2018.06.13, 10:03
Nyáron is bukósisakban

Magyarországon a motorkerékpárosok bukósisak viselése aránya 95% körül van. Ez az érték megegyezik a Dániában és Olaszországban mért értékekkel. A 95% úgy is értékelhető, hogy ezzel nagy gond igazán nincs, hiszen csaknem minden motorkerékpáros használja ezt az életmentő védőfelszerelést. Ugyanakkor létezik egy másik megközelítés is, amelyik kevésbé optimista: minden huszadik motoros sisak nélkül, teljesen védtelenül közlekedik a járművével! Márpedig a baleseti tapasztalatok egyértelműen azt mutatják, hogy a motorosok túlnyomó többsége azért veszíti életét az utakon, mert súlyos fejsérüléseket szenvednek, és ezek a nagy erejű, az emberi fejet érő ütések az élettel sajnos már nem összeegyeztethetők.

Különösen nyári időszakban, a meleg, ill. forró napokon, lakott területen belüli, vagy más, rövid távú közlekedés során  – és jellemzően mellékútvonalakon – fordul elő, hogy a kétkerekű motoros járművel közlekedők nem veszik fel a sisakot, gondolván, hogy rövid távolságon, illetve alacsony sebességgel haladva úgy sem lehet gond. De sajnos tévednek! Az életüket kockáztatják!

Közismert, hogy a kétkerekű motoros járművel utazók baleseti kockázata átlag feletti. Az elfogadott uniós álláspont szerint egy motorkerékpáros, ill. segédmotoros kerékpáros halálozási kockázata átlagosan 18-szor(!) nagyobb, mint egy személygépkocsi vezetőnek. (A halálozási kockázat mértéke természetesen országonként eltérhet.)

Bár a vérbeli motorosok körében a védőkesztyű és motoros csizma viselése nem lehet kérdés, és ezek mellett a protektorokkal (és esetenként légzsákkal) ellátott speciális motorkerékpáros védőruházat egyre inkább elterjedté válik, ugyanakkor a motorkerékpáros legfontosabb passzív védőfelszerelése mindig is a bukósisak marad. A bukósisak feladata nem más, mint a fej és az agy védelme, közúti baleset (borulás, ütközés stb.) esetén az emberi fejet érő fizikai behatás energiájának csökkentése, elnyelése.

A bukósisak rendkívüli fontosságát jelzi az a tény, hogy leggyakrabban a fejsérülések bizonyulnak halálosnak. A sisak természetesen más fontos szerveink, a szemek, az arc és a fülek védelmére is szolgál, emellett bizonyos kényelmi funkcióknak is eleget tesznek (beépített fejhallgató stb.).

Nem csak az a fontos, hogy a motorkerékpáron ülők minden esetben – még rövid útszakaszon, illetve nyári kánikulában is – viseljék a bukósisakot, hanem az is, hogy azt megfelelően csatolják be, továbbá a sisak állapota megfelelő legyen.

Az a motorkerékpáros, aki nem visel bukósisakot, 40 %-kal nagyobb a valószínűséggel veszíti életét, amennyiben baleset részesévé válik. A szabályosan rögzített, kiváló állapotú bukósisak pedig akár 70%-kal is képes csökkenteni a súlyos agykárosodás lehetőségét (Forrás: U.S. Department of Transportation National Highway Traffic Safety Administration).

Magyarországon a motorkerékpárral közlekedők részére a bukósisak viselése kötelező, a KRESZ szabályának megszegői pénzbírság kiszabására számíthatnak. A pénzbírságnál jóval súlyosabb a büntetés akkor, ha a motoros balesetet szenved, mert ilyenkor a személyi sérülés bekövetkezése egyértelmű, a kérdés csak az, hogy annak mi a súlyossági foka!

És végezetül egy érdekesség!

A ma használatos bukósisak története 65 évre nyúlik vissza. 1953-ban nyújtotta be C. F. “Red” Lombard, a University of Southern California professzora a ma ismert legfontosabb motoros védőeszköz, a speciális energiaelnyelő bukósisak szabadalmát az illetékes hatósághoz.

E-roller univerzum

Akár tetszik, akár nem, az e-rollerek használata gyorsan terjed, így érdemes megismerni melyik mire való és mire jó.

...
2023.05.03. 08:28

E-roller univerzum

Akár tetszik, akár nem, az e-rollerek használata gyorsan terjed, így érdemes megismerni melyik mire való és mire jó.

On-line autó adás-vételi adminisztráció

Többféle, a gépjármű adás-vétellel kapcsolatos feladat intézhető a magyarorszag.hu felületen.

...
2023.04.21. 06:55

On-line autó adás-vételi adminisztráció

Többféle, a gépjármű adás-vétellel kapcsolatos feladat intézhető a magyarorszag.hu felületen.

Jogi ismeretek használt autó adás-vételhez

Fontos tudnivalók használt autó vásárláskor: az ügyészség összeállította az adás-vétel kapcsán fontos jogi ismereteket.

...
2023.03.31. 07:17

Jogi ismeretek használt autó adás-vételhez

Fontos tudnivalók használt autó vásárláskor: az ügyészség összeállította az adás-vétel kapcsán fontos jogi ismereteket.

Így vezess jól télen, hóban!

A téli útviszonyok között más vezetési technikával lehet biztonsággal jól mozogni és közlekedni az autóval. Persze fontos az is, hogy a kocsi jó állapotú legyen.

...
2023.01.28. 08:50

Így vezess jól télen, hóban!

A téli útviszonyok között más vezetési technikával lehet biztonsággal jól mozogni és közlekedni az autóval. Persze fontos az is, hogy a kocsi jó állapotú legyen.

Amikor nem árt a hólánc a csomagtartóban

A kedvelt síelési célpontokat utazási célul tűzve érdemes a bepakolandó holmik listájára a hóláncot is felvenni, akkor is, ha várhatóan nem lesz rá szükség. Több országban, illetve egyes útszakaszokon elvárás a megléte.

...
2023.01.27. 09:45

Alapvető fontosságú a tiszta szélvédő

A fagypont körüli hőmérséklet, az aszfalton olvadozó hó, a ködös-felhős idő a ködszitállással nyálkássá teszi az utakat, így az autók kerekei által felvert koszos vízpor lecsapódik a szélvédőn. Ez nagyban rontja a sofőrök kilátását az autóból.

...
2023.01.26. 08:15

Mi történik, ha gázolaj kerül a benzinbe?

A félretankolások esetén az a gyakoribb tévedés, ha benzin kerül a dízel autó tankjába. Nézzük meg mi történik fordítva, ha valahogy dízelolajat sikerül valakinek a benzines autó üzemanyagtartályába tölteni.

...
2023.01.18. 07:54

Mit tegyünk, ha benzin kerül a dízel autóba?

Egy-egy mellétankolási eset mindig előfordul az autótulajdonosok, vag a benzinkutas figyelmetlensége miatt. Nézzük meg mit okoz az idegen üzemanyag, és hogyan hárítható el a baj.

...
2023.01.17. 07:32