2016.01.15, 08:20
Fizetnek a kerékpározóknak

Massarosa egy olasz kisváros Toscana tartományban, Pisától északra, lakosainak száma mintegy 22.000 fő. A kisváros tanácsa nemrég egy érdekes kísérleti projektet indított el, melytől a közúti közlekedésbiztonság javulását, a forgalmi torlódások csökkenését, valamint – a csökkenő káros anyag kibocsátásra is visszavezethetően – egészségesebb és élhetőbb környezet megteremtését várják.

A kísérleti rendszer lényege, hogy minden megtett kilométerenként 25 centet, de legfeljebb havi 50 eurót fizetnek azoknak, akik a gépjárművüket mellőzve kerékpárral járnak napi rendszerességgel munkába. Erre a projektre a tanács évi 30.000 eurót különített el a város 2016. évi költségvetésében.

A projekt egyébként 50 fő helyi lakosnak, munkavállalónak ad lehetőséget arra, hogy gépkocsiról kerékpárra szálljon át, akik ezzel éves szinten 600 eurót kereshetnek. A rendszer egyedülálló Olaszországban, s Európában is ritkaságnak számít. A kísérlet 12 hónapig tart, az érintett kerékpárosok mozgását, és az általuk megtett távolságot egy okostelefon applikáció rögzíti, melyet minden érintettnek le kell töltenie. A program anyagi hátterét Massarosa város tanácsa a beszedett közlekedési bírságokból befolyt összegből biztosítja. Jogszabály rögzíti ugyanis, hogy a közlekedési bírságokból származó bevételek a közúti biztonság fejlesztésére visszaforgathatók.

A különleges projekt csatlakozik az Olaszországban is meghirdetett „Bringázz munkába” kampányhoz mely ösztönözni kívánja a közlekedőket arra, hogy kerékpárt használjanak a munkába járásuk során. A kerékpározás az aktív és rendszeres mozgás miatt egyrészt egészséges, másrészt számtalan más egészségvédelmi és közlekedésbiztonsági előnyökkel is jár (csökkenő gépjárműforgalom, torlódások és a zsúfoltság megszűnése, kevesebb parkoló autó a város belső útjai mentén, élhetőbb környezet létrejötte stb.)

Az Olasz Kerékpárbarátok Szövetsége (FIAB) támogatásáról biztosította a massarosa-i projektet, s azt reméli, hogy a kísérlet meghozza a várt eredményt, ezáltal az ötlet más városokban is fogadókészségre talál. Az előzőekhez hasonló rendszert egyébként Franciaországban is bevezettek, de az vegyes eredményeket hozott. A francia kísérlet mindössze hat hónapig tartott, ami bizonyosan rövid idő a tényleges eredmények felmutatásához. Mindenesetre a fél év leteltével azt állapították meg, hogy a program révén valóban nőtt a kerékpárt rendszeresen használók száma, ugyanakkor első sorban nem a gépkocsi vezetők, hanem a tömegközlekedési eszközöket használók pattantak nyeregbe. Azok közül pedig, akik korábban gépkocsival jártak a munkahelyre, és kerékpárra szálltak át, sokan nem gépjárművezetők, hanem az arrafelé elterjedt „telekocsi” rendszer utasai voltak.

Kipróbálható öreg villamosok

Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.

...
2023.05.04. 10:35

Kipróbálható öreg villamosok

Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.

Védett matuzsálem

Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.

...
2023.05.01. 21:16

Védett matuzsálem

Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.

Gondolkozik helyettünk

Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.

...
2023.04.29. 08:10

Gondolkozik helyettünk

Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.

Városligeti szombat

A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.

...
2023.04.23. 07:38

Városligeti szombat

A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.

Teljes a Balaton-gyűrű

Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.

...
2023.04.21. 15:23

Teljes a Balaton-gyűrű

Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.

Napelemmel gyűjtögetett kilométerek

A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.

...
2023.04.09. 11:09

Napelemmel gyűjtögetett kilométerek

A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.

Ölelkező légzsák a Toyotától

A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.

...
2023.04.08. 16:16

Ölelkező légzsák a Toyotától

A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.

Harapósabb férfiak

Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.

...
2023.04.07. 14:01

Harapósabb férfiak

Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.