó állapotú legyen.

...
2023.01.28. 08:50

Így vezess jól télen, hóban!

A téli útviszonyok között más vezetési technikával lehet biztonsággal jól mozogni és közlekedni az autóval. Persze fontos az is, hogy a kocsi jó állapotú legyen.

Amikor nem árt a hólánc a csomagtartóban

A kedvelt síelési célpontokat utazási célul tűzve érdemes a bepakolandó holmik listájára a hóláncot is felvenni, akkor is, ha várhatóan nem lesz rá szükség. Több országban, illetve egyes útszakaszokon elvárás a megléte.

...
2023.01.27. 09:45

Alapvető fontosságú a tiszta szélvédő

A fagypont körüli hőmérséklet, az aszfalton olvadozó hó, a ködös-felhős idő a ködszitállással nyálkássá teszi az utakat, így az autók kerekei által felvert koszos vízpor lecsapódik a szélvédőn. Ez nagyban rontja a sofőrök kilátását az autóból.

...
2023.01.26. 08:15

Mi történik, ha gázolaj kerül a benzinbe?

A félretankolások esetén az a gyakoribb tévedés, ha benzin kerül a dízel autó tankjába. Nézzük meg mi történik fordítva, ha valahogy dízelolajat sikerül valakinek a benzines autó üzemanyagtartályába tölteni.

...
2023.01.18. 07:54

Mit tegyünk, ha benzin kerül a dízel autóba?

Egy-egy mellétankolási eset mindig előfordul az autótulajdonosok, vag a benzinkutas figyelmetlensége miatt. Nézzük meg mit okoz az idegen üzemanyag, és hogyan hárítható el a baj.

...
2023.01.17. 07:32