2018.11.27, 08:43
Itt a forralt bor szezonja!

Az adventi vásárok és az ünnepi időszak elmaradhatatlan itala a forralt bor, de a hideg téli délutánokon és estéken is sokan fogyasztják ezt a szezonális italt. Fontos tudni ugyanakkor, hogy a kellemes ízű, közkedvelt téli ital alkoholtartalma magasabb, mint gondolnánk, ráadásul gyorsabban szívódik fel a vérben!

Ezért a forralt bor fogyasztása és a biztonságos járművezetés összeférhetetlen fogalmak, ezért azt tanácsoljunk: soha ne vezessen járművet, ha előzetesen forralt bort ivott!

Sokakban él a tévhit, mely szerint a forralt bor alkoholtartalma alacsony, hiszen a bor hígítva van, továbbá melegítés hatására az alkohol jelentős része el is távozik az italból, és ezért fogyasztása után nyugodtan lehet volán mögé ülni, vagy kerékpározni. Ezzel szemben a valóság egészen más!

A forralt borok alkoholtartalma általában 7% és 10% között változik, mely megegyezik egy-egy erősebb, például belga típusú sör alkoholtartalmával. A hideg sörrel szemben ugyanakkor a forralt bor meleg, ráadásul cukrot is tartalmaz. A cukortartalmú alkoholos italokról pedig tudható, hogy gyorsabban szívódnak fel az emberi szervezetben, s könnyebben is emészthetők.

A forralt borból származó alkohol egy részét már a száj- és gyomornyálkahártyán keresztül is felveszi a szervezet, ezáltal az alkohol gyorsabban fejti ki a hatását, mint más szeszesital (pl. hagyományos bor, vagy sör) fogyasztását követően.

A forralt bor legáltalánosabb receptje az, hogy borhoz némi vizet öntünk, s azt fahéjjal, szegfűszeggel, narancshéjjal, cukorral (esetleg más egzotikus fűszerrel) ízesítjük. A klasszikus szokás szerint a bort egyáltalán nem szabad felforralni, hanem csak lassú, vagy közepes tűzön melegíteni – így az ital élvezhetőbb lesz és az alkohol sem párolog el az italból.

Az előzőekre tekintettel nem lehet kétséges, hogy a forralt bor fogyasztása növeli a véralkohol koncentrációját, ezáltal közúton való közlekedés esetén a baleseti kockázat jelentősen megnő.

Egy általános példát alapul véve: egy 80 kg tömegű férfinak mintegy 2,5 órára, egy 60 kg tömegű hölgynek pedig több mint 3 órára van szüksége ahhoz, hogy szervezete egy pohárnyi (2,5 dl) forralt borból származó alkoholt lebontson. Nagyon fontos felhívni a figyelmet arra, hogy ez a példa általános, ezért nem mindenkire, illetve minden esetre igaz.

Az alkohol hatása, valamint lebonthatósága mindig függ az ital jellegétől, a forralt bor – többnyire nem ismert – alkohol- és cukortartalmától, valamint fogyasztója nemétől, testsúlyától, előzetes étkezésétől, továbbá az olyan fontos tényezőktől, mint az egészségi állapot, a fáradtság, aktuális mentális, pszichés helyzet stb.

Tanácsunk ezért: soha ne vegyen részt járművel a közúti forgalomban, ha előzetesen forralt bort fogyasztott! További javaslatunk, hogy forralt bort akkor is csak mértékkel igyon, ha gyalogosan közlekedik, vagy utazásához tömegközlekedési eszközöket vesz igénybe. Hiszen az alkohol átlagosnál gyorsabb felszívódása miatt a befolyásoltság hamarabb megjelenik, a veszélyérzet, a figyelemszint és a tájékozódás képessége jelentősen csökken, így gyalogosként közlekedve (pl. az úttesten áthaladva), vagy utasként (pl. felszálláskor, leszálláskor) könnyen baleset sérültje/áldozata lehet az, aki előzetesen forralt bort ivott.

E-roller univerzum

Akár tetszik, akár nem, az e-rollerek használata gyorsan terjed, így érdemes megismerni melyik mire való és mire jó.

...
2023.05.03. 08:28

E-roller univerzum

Akár tetszik, akár nem, az e-rollerek használata gyorsan terjed, így érdemes megismerni melyik mire való és mire jó.

On-line autó adás-vételi adminisztráció

Többféle, a gépjármű adás-vétellel kapcsolatos feladat intézhető a magyarorszag.hu felületen.

...
2023.04.21. 06:55

On-line autó adás-vételi adminisztráció

Többféle, a gépjármű adás-vétellel kapcsolatos feladat intézhető a magyarorszag.hu felületen.

Jogi ismeretek használt autó adás-vételhez

Fontos tudnivalók használt autó vásárláskor: az ügyészség összeállította az adás-vétel kapcsán fontos jogi ismereteket.

...
2023.03.31. 07:17

Jogi ismeretek használt autó adás-vételhez

Fontos tudnivalók használt autó vásárláskor: az ügyészség összeállította az adás-vétel kapcsán fontos jogi ismereteket.

Így vezess jól télen, hóban!

A téli útviszonyok között más vezetési technikával lehet biztonsággal jól mozogni és közlekedni az autóval. Persze fontos az is, hogy a kocsi jó állapotú legyen.

...
2023.01.28. 08:50

Így vezess jól télen, hóban!

A téli útviszonyok között más vezetési technikával lehet biztonsággal jól mozogni és közlekedni az autóval. Persze fontos az is, hogy a kocsi jó állapotú legyen.

Amikor nem árt a hólánc a csomagtartóban

A kedvelt síelési célpontokat utazási célul tűzve érdemes a bepakolandó holmik listájára a hóláncot is felvenni, akkor is, ha várhatóan nem lesz rá szükség. Több országban, illetve egyes útszakaszokon elvárás a megléte.

...
2023.01.27. 09:45

Alapvető fontosságú a tiszta szélvédő

A fagypont körüli hőmérséklet, az aszfalton olvadozó hó, a ködös-felhős idő a ködszitállással nyálkássá teszi az utakat, így az autók kerekei által felvert koszos vízpor lecsapódik a szélvédőn. Ez nagyban rontja a sofőrök kilátását az autóból.

...
2023.01.26. 08:15

Mi történik, ha gázolaj kerül a benzinbe?

A félretankolások esetén az a gyakoribb tévedés, ha benzin kerül a dízel autó tankjába. Nézzük meg mi történik fordítva, ha valahogy dízelolajat sikerül valakinek a benzines autó üzemanyagtartályába tölteni.

...
2023.01.18. 07:54

Mit tegyünk, ha benzin kerül a dízel autóba?

Egy-egy mellétankolási eset mindig előfordul az autótulajdonosok, vag a benzinkutas figyelmetlensége miatt. Nézzük meg mit okoz az idegen üzemanyag, és hogyan hárítható el a baj.

...
2023.01.17. 07:32