Halász Áron, a Magyar Kerékpárosklub szóvivője szerint a megoldás nem lehet a probléma tüneti kezelése, a szabályok betartása és konzekvens betartatása mellett a döntéshozóknak újra emberléptékű városokban kell gondolkodniuk. 

Már 19 település több mint 48 zebrájánál próbálják helyi civilek házilag gyártott zászlókkal felhívni az autóvezetők figyelmét arra, amire nem is kéne: ott egy zebra, ami azt jelenti, hogy a gyalogosokat át kell engedni. A külföldi minta alapján Gödöllőn indult ötletet felkapta a média, Szentendrén például a Kétfarkú Kutyapárt “passzivistái” is beszálltak a mozgalomba, amelynek kezdeményezője a Magyar Közút Zrt. kezdeti elutasítása miatt majdnem feladta a harcot.

Nem a zebrazászló a valódi megoldás, viszont megmutatja az uralkodó közlekedésszemlélet hibáit. Ideje lenne cselekedni, mielőtt még többen meghalnak. Magyarországon 2015-ben 882, 2016-ban pedig már 940 embert gázoltak el kijelölt gyalogátkelőhelyen – írta a HVG. Sokan közülük nem élték túl. Budakeszin pár napja az Argo című film egyik főszereplőjét gázolták halálra egy zebrán. A halálesetek épp úgy elkerülhetőek lettek volna, mint a szerencsésebben végződő gázolások. Ha megadták volna a gyalogosnak a neki járó elsőbbséget.

Tévhit ugyanis, hogy a gázolások többsége elkerülhetetlen, vagy a rossz idő, a beláthatatlan zebrák tehetnek azokról. 2015-ben például a KSH adatai szerint az összes gyalogosgázolás 64,6%-át járművezetők okozták, és ezek 61%-a derült időben, 92%-a városban vagy falun, ráadásul 66%-a egyenes úton történt.

Nem csodálom, hogy vírusként terjedtek el a zebrazászlók. Teljesen természetes, hogy az emberek nem érzik magukat biztonságban gyalog. Hiába a gyalogos- és tömegközlekedés – az Alföldön és Kisalföldön a bicikli – a legnépszerűbb közlekedési mód településeinken, a köztereket mégis az autóknak fenntartott helyek uralják.

Azon sem csodálkozom, hogy Magyarországon a balesetek óriási többségét gyorshajtó autóvezetők okozzák. Az utak szélesek, szinte csábítanak a száguldásra. Dugóban állva egy idő után mindannyian érezzük a vágyat, hogy a zöldnél végre oda lehessen lépni egy kicsit a gázra. Ilyenkor nem árt tudatosítani: egyszer mindenki kiszáll a kocsiból, és akkor nem szeretné, hogy elcsapják a legközelebbi zebrán.

A tragikus számok bizonyítják: a lakott területeken olyan az autó, mint az elefánt a porcelánboltban. Kezdenünk kell vele valamit, mert tombolását emberéletekben fizetjük meg. Az autózásnak természetesen lehet indokolt helye a városban, de a túlzott autóhasználat következményeit ismerjük:

– mérhetőek légszennyezettségben és az abból fakadó megbetegedésekben és halálesetekben,

– az autózásnak alárendelt közterületek miatt döglődő kiskereskedelemben,

– a mozgáshiány egészségügyi kockázataiban és az emiatt kieső munkanapokban

– a balesetek számában és az egészségben okozott, valamint az anyagi kárban.

Sokan a belvárosi zaj- és légszennyezettség elől menekülőre fogják, kiköltöznek a kertvárosokba, a közeli falvakba. De ezzel az autók okozta veszélyek elől nem menekülnek, hiszen maguk is hozzájárulnak a forgalom növekedéséhez. Nem véletlen, hogy éppen Budapest környékén a legelterjedtebbek a zebrazászlós akciók. A várossá nőtt falvak nem tudják (nem is feladatuk) eltartani az aludni járó tömeget. A munkahely, az iskola, a bolt, a rokonok és barátok is mind messze vannak. Természetes lesz, hogy aki teheti, autóba ül, még többet vezet, még fáradtabban. A kör bezárult, az elefánt ott van egy újabb porcelánboltban.

Pedig ennek nem kellene így lennie. A problémát azonban nem a zebrazászlók fogják megoldani. Azok csökkenthetik egy-egy átkelés kockázatát, de a rendszerszintű problémára mindössze felhívják a figyelmet.

Mit kéne tenni?

1. Meg kellene adni az elsőbbséget.

Ennyire egyszerű. És ez nem a szerző véleménye. Ez a szabály. A szabályt nem a polgárok szívatására hozták, hanem a biztonságért. Jól hangzó közhely, hogy akkor van a gyalogosnak elsőbbsége, ha megadják. Csak épp nem igaz, mert mindig meg kell adni. Ha máshogy nem megy, a rendőrségnek kell ezt ellenőrzésekkel és büntetésekkel kikényszerítenie.

2. Biztonságos zebrák kellenek.

Miközben utakra, hidakra, aluljárókra hatalmas összegeket költ az állam, sok helyen épp a fehér csíkok felfestésén spórolnak. Ez felháborító. A közútkezelők mulasztása, a lekopott vagy felbontott zebrák javításának hiánya miatt minden nap veszélyben van, aki az adott szakaszon az úttestre kénytelen lépni. Az nem állapot, hogy önkéntesen segíteni akaró állampolgárok segélykérései után is akár egy évig vagy tovább parkoltatják a hibák kijavítását.

