2022.12.14, 19:09
Egy rossz példa Japánból

Egyre komolyabb problémát okoz, hogy a japánok között terjed az utcánalvás szokása. Ugyanis ha részegek, akkor az úttesten is elalszanak.

Tokióban nőtt az úton halálra gázolt alvó emberek száma. A japán rendőrség beszámolója alapján az ilyen halálesetek száma megduplázódott az egy évvel ezelőttiekhez képest. Félő, hogy a következő két hétben, az ünnepek alatt a halálos áldozatok száma tovább nő majd, mert a pandémia miatt elmaradt ivászatokat, az úgynevezett bonenkai-esteket, ahol munka után az irodai dolgozók összegyűlnek, most megpróbálják pótolni.

A jelenség nem csak Tokióban gond. Okinawa prefekturában csak 2019-ben 7000 olyan esetet jelentettek be, amikor az utcán aludtak el emberek. Japánban ez nem idegen szokás, padokon, parkokban napközben aludni. Az úttestre éjszaka általában ittas emberek fekszenek le kipihenni magukat. A ilyen halálos balesetek számának hirtelen növekedése miatt a japán rendőrség arra kérte a lakosokat, hogy az év végi “bonenkai-idény” alatt fogyasszanak kevesebb alkoholt. Az idén Tokióban halálra gázolt tíz ember közül mindegyik ivott, mielőtt az úttestre feküdt és elütötték – közölte a rendőrség.

A közlekedési minisztérium egy humorista páros közreműködésével nyilvános tájékoztató filmet adott ki, amelyben a túlzott alkoholfogyasztás veszélyeire hívják fel a figyelmet, valamint közlekedésbiztonsági tanácsokkal látják el a lakosságot. A film szilveszterig 60 ezer taxiban is látható, ha az utas figyeli a felszerelt monitort, de egyéb helyeken is vetítik majd. A rendőrség ezenkívül arra kéri a személy- és árufuvarozó cégeket, hogy figyelmeztessék sofőrjeiket: éjszaka vezessenek lassabban, és fényszórójuk mindig legyen felkapcsolva.

 

Obb 30ev 2

Kipróbálható öreg villamosok

Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.

...
2023.05.04. 10:35

Kipróbálható öreg villamosok

Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.

Védett matuzsálem

Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.

...
2023.05.01. 21:16

Védett matuzsálem

Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.

Gondolkozik helyettünk

Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.

...
2023.04.29. 08:10

Gondolkozik helyettünk

Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.

Városligeti szombat

A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.

...
2023.04.23. 07:38

Városligeti szombat

A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.

Teljes a Balaton-gyűrű

Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.

...
2023.04.21. 15:23

Teljes a Balaton-gyűrű

Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.

Napelemmel gyűjtögetett kilométerek

A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.

...
2023.04.09. 11:09

Napelemmel gyűjtögetett kilométerek

A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.

Ölelkező légzsák a Toyotától

A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.

...
2023.04.08. 16:16

Ölelkező légzsák a Toyotától

A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.

Harapósabb férfiak

Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.

...
2023.04.07. 14:01

Harapósabb férfiak

Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.