2022.05.19, 07:45
Vezetés magas vérnyomással

A magas vérnyomás a statisztikák alapján a felnőtt lakosság közel negyedének mindennapjait keseríti meg. Milyen hatással lehet ez a betegség az autót vezetőkre?

A vérnyomás a pontos definíció szerint “a keringési rendszerben a vérnek az erek falára gyakorolt nyomása”. Magas vérnyomásról akkor beszélünk, ha az említett nyomás 130/85 Hgmm (higanymilliméter) feletti értékre növekszik. Ez a betegség egyrészt kialakulhat mozgásszegény életmód, környezeti ártalom hatására, ugyanakkor valamilyen betegség (például cukorbetegség vagy szívelégtelenség) szövődménye, vagy egy gyógyszer mellékhatása is lehet.

A betegségre jellemző, hogy a magas vérnyomásban szenvedők gyakorta jóval a betegség kialakulása után veszik észre a tüneteket, mivel annak korai szakaszában nem jelentkeznek árulkodó jelek. A betegség időben történő azonosításáért kulcsfontosságú a rendszeres vérnyomásmérés, ez ma otthon, egyszerűen elvégezhető!

Drdeaksandor
Dr Deák Sandor belgyógyász

Dr. Deák Sándor belgyógyász elmondta, hogy: “A magas vérnyomás 50 év alatt főleg a férfiaknál, 60 év felett zömmel a nőknél gyakori. De manapság minden korosztályt érinthet, és sajnos a fiatalkori magas vérnyomás aránya is  folyamatosan nő. A magas vérnyomás okozta rosszullétek közül a leggyakoribb a fejfájás, az ilyenkor alkalmazott fejfájáscsillapítók mellékhatásként ráadásul fokozhatják a vérnyomást. Ugyanakkor fokozott idegesség, ingerlékenység, esetleges látászavar, szédülés, tarkótáji fájdalom, néha szívritmuszavar is felléphet. A betegséget súlyosbíthatja a rendszeres alkoholfogyasztás, az egyéb élvezeti szerek túlzott fogyasztása, a dohányzás, a stressz, a gyors munkatempó, a kikapcsolódás hiánya és a mozgásszegény életmód.”

Ha valakinek magas a vérnyomása, de optimálisan van beállítva, akkor nincs akadálya, hogy jogosítványt szerezzen, illetve már annak birtokában rendszeresen vezessen. Viszont, ha a beteg a tünetei enyhítésére olyan gyógyszert szed, amely befolyásolhatja a járművezetői képességeit, akkor esély van rá, hogy le kell mondania a vezetésről. A megoldás bizonyos esetekben lehet másfajta gyógyszerre való váltás, mindezekről érdemes a kezelőorvosokkal konzultálni.

“A hosszú ideig tartó vezetés fárasztó vállalkozás, és előidézhet magas vérnyomást. Mindez együtt jár azzal, hogy csökken a figyelem, megnövekszik a reakcióidő, fokozottabban ingerlékennyé, agresszívabbá válik a vezető. A sofőr hajlamos lesz belemenni ilyenkor meggondolatlanul dönteni, veszélyes szituációkba belemenni. A vezetés közbeni telefonálást el kell felejteni, ha nincs kihangosító, akkor közölni kell, “most vezetek”! A hosszabb telefonálás nemcsak a figyelmet vonja el, de kifejezetten terheli a központi idegrendszert,  ezáltal megemeli a  vérnyomást, függetlenül a telefonálás tartalmától” – magyarázta a szakember.

