2013.11.20, 09:31
Amikor a kutya kirepül a szélvédőn!

Több alkalommal foglalkoztunk a háziállatok gépkocsiban történő szállításával, s annak kockázataival. Ennek oka egyrészt, hogy hazánkban ez a témakör csak általános jelleggel van szabályozva (a házi kedvencek a KRESZ szerint „rakománynak” számítanak, így a jármű belterében történő rögzítésükkel konkrét, speciális előírást nem tartalmaz). Másrészt pedig a gazdik sincsenek tisztában azzal, hogy biztosítás nélküli szállításkor (ide értve a nem megfelelő biztosítást is) nem csak a kutyákat, macskákat, hanem az autóban lévő személyeket is komoly sérülés érheti, amennyiben baleset következik be.

Szükséges megemlíteni, hogy az előbb említett szabályozási móddal Magyarország nincs egyedül, hiszen más tagállamok gyakorlatában is az állatok számítása többnyire a rakományról, annak rögzítéséről szóló fejezetben található. Így van ez Németországban is. A biztosítás nélkül (vagy kellő biztosítás hiányában) szállított házi kedvencek veszélyeiről mutat be nagyszerű szemléltető példákat az ADAC, azaz a német autóklub nemrég készített rövidfilmje.
Németországban a házi kedvencek biztosítás nélküli szállítása az StVO (Straßenverkehrssordnung, azaz a német KRESZ) 22 § (1) bekezdésébe ütköző szabálysértésnek számít, mely elkövetése alaphelyzetben pénzbírságot von maga után. A hatályos német szabályozás nagyjából megfelel a hazai KRESZ előírásoknak, azaz a háziállatok szállításával kapcsolatban részletes útmutatásokat nem ad. Ezt a hiányosságot kívánja bepótolni az ADAC preventív jellegű kisfilmje.
A film elején – első mondatként – a készítők leszögezik, hogy ha a gépkocsivezető háziállatot kíván a járművében szállítani, köteles annak rögzítéséről, biztonságáról gondoskodni! Állat a jármű utasterében, illetve csomagterében szállítható. A következőkben a film ütközési tesztekkel mutatja be, mi történik a valóságban a kutyákkal és a macskákkal, amennyiben közúti baleset következik be.
Amennyiben például egy 22 kg tömegű kutyát a gépjármű hátsó részén, hagyományos övhámmal biztosítva (de azt nem szorosra kötve) szállítják, akkor frontális ütközéskor a kutyus az első ülés háttámlájához vágódik, s jelentős fej, hát, vagy gerincsérüléseket szenvedhet, ami adott esetben az életébe is kerülhet. Az is előfordulhat, hogy a lazára kötött övhám (mint egyszeres biztosítás) kioldódik, így a sérülések esélye tovább fokozódik. 
A szakértők ezért a szállított kutyák dupla biztosítását (kétszeres bekötését) javasolják, amikor az alkalmazott biztonsági öv és övhám enged egy bizonyos fokú mozgásszabadságot, de mégsincs túl szorosra kötve.
A következő példa egy 4 kg tömegű cicát mutat be a jármű ütközésekor, amikor a kisállatot hagyományos, a nálunk is elterjedt, kemény műanyagból készült szállítódobozban szállítják.
Amennyiben a dobozt közvetlenül az első ülések mögé és a hátsó ülések elé – a lábtérbe – teszik le, abban az esetben a doboznak nincs szabad mozgástere. Ebben az esetben baleset bekövetkezésekor a dobozban lévő cicára hatnak ugyan az ütközéskor fellépő erők, de a stabilan elhelyezett doboz megakadályozza a kisállatot a komoly sérülésektől.
 
Ha viszont a szállítódobozt nem a védett lábtérben, hanem gépkocsi hátsó ülésén helyezik el, akkor ütközéskor a doboz előre lendül, és az állatot érő következmények máris súlyosabbak. Amennyiben pedig a szállítódobozt a fogantyúján keresztül biztonsági övvel is rögzítik, az a váratlan helyzet fordulhat elő, hogy az ütközés során a kemény műanyag doboz az átfűzött övnél (a fülnél) eltörik, a doboz ajtaja kinyílik, s a cica előrerepülve súlyos sérüléseket szenved.
A kutyák jármű csomagterében történő szállításának megvannak a maga előnyei, ugyanakkor amennyiben a csomagteret és az utasteret ráccsal nem választják el, vagy a rácsot nem kellőképpen rögzítik, az számos nem kívánatos esemény forrása lehet. A legveszélyesebb szállítási mód természetesen az, ha a házi kedvenc a jármű utasterében biztosítás nélkül van. 
Megdöbbentő képek láthatók, amint a kalaptartón fekvő, 22 kg-os tömegű kutya 50 km/h sebességű frontális ütközéskor előrezuhan, s az első szélvédőt áttörve kiesik az autóból. Ha pedig ugyanez a kutya, hasonló jellegű ütközéskor az elöl ülők fejéhez vágódik, az emberi nyakat (fejet) olyan erőbehatás érheti, ami azonnal halálos sérüléseket is okozhat! 
Tisztelt gazdik és állatkedvelők! Ha igazán aggódnak kedvenceik (és saját maguk) biztonságáért, nézzék meg az ADAC 3 és fél perces rövidfilmjét, és soha ne szállítsák biztosítás nélkül kutyájukat, cicájukat, vagy más kedvencüket!
 
Balesetmentes közlekedést kíván az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság!
 
 

Kipróbálható öreg villamosok

Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.

...
2023.05.04. 10:35

Kipróbálható öreg villamosok

Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.

Védett matuzsálem

Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.

...
2023.05.01. 21:16

Védett matuzsálem

Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.

Gondolkozik helyettünk

Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.

...
2023.04.29. 08:10

Gondolkozik helyettünk

Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.

Városligeti szombat

A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.

...
2023.04.23. 07:38

Városligeti szombat

A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.

Teljes a Balaton-gyűrű

Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.

...
2023.04.21. 15:23

Teljes a Balaton-gyűrű

Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.

Napelemmel gyűjtögetett kilométerek

A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.

...
2023.04.09. 11:09

Napelemmel gyűjtögetett kilométerek

A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.

Ölelkező légzsák a Toyotától

A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.

...
2023.04.08. 16:16

Ölelkező légzsák a Toyotától

A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.

Harapósabb férfiak

Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.

...
2023.04.07. 14:01

Harapósabb férfiak

Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.