Rászoktatták az embereket az autóhasználatra, így nem is tudják az életet elképzelni a négykerekűek nélkül. Derül ki egy friss felmérésből.
Magyarországon a mobilitás legfontosabb eszköze továbbra is az autó, a magyar autósok csaknem kétharmada nem tudja kocsi nélkül elképzelni az életét a Robert Bosch Kft. által készíttetett, az autóhasználati szokásokról és az elektromobilitásról készült felmérés szerint. A közvéleménykutatás eredményeiről azt írták, hogy a magyarországi háztartások 69 százaléka rendelkezik saját tulajdonú autóval. A megkérdezett magyar autósok 61 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem tudja elképzelni az életet saját autó nélkül. Ez egybecseng az európai tapasztalatokkal, a Bosch egy korábbi felmérése szerint az európai megkérdezettek 60 százaléka nem tud lemondani az autó nyújtotta előnyökről.
A hazai válaszadók több mint kétharmada, 70 százaléka elsődlegesen a mindennapi élet során szükséges úticélok eléréséhez, azaz a munkahelyre, az óvodába, az iskolába eljutáshoz és a bevásárláshoz ül autóba. Ötödük használja munkavégzésre a gépkocsiját, míg a megkérdezettek 11 százaléka válaszolta azt, hogy elsődlegesen szabadidős célból ül autóba. A kutatás szerint minél több autó van egy háztartásban, annál jellemzőbb, hogy a gépkocsit elsődlegesen munkavégzés miatt használják.
Ha valamilyen okból nem ülhetnek autóba, az autótulajdonosok 8 százaléka tekint az elektromos kerékpárra, az elektromos rollerre, vagy valamilyen más, elektromos hajtású járműre közlekedési alternatívaként. Az elektromobilitás azonos mértékben vonzó a férfiak és nők körében, de leginkább a 40 évnél fiatalabbak, a Budapesten élők és a diplomások nyitottak rá. A Bosch jelezte, hogy a várakozások szerint 2035-ben az újonnan regisztrált járművek 60 százaléka elektromos lesz.
(A felmérést a Medián készítette 1000 fős véletlen mintavétellel; reprezentatív nem-, életkor-, iskolai végzettség- és lakóhely tekintetében a 18 évnél idősebbek körében.)
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_nosztalgia_villamos.jpg)
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_toyota_lc_panzer.jpg)
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/10/piros_lampa_resize.jpg)
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_veteran_magya_rendor_2.jpg)
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/06/kerekparut_2106.jpg)
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_abt_idbuzz_szolarteto_1.jpg)
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_toyota_fejlegzsak_2.jpg)
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2019/08/agressziv2.jpg)
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.