2017.04.21, 09:02
Kerékpárral biztonságosan

Idén március végéig már 10 kerékpáros vesztette életét közúti balesetben hazánk útjain, holott az igazi kerékpáros szezon még csak most veszi kezdetét. Ezért fontosnak tartjuk néhány olyan szabály felelevenítését, mely a kerékpárosok biztonságát szolgálja, s amelyek megtartása segít abban, hogy valamennyi kerékpáros épségben és biztonságban érjen el úti céljához.

A biztonságos kerékpározás fő szabályai:

– Tiszteld a közúti közlekedés szabályait!

– Légy látható a közúton, éjjel és nappal egyaránt!

– Kerékpárod legyen biztonságos, műszakilag kifogástalan állapotú!

– Használj kerékpáros fejvédőt!

– Kerüld el a holttereket!

Szabályok tisztelete

A kerékpárosok által okozott baleseteken belül magas az ittas állapotban okozott balesetek aránya, átlagosan minden negyedik-ötödik kerékpáros baleset hátterében az ittasság áll. A szeszesital fogyasztása a kerékpárosoknál különösen veszélyes, figyelembe véve testük védtelenségét, sérülési és halálozási kockázatuk átlagosnál magasabb szintjét.

Az alkohol – bizonyítottan – már kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki, melyek nem teszik lehetővé (korlátozzák, vagy kizárják) a biztonságos járművezetést. Szeszesital hatására növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek, lassabban mozognak a szemet mozgató izmok, kedvezőtlen változások történnek a mentalitásban, továbbá a kerékpár kezelése, egyenesben tartása, valamint a veszélyek észlelése és elhárítási képessége is csorbát szenved. Saját biztonsága érdekében ne fogyasszon szeszes ital, mielőtt kerékpárra ül!

Láthatóság és védőfelszerelések fontossága

Kerékpárral közlekedve különösen fontos a láthatóság, éppen ezért ajánlott a színes, feltűnő ruházat viselése. A fényvisszaverő mellény használata nemcsak hasznos, de lakott területen kívül, éjszaka és korlátozott látási viszonyok esetén kötelező is. A kifogástalan műszaki állapotú járművel szabályosan közlekedő kerékpárost is érheti baleset. Ilyenkor hasznos a kerékpáros védőfelszerelések használata.

A baleseti tapasztalatok azt mutatják, hogy a kerékpáros tragédiák többsége azért következik be, mert elütés következtében a kerékpáros feje nagy erővel ütközik a jármű szélvédőjének, ill. motorháztetőjének. Ezért a kerékpáros fejvédő hatásos védelmet nyújthat. A kerékpáros fejvédők a passzív védelmi eszközök közé tartoznak. A fejvédő fontossága és hasznossága az élet és testi épség védelme területén megkérdőjelezhetetlen, hiszen védi viselője fejét, elnyeli a baleset, ill. ütközés során keletkező energia jelentős részét.

Kutatások igazolják, hogy baleset esetén a fej- és agysérülés kockázata csaknem a felére csökken azáltal, ha a kerékpáros fejvédő sisakot használ. Nagyon fontos ugyanakkor, hogy a fejvédő jó állapotú, repedés és törésmentes, továbbá megfelelően rögzített legyen, hiszen ezek nélkül védelmi funkcióját nem képes kifejteni. Kerékpározáskor a fejvédő mellett könyök- és térdvédő, kesztyű, és zárt cipő használata is javasolt, hiszen ezek a baleseti sérülések súlyosságát enyhítik.

A kerékpár felszerelése

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kerékpárosok egy része nem az előírásoknak megfelelő felszereltségű és műszaki állapotú járművel vesz részt a közúti forgalomban, márpedig ez a biztonságos közlekedés egyik legfontosabb alapja.

A kerékpárt fel kell szerelni könnyen kezelhető, megbízható kormányberendezéssel, amely semmilyen helyzetében nem akadályozza a kerékpár egyéb kezelőszerveinek működtetését. Továbbá két, egymástól függetlenül működtethető, száraz és nedves időben egyaránt hatásos fékszerkezettel, amelyek közül az egyik az első, a másik a hátsó kerékre hat. Valamint hangjelző berendezéssel, amely csak csengőhangot adhat, és egy előre fehér vagy kadmiumsárga fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható lámpával, egy hátra piros fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható helyzetjelző lámpával, elől egy fehér, hátul egy vagy két piros színű, szimmetrikusan elhelyezett, nem háromszög alakú fényvisszaverővel, és legalább az első keréken, legalább 2 db, egy átmérő mentén elhelyezett borostyánsárga színű, mindkét oldal felé hatásos oldalsó fényvisszaverővel (küllőprizmával).

