Egyre gyakoribbak a vezetéstámogató rendszereket használó autósok körében az olyan balesetek, amikor a gép hibázik, az embernek pedig nem marad ideje és lehetősége a javításra.
Az balesetek esetén, hacsak a szerencsétlenül jár sofőr nem nyilatkozik róla, a vizsgáló hatóságok se nálunk, se Európa más országaiban nem ellenőrzik, hogy a balesetet szenvedett autóban a sofőr milyen vezetéstámogató rendszereket működtetett a baleset pillanatában, és hogy azok üzemszerűen működtek-e. Tehát nem vizsgálják, hogy a rendszerek milyen esetleges szerepet játszottak az adott balesetben.
Pedig erre egyre nagyobb szükség lenne, mert a korszerű autótípusok vezetéstámogató rendszerei (Advanced Driver Assistance Systems – ADAS) már részlegesen képesek átvenni a sofőr egyes feladatait. Pontosabban a kettes szintű rendszerekről van szó, amelyek már képesek átvenni a lassítási, gyorsítási, és részlegesen a kormányzási feladatokat a sofőrtől. Példaként említhetők az elsősorban autópályás használatra jellemző sávtartós, sebességtartó félautomatikák, amelyek elméletileg még a vezető teljes felügyelete alatt állnak, és a sofőr a kormányt sem engedhetné el.
ETSC (European Transport Safety Council) azt nehezményezi, hogy az autógyártók a az ADAS rendszereket ismertető anyagaikban és reklámjaikban túlzottan azt sugallják a vásárlók felé, hogy ezek a rendszerek már-már megvalósítják az önvezetést. Ennek az a veszélye, hogy a sofőrök jobban megbíznak a „gépben”, csökkentik a „humán felügyeletet”, rábízzák magukat nagy sebességű haladáskor is a vezetéstámogató rendszerre.
Ennek közvetlen következménye – mivel úgymond a sofőrnek nemigen marad dolga az autóban -, hogy a vezető figyelme elkalandozik, így például gyorsan kialakuló vészhelyzet esetén, vagy a rendszer üzemzavarakor nem képes azonnal beavatkozni, átvenni az irányítást, és így balesetbe-, vagy balesetveszélyes helyzetbe sodródik. Nagyon egyszerű és hétköznapi megesett példaként említem, hogy fejlett, neves autómárka típusának tesztjekor télies körülmények között az autópályán a vezetéstámogató rendszerek váratlanul hibaüzenetet küldtek és azonnal kikapcsoltak. Az első pihenőhelyen kiállva a hibaok rendkívül egyszerű volt: elkoszolódtak a szenzorok, amelyek a vezetéstámogató rendszereknek (sávtartó rendszer, vészfékezőrendszer, adaptív sebességtartó rendszer) az alapinformációk egy részét szolgáltatják. Esetemben nem volt bonyolult közlekedési szituáció, sem vészhelyzet, így fájdalommentes, de tanulságos volt az eset.
![Hdr](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2021/01/koszos_jeladok_1.jpg)
Az Egyesült Államok Nemzeti Közlekedésbiztonsági Hatósága (National Transport Safety Board) és a Holland Közlekedési Hatóság (Onderzoeksraad Voor Veiligheid) egyaránt felhívta a figyelmet az ilyen esetek kockázatára, megtörtént balesetek bírósági vizsgálata alapján, mikor a balesetben közrejátszott a vezetéstámogató rendszer tévedése (rossz helyzetértékelés és beavatkozás), vagy hibája (műszaki probléma, mint akár a fent említett szenzor szennyeződés).
![Koszos Jeladok 2](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2021/01/koszos_jeladok_2.jpg)
Ezen okokból az ETSC felhívta az európai törvényhozók figyelmét arra, hogy vizsgálják felül az úgynevezett 2-es szintű vezetéstámogató rendszereket, mert az autógyártók egyes esetekben megtévesztő módon olyan marketing eszközöket használnak, amelyekkel a vásárlók túlzott képességeket tulajdonítanak az adott rendszereknek. Az ETSC aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az autóipari szereplők nyomást gyakorolnak az EU és az ENSZ-EGB illetékes hatóságaira, hogy lehetővé tegyék a 2-es szintű rendszerek kéz nélküli működtetését, annak ellenére, hogy a járművezetőknek továbbra is állandó figyelmet kell fordítaniuk a vezetésre, és bármikor készen kell állniuk az irányítás átvételére. Egy ilyen lépés csak növelné a vásárlók zavarát a vezetéstámogató rendszerek és az automatizált vezetés definiálása kapcsán. EU-szinten az ETSC felhívta a figyelmet rá, hogy a tagállamok balesetek esetén vizsgálják a vezetéstámogató rendszerek szerepét, ezzel is segítve technológiák megfelelő besorolását.
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_nosztalgia_villamos.jpg)
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_toyota_lc_panzer.jpg)
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/10/piros_lampa_resize.jpg)
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_veteran_magya_rendor_2.jpg)
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/06/kerekparut_2106.jpg)
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_abt_idbuzz_szolarteto_1.jpg)
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_toyota_fejlegzsak_2.jpg)
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2019/08/agressziv2.jpg)
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.