3. Emberközpontú várostervezésre van szükség.

Mindenki gyalogosnak születik. A városokat emberi léptékűre, nem járművekre kell tervezni. A politikusok, döntéshozók és tervezők felelőssége, hogy ne városi autópályák szeljék ketté a településeket. Hogy tehető biztonságossá egy zebra? Legyen kivilágítva és akár megemelve az úttesttől, ami miatt muszáj lassítani.

Miért kell elmagyarázni a felelősöknek, hogy az utcasarkon nem a szabálytalanul parkolóknak, hanem a babakocsis anyukáknak kellene végre helyet biztosítani?

Milyen érzés kilépni az utcára? Ha az autózás kényelme miatt állandó önvédelemre kényszerítenek, akkor már régen rossz. A környezetbarát módon – gyalogosan, közösségi közlekedéssel, kerékpárral járó – többség érdekeinek védelme a város érdeke. Nem kerülőutakra kell őket kényszeríteni, nem kell zászló a kezükbe, vagy kukásmellény a kabátjukra. Nem megalázni kell a gyalogost, őt potenciális áldozatokként kezelni, hanem megvédeni mások figyelmetlenségétől és szabályszegésétől.

Forgalomcsillapításra és olyan közterekre van szükség, ahol az emberek szívesen töltenek időt, nem fémdobozban suhannak át rajta. Elérhetővé és vonzóvá kell tenni a többség által használt fenntartható közlekedési módokat. Segíteni kell a gyalogos és biciklis közlekedést, megbízható tömegközlekedésre van szükség. Nem több utat kell építeni, hanem meg kell akadályozni a városszétfolyást. Olyan lakókörnyezeteket kell kialakítani, ahol a lakás közelében ott van a bolt, az iskola, a munkahely. Még akkor is, ha nem ez a beruházó rövid távú érdeke. A közösség érdeke fontosabb. A motorizáció azért van, hogy segítse az emberiséget, nem azért, hogy eluralkodjon rajta.

4. Be kellene tartani a törvényeket, és hozzá kell igazítani azokat a jelenhez.

Az 1968-as Bécsi ENSZ Közlekedési Egyezményt aláíró országok vállalták, hogy arra kötelezik a közlekedés résztvevőit: óvják védtelenebb társaikat. Magyarország is ratifikálta ezt az egyezményt, de a valóságban ebből semmi sem látszik. Hát persze, hiszen semmi nem kötelezi a könnyen megjegyezhető elv betartását. A gyengébb közlekedő védelmét a Kerékpárosklub is kezdeményezte KRESZ-módosítási javaslataiban.

Törvényünk is van rá, hogy a biztonságos közlekedés feltételei mindenkit – így a gyalog és kerékpárral járókat is – megilletik, ezt azonban mégsem biztosítják a tervezők annak, aki nem autóval jár. Elég lenne betartani az úthasználókra és tervezőire vonatkozó szabályokat? Talán. Az is lehet, hogy új, frissebb szabályokra lenne szükség. Hollandiában minél nagyobb, nehezebb, gyorsabb – tehát veszélyesebb – közlekedési eszközt használunk, annál nagyobb a felelősségünk egy baleset bekövetkezésében. Ez meg is látszik az ottani baleseti statisztikákon.

5. Szemléletváltás kell.

Közhely ide vagy oda, de tudatosítani kell magunkban: Magyarországot nem gyalogosok, autósok, tömegközlekedők vagy kerékpárosok lakják, hanem emberek. Mindannyian aszerint választunk közlekedési módot, hogy mi adott pillanatban a legpraktikusabb és legkönnyebben elérhető számunkra. Én például legtöbbször biciklivel járok dolgozni, bevásárolni vagy a barátaimmal találkozni, de ha úgy hatékonyabb, akkor tömegközlekedem, végső esetben autót vezetek. Nem változom át más emberré, ha máshogy indulok útnak. A jófej ember jellemzően autóban, biciklin, két lábon is jófej marad, a bunkó pedig bunkó.

Nem mutogatni kell erre meg arra a nem létező közlekedő kasztra, hanem olyan körülményeket biztosítani minden embernek, ami biztonságot nyújt.

Amitől nem lesz jobb

Attól, hogy rendőrök fényvisszaverő karszalagot osztanak az iskolákban, még nem lesz biztonságosabb a suli előtti utca. Ha kiállnának a veszélyes kereszteződésekbe, az már érne valamit. Nem kampányszerűen, hanem mindig. Nem, plakátkampányoktól sem leszünk jobb fejek egymással, ha mellette nem büntetik a másoknak ártó közlekedőket. És mindaddig száguldozás is lesz, amíg az utak ezt lehetővé teszik, és amíg nincs jobb opció, mint kilométereket autózni, ha elfogyott a leveshez a só. A zebrazászló segélykiáltás. Ideje megszüntetni az okokat, amelyek miatt idáig jutottunk.

Hány embernek kell még meghalnia ahhoz, hogy ez megtörténjen?

A szerző a Magyar Kerékpárosklub szóvivője.

A cikk a hvg.hu honlapon is megjelent.