A kerékpárt fel szabad szerelni: oldalán borostyánsárga fényvisszaverővel, mindkét oldali lábpedálon elől és hátul borostyánsárga fényvisszaverővel. A kerékpár bal oldalán, hátul elhelyezett, személlyel vagy tárggyal való ütközéskor visszahajló szélességjelzővel, amely előre fehér, hátra piros színű fényvisszaverőt tartalmaz.

Holt tér kerülése

A holt tér jellemzően a nehéz-tehergépjárművekkel, valamint az autóbuszokkal való találkozás esetén jelent kiemelkedő, gyakran életveszélyes kockázatot. Minden évben előfordul, hogy egy jobbra kanyarodó jármű azonos irányban haladó, egyenesen továbbhaladni szándékozó, holt térben lévő kerékpárost gázolt el.

A holt tér elkerülése, a folyamatos észlelhetőség biztosítása egyike a legfontosabb kerékpáros biztonsági szabályoknak. Ezért mindenkor fontos, hogy a kerékpáros olyan helyen, illetve helyzetben kerékpározzon, hogy a gépjármű vezetője részéről a lehető leghosszabb ideig észlelhető legyen. Ajánlott ilyenkor keresni a szemkontaktust a jármű vezetőjével, akár a visszapillantó tükör által is, hiszen ha a kerékpáros látja a járművezető arcát, akkor a járművezető is láthatja őt.

Ha a holt tér kikerülésére nincs lehetőség, akkor különösen óvatosnak kell lenni (a kerékpárosnak a sebesség csökkentésével ajánlott lemaradnia, adott esetben még az elsőbbségről is célszerű lemondania), továbbá törekednie kell arra, hogy a holt térben tartózkodás időtartamát a lehető legrövidebbre csökkentse.

E-roller univerzum

Akár tetszik, akár nem, az e-rollerek használata gyorsan terjed, így érdemes megismerni melyik mire való és mire jó.

...
2023.05.03. 08:28

E-roller univerzum

Akár tetszik, akár nem, az e-rollerek használata gyorsan terjed, így érdemes megismerni melyik mire való és mire jó.

On-line autó adás-vételi adminisztráció

Többféle, a gépjármű adás-vétellel kapcsolatos feladat intézhető a magyarorszag.hu felületen.

...
2023.04.21. 06:55

On-line autó adás-vételi adminisztráció

Többféle, a gépjármű adás-vétellel kapcsolatos feladat intézhető a magyarorszag.hu felületen.

Jogi ismeretek használt autó adás-vételhez

Fontos tudnivalók használt autó vásárláskor: az ügyészség összeállította az adás-vétel kapcsán fontos jogi ismereteket.

...
2023.03.31. 07:17

Jogi ismeretek használt autó adás-vételhez

Fontos tudnivalók használt autó vásárláskor: az ügyészség összeállította az adás-vétel kapcsán fontos jogi ismereteket.

Így vezess jól télen, hóban!

A téli útviszonyok között más vezetési technikával lehet biztonsággal jól mozogni és közlekedni az autóval. Persze fontos az is, hogy a kocsi jó állapotú legyen.

...
2023.01.28. 08:50

Így vezess jól télen, hóban!

A téli útviszonyok között más vezetési technikával lehet biztonsággal jól mozogni és közlekedni az autóval. Persze fontos az is, hogy a kocsi jó állapotú legyen.

Amikor nem árt a hólánc a csomagtartóban

A kedvelt síelési célpontokat utazási célul tűzve érdemes a bepakolandó holmik listájára a hóláncot is felvenni, akkor is, ha várhatóan nem lesz rá szükség. Több országban, illetve egyes útszakaszokon elvárás a megléte.

...
2023.01.27. 09:45

Alapvető fontosságú a tiszta szélvédő

A fagypont körüli hőmérséklet, az aszfalton olvadozó hó, a ködös-felhős idő a ködszitállással nyálkássá teszi az utakat, így az autók kerekei által felvert koszos vízpor lecsapódik a szélvédőn. Ez nagyban rontja a sofőrök kilátását az autóból.

...
2023.01.26. 08:15

Mi történik, ha gázolaj kerül a benzinbe?

A félretankolások esetén az a gyakoribb tévedés, ha benzin kerül a dízel autó tankjába. Nézzük meg mi történik fordítva, ha valahogy dízelolajat sikerül valakinek a benzines autó üzemanyagtartályába tölteni.

...
2023.01.18. 07:54

Mit tegyünk, ha benzin kerül a dízel autóba?

Egy-egy mellétankolási eset mindig előfordul az autótulajdonosok, vag a benzinkutas figyelmetlensége miatt. Nézzük meg mit okoz az idegen üzemanyag, és hogyan hárítható el a baj.

...
2023.01.17. 07:32