2016.06.07, 20:03
Védd ki a hibákat!

A nyári hónapokban, a tanítási szünet időszakában jelentősen megnövekszik a gyermekek veszélyeztetettsége és ez egyaránt igaz a közlekedési, az otthoni, és az egyéb balesetekre. A tanítás befejezését követően a gyermekek felszabadultabbá, óvatlanabbá, figyelmetlenebbé válnak, sok szabadidővel rendelkeznek, így gyakrabban jelennek meg a közterületeken, a parkokban, játszótereken és az utak mentén, továbbá felügyeletük sincs mindig kellőképpen megoldva.

A közúti baleseti statisztikai adatok egyértelműen alátámasztják, hogy a legtöbb gyermekbaleset a nyári hónapokban történik (a legtöbb augusztusban, valamint júliusban) és a tragédiák száma is ekkor a legmagasabb. Nyáron jellemzően a kerékpáros balesetek a gyakoribbak. A kórházi/szakrendelői gyermekosztályok jelzései alapján a magános balesetek (elesések, útról való letérések stb.) és az ütközések mellett abból is adódnak sérülések, hogy a kerékpáron szabálytalanul szállított gyerek lába beszorul a küllők közé.

Szükséges megjegyezni, hogy a kerékpáros gyermekbalesetek látenciája viszonylag magas. Sok baleset ugyanis nem a közúton, hanem a játszótéren, parkban, udvaron, vagy más hasonló helyen történik, többnyire egyéb külső közreható tényező hiányában, s ezek az esetek a közúti baleseti statisztikában értelemszerűen nem jelentkeznek.

Egy 2014-ben készített elemzés – mely a 2012-2013 nyarán bekövetkezett, személysérüléssel járó közúti gyermekbaleseteket dolgozta fel – az alábbi megállapításokat tartalmazza:
–    A gyermekek részvételével bekövetkezett személysérüléses közúti közlekedési balesetek egyharmada a nyári hónapokban éri a gyerekeket.

 –    A gyermekkorúak körén belül a 10-14 évesek korosztályának kockázata kimagasló.

–   Figyelemre méltó, hogy 2013-ban az egész évben bekövetkezett 8 közúti gyermek halálozásból 5 (!) a nyári hónapokban történt. Ez is jelzi, hogy a nyári vakáció időszakában a gyermekek baleseti kockázata kimagasló.

–    A gyermekek közúti baleseti sérüléseiket a nyári hónapokban leggyakrabban gépjármű utasaként szerzik, s többnyire így válnak közlekedési baleset áldozatává.

–    Az érintett, balesetben meghalt 14 év alattiak 58,7%-a mindenféle védelem nélkül utazott a gépkocsiban, amikor a baleset bekövetkezett (ez a szülők/felnőttek felelősségét veti fel).

–    Rendkívül meglepő, hogy a legkisebbek, a 0-5 évesek védettségi aránya volt a legalacsonyabb a megsérült gyermekkorúakon belül. Csak minden hetedik kisgyermek volt biztosítva a gépjárműben a személysérüléses baleset bekövetkezésekor!

–    Nyáron több kerékpáros gyermekbaleset történik, mint az év más időszakaiban. A nyári hónapokban sérült meg a balesetben érintett gyermekek 40%-a.

–    A kerékpárosként megsérült gyermekek 93,7%-a lakott területen belül kerekezett.

A rendőrség arra kéri a szülőket és a közlekedőket, hogy a nyári időszakban különösen ügyeljenek a gyermekekre, amennyiben az úton vagy annak közelében akár gyalogosan, akár kerékpárral megjelennek. Számítsanak arra, hogy a gyermekek közlekedése gyakran kiszámíthatatlan, sokszor nincs veszélyérzetük, és teljesen másként látják a világot, időnként kalandot keresve minden észlelt dologban.

