A KPMG tanácsadó cég tanulmánya az idén 30 országot talált arra alkalmasnak, hogy érdemben vizsgálja az önvezetési technológia befogadására való felkészültségét; Magyarország a 25. helyen végzett a vizsgált országok között.
A KPMG a szabályozói környezetet, a technológiai és innovációs környezetet, az infrastruktúra kialakítását, valamint a fogyasztói hozzáállást vizsgálta kutatásában. A kutatás megállapította, hogy az önvezetés témáját övező “felhajtás” lassan alábbhagy, és a józan építkezés fázisába lép a technológiai környezet, hogy valóban kényelmünket szolgáló, biztonságos, fenntartható eszköze legyen a mindennapoknak. A tanácsadó cég listáján szereplő legtöbb ország – 17 a tavaly is vizsgált 25-ből – az idén növelte a pontszámát. Kiemelték, a távol-keleti régió előretörését: Dél-Korea a 12. helyről az előkelő 7. helyre ugrott, míg a szoros versenyben Szingapúr vette át az első helyet, Hollandiát szorítva maga mögé a második helyre.
Az első ötbe még Norvégia, az Egyesült Államok, és Finnország fért be, utóbbi Svédországot utasította maga mögé, ami azt is jelenti, hogy Észak-Európa a másik fontos bölcsője az autonóm közlekedésnek. Az önvezető autózás területén Magyarországon nem csak az országban jelenlévő autómárkák és beszállítóik aktívak, mint a Bosch, a Continental, a Knorr-Bremse vagy a ThyssenKrupp, hanem számos független magyar intézmény és vállalkozás is, már 2015 szeptemberében megalakult a RECAR Autonóm Jármű Kutató Központ a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karának (KJK) gondozásában, amelyhez csatlakozott a BME VIK, az ELTE IK és az MTA SZTAKI is – írták a közleményben.
Kiemelték, hogy Zalaegerszegen tesztpálya épült, ahol többek között egy Smart City Zone nevű városi szimulációs környezet ad lehetőséget az önvezető autók tesztelésére, valamint a kapcsolódó töltési és kommunikációs infrastruktúra fejlesztéseinek demonstrálására, köztük az 5G tesztelésére is. A zalaegerszegi tesztpálya kiemelkedő abból a szempontból is, hogy a kapcsolódó M76-os főút révén intelligens gyorsforgalmi szakaszt is kaphat a jövőben.
Az elemzők szerint Magyarországot az önvezetés terén említésre méltó országok térképére teszi egyebek közt a startupként induló rendszerfejlesztő, a fehér-zöld tesztautóival országszerte felbukkanó AImotive, továbbá az itt megtelepedő külföldi cégek kutatás-fejlesztési tevékenysége is. A Continental 100 hardver és szoftver szakembert alkalmazó kutatás-fejlesztési központot nyitott, a ThyssenKrupp önvezető kormányrendszereket fejleszt, míg a Knorr-Bremse autonóm teherjárművek, a Bosch pedig szenzorok fejlesztésével foglalkozik Magyarországon. Nemcsak a német multik aktívak Magyarországon a kutatás-fejlesztésben, hanem a Jaguar Land Rover is 100 fős tervezői irodát nyitott, a Vodafone pedig az Almotive-val és a holland Here Technologies-zal közösen a fizetést is intéző online parkolási rendszert fejleszt mélygarázsok számára – sorolták.
Ezek a példák is jól mutatják, hogy Magyarország elsősorban kínálati oldalon fog tudni becsatlakozni, a járműipar és a telekommunikáció metszetét adó új technológiák fejlesztési helyszíneként, beszállítójaként. A felhasználói oldalon viszont nem várható, hogy húzóerőt képvisel a magyar piac – állapítja meg a KPMG.
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_nosztalgia_villamos.jpg)
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_toyota_lc_panzer.jpg)
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/10/piros_lampa_resize.jpg)
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_veteran_magya_rendor_2.jpg)
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/06/kerekparut_2106.jpg)
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_abt_idbuzz_szolarteto_1.jpg)
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_toyota_fejlegzsak_2.jpg)
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2019/08/agressziv2.jpg)
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.