Emmanuel Macron gépkocsiflottája egy DS 7 Crossback Élysée típussal bővült. Az egyedi tervezésű kocsi páncélozott.
Az Ötödik Köztársaság megalapítása óta a Citroen DS és SM, majd a DS 5 és a DS 7 Crossback típusú autókat hét államfő használta. A 2017-es beiktatásakor Emmanuel Macron a DS 7 Crossback Présidentiel modellel haladt végig a Champs Elysées-n. Az új DS 7 Crossback Élysée 300 lóerős E-Tense plug-in hibrid 4×4 hajtáslánccal készültt, karosszériáját Indigókékre fényezték. A köztársasági elnökség igényeinek megfelelően a kocsit a B-oszloptól számítva 20 cm-rel meghosszabbították, Így mobil iroda lett, a hátsó lábtér hossza eléri az 545 millimétert. A hátsó ülést két különálló ülésre cserélték, a Basalte fekete bőrkárpitozás a DS Automobiles emblematikus óraszíj mintázatát kapta meg. A két ülést könyöktámasz választja el egymástól, a plafont Alcantara borítja. Az elnöki autó frontrészét kék/vörös villogókkal és leszerelhető zászlótartókkal látták el. A motorháztetőn, az első ajtókon és a csomagtérajtón „RF” emblémákat helyeztek el. Az autó 20 colos keréktárcsákat kapott, valamint „cápauszony” antennát szereltek rá az elnök telekommunikációs rendszeréhez. A teljes karosszériahossz 4,79 m, a 20 cm-rel megnövelt tengelytáv 2,94 m. A szélesség és a magasság változatlan (1,91 és 1,62 m). A kocsi az 1918. november 11-én aláírt fegyverszüneti szerződés emlékceremóniáján jelent meg először hivatalosan, csatlakozva a francia elnök flottájához.
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_nosztalgia_villamos.jpg)
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_toyota_lc_panzer.jpg)
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/10/piros_lampa_resize.jpg)
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_veteran_magya_rendor_2.jpg)
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/06/kerekparut_2106.jpg)
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_abt_idbuzz_szolarteto_1.jpg)
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_toyota_fejlegzsak_2.jpg)
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2019/08/agressziv2.jpg)
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.