A gyermekek koruknál és tapasztalatlanságuknál fogva a legveszélyeztetettebb és legsérülékenyebb képviselői a közlekedésnek. Még nem rendelkeznek azokkal az ismeretekkel, melyek a biztonságos közlekedéshez elengedhetetlenül szükségesek, nem érzik a veszélyeket, s figyelmük sem eléggé koncentrált. Ezért – ahol gépjármű-közlekedés van – mindenhol potenciális veszélyek leselkednek rájuk: a forgalmas, vagy akár a gyérebb forgalmú utak mentén, a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeknél, a lakó- és pihenőövezetekben, a bevásárlóközpontok parkolóiban, a játszóterek és találkozóhelyek környezetében.

Ugyanakkor a gyermekkorúaknak van még egy rendkívül fontos tulajdonságuk: ők a legfogékonyabbak az új ismeretek megszerzése terén, esetükben a tanulás hatásfoka kiemelkedően magas. Ezért a közlekedési szabályok ismertetése, a veszélyek tudatosítása és a helyes magatartásminták átadása balesetektől óvhatja meg a gyermekeket, s akár életmentő is lehet.

Végezetül ne feledjék: a gyermek számára az első számú mintát a szülők szolgáltatják!

E-roller univerzum

Akár tetszik, akár nem, az e-rollerek használata gyorsan terjed, így érdemes megismerni melyik mire való és mire jó.

...
2023.05.03. 08:28

E-roller univerzum

Akár tetszik, akár nem, az e-rollerek használata gyorsan terjed, így érdemes megismerni melyik mire való és mire jó.

On-line autó adás-vételi adminisztráció

Többféle, a gépjármű adás-vétellel kapcsolatos feladat intézhető a magyarorszag.hu felületen.

...
2023.04.21. 06:55

On-line autó adás-vételi adminisztráció

Többféle, a gépjármű adás-vétellel kapcsolatos feladat intézhető a magyarorszag.hu felületen.

Jogi ismeretek használt autó adás-vételhez

Fontos tudnivalók használt autó vásárláskor: az ügyészség összeállította az adás-vétel kapcsán fontos jogi ismereteket.

...
2023.03.31. 07:17

Jogi ismeretek használt autó adás-vételhez

Fontos tudnivalók használt autó vásárláskor: az ügyészség összeállította az adás-vétel kapcsán fontos jogi ismereteket.

Így vezess jól télen, hóban!

A téli útviszonyok között más vezetési technikával lehet biztonsággal jól mozogni és közlekedni az autóval. Persze fontos az is, hogy a kocsi jó állapotú legyen.

...
2023.01.28. 08:50

Így vezess jól télen, hóban!

A téli útviszonyok között más vezetési technikával lehet biztonsággal jól mozogni és közlekedni az autóval. Persze fontos az is, hogy a kocsi jó állapotú legyen.

Amikor nem árt a hólánc a csomagtartóban

A kedvelt síelési célpontokat utazási célul tűzve érdemes a bepakolandó holmik listájára a hóláncot is felvenni, akkor is, ha várhatóan nem lesz rá szükség. Több országban, illetve egyes útszakaszokon elvárás a megléte.

...
2023.01.27. 09:45

Alapvető fontosságú a tiszta szélvédő

A fagypont körüli hőmérséklet, az aszfalton olvadozó hó, a ködös-felhős idő a ködszitállással nyálkássá teszi az utakat, így az autók kerekei által felvert koszos vízpor lecsapódik a szélvédőn. Ez nagyban rontja a sofőrök kilátását az autóból.

...
2023.01.26. 08:15

Mi történik, ha gázolaj kerül a benzinbe?

A félretankolások esetén az a gyakoribb tévedés, ha benzin kerül a dízel autó tankjába. Nézzük meg mi történik fordítva, ha valahogy dízelolajat sikerül valakinek a benzines autó üzemanyagtartályába tölteni.

...
2023.01.18. 07:54

Mit tegyünk, ha benzin kerül a dízel autóba?

Egy-egy mellétankolási eset mindig előfordul az autótulajdonosok, vag a benzinkutas figyelmetlensége miatt. Nézzük meg mit okoz az idegen üzemanyag, és hogyan hárítható el a baj.

...
2023.01.17. 07:32