A hazai közúti közlekedésnek mindig megvoltak a maga „párosai”. A 70-es években, amikor a gépjárművek kormányait még egyértelműen a férfiak uralták, a Ladások és a Trabantosok párosa híresült el. Akkoriban Trabanttal igen nehéz volt egy Ladát megelőzni, mert a 62 lőerővel bíró Lada vezetője egy enyhe gyorsítással is meg tudta akadályozni azt, hogy a 26 lóerős Trabi őt megelőzze. Ha pedig ez a művelet – általában a Ladás figyelmetlensége okán – mégis sikerült, úgy a Trabantos joggal számíthatott arra, hogy őt fél percen belül visszaelőzik. A nagyobb teljesítményű járművezetők közül sokan nem tudták elviselni, ha őket egy Trabant megelőzte – tisztelet persze a kivételnek. (Ez azért ma is így van, sokszor egy „prémium” márkát megelőzve átlagautóval számíthatunk revansra – a szerk) A Trabantok és Ladák ideje már elmúlt. Manapság sokkal nagyobb divat más párosokról beszélni, így pl. a kerékpárosok és a gépjárművezetők, vagy a motorkerékpárosok és személygépkocsi vezetők viszonyáról. Van ugyanakkor egy olyan páros, mely a képzeletbeli öröklistán minden bizonnyal az első helyen áll, ez pedig a férfi és nő gépjárművezetők köre. A társadalmi változások minden bizonnyal közrejátszottak abban, hogy a 80-as évektől kezdve a női vezetők aránya – különösen a személygépkocsik vonatkozásában – folyamatosan növekszik. Ma már természetes jelenség, ha a gépjármű volánja mögött egy hölgy ül. Amiben viszont kevésbé tapasztalható változás, az a női sofőrök megítélése. A női vezetők már a kezdetektől fogva megkapják azt a kritikát a férfiaktól, hogy nem értenek a vezetéshez, körülményesek, lassan vezetnek, s ezáltal gyakran idéznek elő veszélyhelyzet. A hölgyek ezzel szemben azt tartják a férfi gépjárművezetőkről, hogy általában gyorsan, s a szabályokat nem tisztelve közlekednek, nem tartják be a követési távolságot, jobbról előznek, sokan közülük türelmetlenek, sőt agresszívak és veszélyesek. Jól látható, hogy a nemek képviselőinek egymásról és magukról alkotott véleménye gyökeresen eltér. De mit mutatnak a hivatalos baleseti statisztikai adatok? Milyen arányban részesednek a nemek képviselői a közúti balesetekben? A férfiak és nők által okozott közlekedési balesetek alakulását a 2008. év adataival szemléltetjük. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hivatalos adatai alapján az elmúlt évben a 17 619 személysérüléses közúti baleset történt, melyet járművezetők okoztak. A nemek szerinti kimutatás szerint ebből 13 382 közlekedési baleset férfi, 3 556 pedig női járművezető hibája miatt következett be. Az adatoknak alapján a férfiak aránya 76 %, a nőké pedig 20 % volt a közúti balesetet okozó járművezetők körében. (Az esetek 4 %-ában nem lehetett megállapítani az elkövető nemét – cserbenhagyás, vagy egyéb ok következtében). A baleseti adatok hozzávetőleges összehasonlítására csak akkor nyílik lehetőség, amennyiben a vezetői engedéllyel rendelkező férfiak és nők számát is ismerjük. A vezetői engedély nyilvántartás adatai szerint 2009. január 02-án összesen 4.613.353 magyar állampolgár rendelkezett „B” kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel, közülük 2.687.599 férfi, valamint 1.925.754 nő. Ennek megfelelően a férfiak a „B” kategóriás vezetői engedélyek 58,3 %-ával, a nők pedig 41,7 %-ával rendelkeztek. A baleseti statisztikai, valamint a vezetői engedély nyilvántartási adatok összevetése alapján az valószínűsíthető, hogy a férfiak átlagosan gyakrabban okoznak közúti balesetet, mint a hölgyek. A férfiak a vezetői engedélyek csaknem 60 %-ával rendelkeznek, s a közúti balesetek 76 %-ában ők vonhatók felelősségre. Ugyanakkor megjegyzésre szorul, hogy a nemek szerint ténylegesen levezetett km-ek száma – ami ugyancsak szükséges lenne az arányok megfelelő számításához – sajnos nem ismert. Végezetül egy táblázatot mutatunk be a férfiak és nők által okozott balesetek természetéről. E területen a nemek között jelentős eltérés nem mutatható ki. A haladó járművek összeütközése, a gyalogos elütés, valamint a más természetű közúti balesetek vonatkozásában a férfiak és a nők között közel azonos értékek állapíthatók meg. Haladó járművek ütközése Álló járműnek, szilárd tárgynak ütközés Farolás, felborulás, pályaelhagyás Gyalogosok elütése Egyéb Férfi 58 % 16,3 % 12,7 % 10% 3 % Nő 61 % 14,4 % 11,6 % 10% 3 %
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_nosztalgia_villamos.jpg)
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_toyota_lc_panzer.jpg)
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/10/piros_lampa_resize.jpg)
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_veteran_magya_rendor_2.jpg)
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/06/kerekparut_2106.jpg)
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_abt_idbuzz_szolarteto_1.jpg)
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_toyota_fejlegzsak_2.jpg)
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2019/08/agressziv2.jpg)
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.