2017.07.03, 12:37
Mit tegyünk a hőségben?

A meteorológiai nyárkezdetet követően június 21-én immár a csillagászati nyár is beköszöntött, és az előttünk álló hetekben – az előrejelzések szerint – számos olyan nap vár ránk, amikor a napi hőmérséklet maximuma jócskán meghaladja a +30 ̊C-t. A nagy melegről ugyanakkor fontos tudnunk, hogy alapjaiban befolyásolja közlekedésünket, így ez az időszak közlekedésbiztonsági szempontból speciális kockázatokat rejt. Ezeknek a kockázatoknak az ismeretében, továbbá megfelelő védőintézkedések megtételével azonban könnyen megelőzhetjük a közlekedési baleseteket és veszélyhelyzeteket, ezáltal gondtalan nyarunkat, nyaralásunkat, szabadságunkat a közlekedés oldaláról semmi nem veszélyeztetheti.

A nagy meleg, és főleg a tartós kánikula gyakorlatilag mindenkit megvisel, fiatalokat, öregeket, egészségeseket, s betegeket egyaránt. Ilyenkor általában fáradtabbak, bágyadtabban, ingerültebbek vagyunk, kevésbé tudunk koncentrálni, de a veszély más forrásokból is leselkedik. A hőséghez az egyének eltérően alkalmazkodnak, és ez az eltérőség önmagában is komoly veszélyt jelenthet a közlekedésben.

A járművezetők a hőségben általában kevésbé tudnak koncentrálni, a megszokottnál figyelmetlenebbek, nem veszik észre a közúti jelzéseket, vagy későn reagálnak a kialakult közlekedési szituációra, esetleg veszélyhelyzetre. A koncentráció hiánya a reakcióidő hosszabbá válásában is jelentkezik, a reflexek tompulnak, a mozdulatok kapkodóvá válnak, s megnő a hibalehetőség. A melegben sokan sajnos türelmetlenebbek, hamarabb elveszítik önkontrolljukat, így hajlamosabbak az agresszív és durva szabályszegésekre. Gyakori jelenség tehát a lobbanékonyság, az udvariatlan, türelmetlen, kiszámíthatatlan, és a szeszélyes magatartás. 

A gyalogosokról ugyancsak elmondható a szellemi erőkifejtés képességének általános gyengülése, a gyakoribb figyelmetlenség és a bágyadt közlekedés. Ilyenkor a gyalogosok jellemzően kevésbé néznek körül az úttestre lépésüket megelőzően, vagy kevésbé mérik fel helyesen a veszélyeket (pl. az érkező jármű sebességét stb.).

A tartós melegben a közlekedés résztvevői között is jelentősen megnő a rosszullétek száma. A szív- és érrendszeri alapbetegséggel élőknél a növekvő környezeti hőmérséklet esetében fokozódnak a tünetek, gyakrabban fordul elő vérnyomás hirtelen „kiugrása”, esetleg szívelégtelenség. Ez nem csak a járművet vezetőkre, hanem a gyalogosan közlekedőkre nézve is komoly veszélyekkel járhat.

De mit lehet ilyenkor tenni?

Tanácsunk az, hogy aki nehezen viseli a meleget, ebben az időszakban lehetőleg ne induljon útnak. Kerülje a hosszabb autózást, s előre tervezze meg az útvonalat. Mindig kipihenten üljünk a kormány mögé, és soha ne vezessünk fáradtan, vagy szeszes ital fogyasztását követően. Fogyasszunk kellő mennyiségű folyadékot és mindig legyen ásványvíz, vagy üdítőital a gépkocsiban (akkor is legyen nálunk ivóvíz, ha gyalogosan közlekedünk)! Legyünk türelmesek, vezessünk kissé lassabban, óvatosabban, számítva az ilyenkor természetes koncentráció és reflex csökkenésre. Haladásunk során tartsunk nagyobb követési távolságot, s legyünk türelmesebbek, ha az utak zsúfolttá válnak, torlódások alakulnak ki, vagy ha agresszív sofőrrel kerülünk kapcsolatba!