Magas Vernyomas Vezetes 2
Fontos a rendszeres vérnyomásellenőrzés: az egészséges emberek esetén is ma korai felismerés szempontjából

“Rendkívül fontos a gyógyszerszedés rendszeressége, illetve az, hogy a személygépkocsiban mindig legyen a betegnél egy írás a gyógyszerei nevéről, és elegendő mennyiségű ivóvíz. A gyér folyadékbevitel – azaz, ha a beteg elfelejt inni, esetleg több kávét fogyaszt – önmagában is vérnyomás emelő tényező. Továbbá, többször ajánlott vezetés közben megállni, kisebb pihenőket tartani” –  világosított fel a belgyógyász arra vonatkozólag, mit ne felejtsen otthon a beteg, mielőtt útnak indul. –  “Ha mégis bekövetkezik bármilyen, korábban említett rosszullét, amint lehet, félre kell állni a személygépkocsival, hiszen bármikor bárkinél felléphet hirtelen szívmegállás, szívinfarktus, vagy stroke. Ezek a súlyos betegségek azonnali orvosi ellátást igényelnek, ezért telefonon segítséget kell hívni. Könnyebb a helyzet, ha a beteg nem egyedül utazik, ebben az esetben más is kérhet segítséget. Legyen az autóban azonnali vérnyomáscsökkentő szer is, amit szét lehet rágni, vagy spray formában befújni. A tarkótájra helyezett vizes ruha, és azonnali folyadékfogyasztás is segíthet, amíg a definitív ellátás megérkezik.”

Obb 30ev

E-roller univerzum

Akár tetszik, akár nem, az e-rollerek használata gyorsan terjed, így érdemes megismerni melyik mire való és mire jó.

...
2023.05.03. 08:28

E-roller univerzum

Akár tetszik, akár nem, az e-rollerek használata gyorsan terjed, így érdemes megismerni melyik mire való és mire jó.

On-line autó adás-vételi adminisztráció

Többféle, a gépjármű adás-vétellel kapcsolatos feladat intézhető a magyarorszag.hu felületen.

...
2023.04.21. 06:55

On-line autó adás-vételi adminisztráció

Többféle, a gépjármű adás-vétellel kapcsolatos feladat intézhető a magyarorszag.hu felületen.

Jogi ismeretek használt autó adás-vételhez

Fontos tudnivalók használt autó vásárláskor: az ügyészség összeállította az adás-vétel kapcsán fontos jogi ismereteket.

...
2023.03.31. 07:17

Jogi ismeretek használt autó adás-vételhez

Fontos tudnivalók használt autó vásárláskor: az ügyészség összeállította az adás-vétel kapcsán fontos jogi ismereteket.

Így vezess jól télen, hóban!

A téli útviszonyok között más vezetési technikával lehet biztonsággal jól mozogni és közlekedni az autóval. Persze fontos az is, hogy a kocsi jó állapotú legyen.

...
2023.01.28. 08:50

Így vezess jól télen, hóban!

A téli útviszonyok között más vezetési technikával lehet biztonsággal jól mozogni és közlekedni az autóval. Persze fontos az is, hogy a kocsi jó állapotú legyen.

Amikor nem árt a hólánc a csomagtartóban

A kedvelt síelési célpontokat utazási célul tűzve érdemes a bepakolandó holmik listájára a hóláncot is felvenni, akkor is, ha várhatóan nem lesz rá szükség. Több országban, illetve egyes útszakaszokon elvárás a megléte.

...
2023.01.27. 09:45

Alapvető fontosságú a tiszta szélvédő

A fagypont körüli hőmérséklet, az aszfalton olvadozó hó, a ködös-felhős idő a ködszitállással nyálkássá teszi az utakat, így az autók kerekei által felvert koszos vízpor lecsapódik a szélvédőn. Ez nagyban rontja a sofőrök kilátását az autóból.

...
2023.01.26. 08:15

Mi történik, ha gázolaj kerül a benzinbe?

A félretankolások esetén az a gyakoribb tévedés, ha benzin kerül a dízel autó tankjába. Nézzük meg mi történik fordítva, ha valahogy dízelolajat sikerül valakinek a benzines autó üzemanyagtartályába tölteni.

...
2023.01.18. 07:54

Mit tegyünk, ha benzin kerül a dízel autóba?

Egy-egy mellétankolási eset mindig előfordul az autótulajdonosok, vag a benzinkutas figyelmetlensége miatt. Nézzük meg mit okoz az idegen üzemanyag, és hogyan hárítható el a baj.

...
2023.01.17. 07:32