A három napon át tartó autós sokadalom ebben az évben is sokezer látogatót csalogatott a budapesti Hungexpoba. Mi is kivettük a részünk.
Március 22-24 között tartották már tizennegyedszer az Automobil & Tuning Show rendezvényt. A szezonnyitó kiállítás az autózás rajongóin és a tuningfanatikusokon túl lényegében valamennyi korosztálynak lehetőséget adott a kikapcsolódásra. A 100 ezer négyzetméteren, 5 pavilonban elterülő autós parádé 10 önálló tárlattal várta az érdeklődőket.
A pavilonok tematikusan vonultatták fel az összesen több, mint ezer járművet. Az autógyártók legújabb típusait is testközelből lehetett megnézni, beülni. A legnagyobb érdeklődést a Jaguar i-Pace és az Audi-e-tron modellek váltották ki, amelyeknél szó szerint sorban állás volt egy közös fotóért az autóval. Előbbi 2019-ben kiérdemelte Az Év Autója címet, talán ennek is tudható be a népszerűsége.
A veterán és oldtimer autók pavilonja igazi időutazás volt, meghökkentő élményként hatott visszacsöppenni többek között a 20. század Amerikájába, és olyan járműveket látni, amikkel talán már soha többet nem találkozhatunk. A legnagyobb látogatottságot kétségtelenül az A pavilon zsebelhette be, ahol a tuningautók és versenyautók kaptak helyett, amikre a legtöbben kíváncsiak voltak.
A főképp magánkiállítók szívesen elbeszélgettek az autójukról, ugyanakkor a hazai- és a külföldi autózás nagy nevei is kilátogattak az eseményre, és készségesen álltak bárki rendelkezésére akár egy fotó, vagy egy rövid eszmecsere erejéig. Ez a hozzáállás a szervezők és a kiállítók részéről nagyon családiassá és barátságossá tette a rendezvényt.
Ugyanebben a pavilonban került sor a vasárnapi nap folyamán a méltán híres Miss AMTS 2019 szépségverseny döntő fordulójára, ahol Tímár Zsuzsanna győzedelmeskedett. Délután négy órakor pedig a nyereményautó, a Ford Mustang Coupé is gazdára talált, amelynek boldog tulajdonosa Szabó László lett!
Az ORFK-OBB csapata a hagyományokhoz híven idén is jelen volt az AMTS-en, és számos programmal várta az érdeklődőket. Lehetőség volt többet megtudni, és jelentkezni az áprilisban startoló „Közlekedik a család” vetélkedőre, amelyben családok mérhetik össze a tudásukat a biztonságos közlekedéssel kapcsolatban, és szállnak harcba egy Skoda Fabia nyereményautóért – ez az ORFK-OBB standjánál szintén megtekinthető volt. Az OBB munkatársai szerint idén meglepően népszerűnek bizonyult a „Közlekedik a család”, hiszen sokkal többen neveztek be a versenyre, mint a tavaly.
A Generali jóvoltából a legkisebb korosztály sem unatkozott az AMTS-en. Amíg apa a tuningautókat csodálta, a gyerekekre számos program várt a G pavilonban. A legkisebbeknek egy 6 állomásból álló játékkal készültek, amely teljesítése után különféle ajándékokat (például láthatósági mellényt, vagy foglalkoztató füzetet), illetve „jogosítvány”-t szerezhettek a legügyesebbek. Az első állomásnál „részeg szemüveget” próbálhattak fel a gyerekek, megtapasztalva azt, hogy mit és hogyan lát egy alkohol befolyása alatt lévő személy. A szemüveget viselve kellett egy akadálypályát végigjárniuk, a lehető legkevesebb bóját felborítva. Ezt követően biciklivel száguldozhattak pár kört, közben természetesen figyelve a KRESZ szabályaira – például a zebrán csak zöld jelzésnél haladhattak át.
A további állomásoknál lehetett színezni, itt a kreativitás fejlesztése volt a cél, majd pedig a legfontosabb KRESZ táblákkal is megismerkedhettek a legkisebbek – azokkal, amelyekkel suliba menet, vagy nyaralás során találkozhatnak. Kinti helyszínen pedig gokartpályán suhanhattak a legbátrabbak – ez a program a kellemes, napos időnek köszönhetően szintén sokakat vonzott. Az ORFK-OBB gyereksaroknál a legfiatalabbak babán sajátíthatták el a helyes újraélesztés lépéseit, illetve autó szimulátorban vezethettek. A programok rendkívül népszerűek voltak, a 6 állomást csak a szombati napon több, mint 700 gyerek járta végig – tudtam meg a stand segítőitől.
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_nosztalgia_villamos.jpg)
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_toyota_lc_panzer.jpg)
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/10/piros_lampa_resize.jpg)
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_veteran_magya_rendor_2.jpg)
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/06/kerekparut_2106.jpg)
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_abt_idbuzz_szolarteto_1.jpg)
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_toyota_fejlegzsak_2.jpg)
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2019/08/agressziv2.jpg)
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.