A gépjármű esetében nagyon fontos a megfelelő szellőzés és a légkondicionáló használata. Ha a szellőző- és légkondicionáló rendszerek már rég voltak kitisztítva, akkor éppen itt van az idejük.

Ha megállunk a gépkocsival, lehetőleg ne napos helyen tegyük azt. Ha az álló gépjárműben gyermek, vagy házikedvenc marad, véletlenül se hagyjuk őket bezárva, felhúzott ablak mellett, mert a felforrósodott utastérben ennek akár életveszélyes következményei is lehetnek.

Ha gépkocsink tartósabb ideig áll a napon, lehetőleg használjunk a nap fényét és melegét távol tartó, a szélvédőre belülről felhelyezhető eszközöket. A napon álló gépkocsit indulás előtt szellőztessük ki, menet közben használjunk légkondicionálót, vagy gondoskodjunk a levegőcseréről, a friss levegő utánpótlásáról!

Végezetül nyáron különösen fontos, hogy rendszeresen ellenőrizzük a jármű gumiabroncsinak nyomását. Levegővesztés esetén soha ne induljunk útnak „lapos”, alacsony nyomású gumikkal!

E-roller univerzum

Akár tetszik, akár nem, az e-rollerek használata gyorsan terjed, így érdemes megismerni melyik mire való és mire jó.

...
2023.05.03. 08:28

E-roller univerzum

Akár tetszik, akár nem, az e-rollerek használata gyorsan terjed, így érdemes megismerni melyik mire való és mire jó.

On-line autó adás-vételi adminisztráció

Többféle, a gépjármű adás-vétellel kapcsolatos feladat intézhető a magyarorszag.hu felületen.

...
2023.04.21. 06:55

On-line autó adás-vételi adminisztráció

Többféle, a gépjármű adás-vétellel kapcsolatos feladat intézhető a magyarorszag.hu felületen.

Jogi ismeretek használt autó adás-vételhez

Fontos tudnivalók használt autó vásárláskor: az ügyészség összeállította az adás-vétel kapcsán fontos jogi ismereteket.

...
2023.03.31. 07:17

Jogi ismeretek használt autó adás-vételhez

Fontos tudnivalók használt autó vásárláskor: az ügyészség összeállította az adás-vétel kapcsán fontos jogi ismereteket.

Így vezess jól télen, hóban!

A téli útviszonyok között más vezetési technikával lehet biztonsággal jól mozogni és közlekedni az autóval. Persze fontos az is, hogy a kocsi jó állapotú legyen.

...
2023.01.28. 08:50

Így vezess jól télen, hóban!

A téli útviszonyok között más vezetési technikával lehet biztonsággal jól mozogni és közlekedni az autóval. Persze fontos az is, hogy a kocsi jó állapotú legyen.

Amikor nem árt a hólánc a csomagtartóban

A kedvelt síelési célpontokat utazási célul tűzve érdemes a bepakolandó holmik listájára a hóláncot is felvenni, akkor is, ha várhatóan nem lesz rá szükség. Több országban, illetve egyes útszakaszokon elvárás a megléte.

...
2023.01.27. 09:45

Alapvető fontosságú a tiszta szélvédő

A fagypont körüli hőmérséklet, az aszfalton olvadozó hó, a ködös-felhős idő a ködszitállással nyálkássá teszi az utakat, így az autók kerekei által felvert koszos vízpor lecsapódik a szélvédőn. Ez nagyban rontja a sofőrök kilátását az autóból.

...
2023.01.26. 08:15

Mi történik, ha gázolaj kerül a benzinbe?

A félretankolások esetén az a gyakoribb tévedés, ha benzin kerül a dízel autó tankjába. Nézzük meg mi történik fordítva, ha valahogy dízelolajat sikerül valakinek a benzines autó üzemanyagtartályába tölteni.

...
2023.01.18. 07:54

Mit tegyünk, ha benzin kerül a dízel autóba?

Egy-egy mellétankolási eset mindig előfordul az autótulajdonosok, vag a benzinkutas figyelmetlensége miatt. Nézzük meg mit okoz az idegen üzemanyag, és hogyan hárítható el a baj.

...
2023.01.17. 07:32