A motorkerékpárosokat érintő személysérüléses közúti balesetek hátterében számos ok áll. A balesetek egy része a motorkerékpárosok hibájára vezethető vissza, amikor a járművezető valamilyen közlekedési szabályt gondatlanul, vagy szándékosan megsért (az előzetes adatok szerint tavaly 1 316 balesetből 636-ot okozott motorkerékpáros). A legjellemzőbb ok a gyorshajtás, mely a motoros balesetek mintegy 60%-ában játszik szerepet.
A motorkerékpárost érintő balesetek másik részéért azonban más közlekedő (pl. gépjárművezető, gyalogos stb.) okolható. A gépjárművezetők sajnálatos módon sokszor nem számolnak azzal a ténnyel, hogy a motorosok sérülési/halálozási kockázata kiemelkedően magas, ezen túlmenően a motorkerékpáros észlelhetősége a jármű kisebb mérete miatt korlátozottabb, valamint a kétkerekű jármű közlekedése is instabilabb.
A motorkerékpárosok nehezebb észlelhetősége azt követeli meg a gépjárművezetőktől, hogy a közúti kereszteződéshez érve – ahol elsőbbségadási kötelezettségük van – alaposabban, hosszabban és figyelmesebben nézzenek körül, valóban győződjenek meg arról, hogy egyik irányból sincs olyan veszély, mely elindulásuknak az akadályát jelentheti, és szemükkel ilyenkor ne csak a nagyobb méretű gépjárműveket „keressék”, hanem a kisebb méretű, keskenyebb, és ezáltal nehezebben észlelhető kétkerekűeket is!
Erre a komoly közlekedésbiztonsági kockázatra hívja fel a figyelmet az angol „Take Longer To Look A Bike” közlekedésbiztonsági kampány, mely keretében fél perces sokkoló spot is készült.
A kampányt Stephen Hammond közúti biztonsági miniszter hirdette meg, és 1,3 millió font összeget használtak fel erre a célra. A kampány megindítását néhány éve szándékosan a tavaszi motoros szezonkezdet időszakára időzítették, amikor hirtelen megnő a közúti forgalomban részt vevő motorosok száma, és az autósok jellemzően még nincsenek hozzászokva a motorosok tömeges megjelenéséhez, és az ezzel járó közlekedésbiztonsági többlet-kockázatokhoz.
A „Take Longer To Look A Bike” kampány fő üzenete az, hogy az autósok a különböző manőverek során (útkereszteződésbe behajtás, kanyarodáskor elsőbbségadás stb.) legyenek különösen figyelmesek, hosszabb ideig és alaposabban figyeljék meg a közlekedési környezetet, annak biztonságos voltát, továbbá ha motort észlelnek, akkor gondoljanak arra is, hogy annak nyergében egy hús-vér ember, azaz sérülékeny motoros is ül.
Az Egyesült Királyság baleseti adatai szerint a motorkerékpárosok a közúti forgalomban részt vevők mindössze az 1%-át teszik ki, ugyanakkor a közúti halálozások 19%-ában motorkerékpáros az áldozat. A szigetországban naponta átlagosan 30 motoros szenved sérülést, vagy veszíti életét balesetben, és ez a „Think!” közlekedésbiztonsági kampány-sorozatot meghirdető kormányzat szerint elfogadhatatlan és sürgős beavatkozásra kötelezi az érintett szaktárcákat.
A „Take Longer To Look A Bike” kampány sokkoló hatású rövidfilmje
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_nosztalgia_villamos.jpg)
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_toyota_lc_panzer.jpg)
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/10/piros_lampa_resize.jpg)
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_veteran_magya_rendor_2.jpg)
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/06/kerekparut_2106.jpg)
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_abt_idbuzz_szolarteto_1.jpg)
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_toyota_fejlegzsak_2.jpg)
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2019/08/agressziv2.jpg)
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.