A kijelölt gyalogos-átkelőhelyek a közúti közlekedés egyik legveszélyesebb helyszíni. Bár az ilyen átkelőhelyeken a gyalogosokat kontinensünk valamennyi országában elsőbbség illeti meg, mégis évről évre nagyon sok gyalogos veszíti életét azért, mert valamely okból részükre ezt az áthaladási elsőbbséget nem biztosították.
A zebrákra, valamint a gyalogosoknak az úttesten való áthaladásával járó veszélyekre egyes országokban olyan figyelemfelhívó megoldásokat is alkalmaznak, melyek akár jelentősen is eltérhetnek a megszokottaktól.
Izland észak-nyugati részén, a „nyugati fjordok” földjén található egy pár ezres lélekszámú kisváros, Isafjördur, mely az elmúlt hetekben arról híresült el, hogy központjában 3D hatású kijelölt gyalogos-átkelőhelyet festettek fel (gyorsan le kell szögeznünk: nem ténylegesen 3D megoldásról van szó, csak a vizuális hatás nyújt ilyen élményt). A kivitelezési munkálatokat a helyi Vegamálun cég végezte el, mely egyik fő profilját éppen a közúti jelzések felfestése képezi.
A nem mindennapi 3D hatású zebrától a szakemberek azt várják, hogy az arra haladó járművezetők felfigyelnek az átkelőhely létezésére és csökkentik járművük haladási sebességét. A lassúbb megközelítési sebesség pedig egyértelműen a gyalogos elütések megelőzését, illetve – amennyiben baleset mégis bekövetkezik – a keletkezett sérülések súlyosságának csökkenését eredményezheti.
A képeket látva meglepő, vagy inkább döbbenetes a 3 dimenziós hatás. Első látásra a járművezető azt gondolhatja, hogy egymás mellé elhelyezett tömbök „lebegnek” az úttest felett, melyek blokkolják a forgalmat, azaz a továbbhaladásnak fizikai akadálya. Ezért a sebességcsökkentés, a fékezés gyakorlatilag automatikusan megvalósul, mert minden járművezető azonnal fékezni kezd (a zebrához közelítve ez a hatás már csökken, azaz – a helyi szakemberek szerint – nincs ok a vészfékezésre, és az arra visszavezethető esetleges ráfutásos balesetek kockázata sem áll fenn).
Gauti Ívar Halldórsson, a Vegamálun cég képviselője a 3D hatású zebra átadásakor elmondta, hogy az ötlet eredetileg Új-Delhiből, India fővárosából származott, a megvalósítás pedig mindössze néhány hetet vett igénybe, mivel a tervek bemutatását követően a kezdeményezést az izlandi közlekedési hatóság és a rendőrség gyorsan jóváhagyta.
Izlandhoz hasonlóan több országban is megkezdték a 3D hatású zebrák alkalmazását, ilyen megoldással találkozhatnak az autósok például Indiában, Kínában,Dél-Afrikában, valamint Kirgizisztán útjain.
Végül egy érdekesség:
Valódi 3D zebrát már az ókori rómaiak is feltaláltak, mely bizonyítékát Pompei-ben találhatjuk meg. Persze az ókori változat, az út szintjéből ténylegesen kiemelkedő „kőzebra” még egészen más célokat szolgált: a domborulatain gyalogosok keltek át, míg a kövek közötti résekben a járművek és kézi taligák kerekei haladhattak. Erről bővebben itt olvashat.
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_nosztalgia_villamos.jpg)
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_toyota_lc_panzer.jpg)
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/10/piros_lampa_resize.jpg)
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_veteran_magya_rendor_2.jpg)
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/06/kerekparut_2106.jpg)
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_abt_idbuzz_szolarteto_1.jpg)
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_toyota_fejlegzsak_2.jpg)
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2019/08/agressziv2.jpg)
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.