Önjáró buszok, önvezető taxik, automata kamionok. Sok kezdeményezés, de reméljük maradhatnak a sofőrök.
Az Uber önvezető terveit valóra váltani igyekvő amerikai Aurora nevű céggel fejleszt közösen a japán Denso, amely a Toyota típusokba integrálná az önállóság tudását. A céljuk, hogy a robottaxik most nyíló piacán is az elsők között legyen a Toyota. A nagy gyártók úgy okoskodnak, hogy aki elsőként lesz képes megbízható, lakott területen is biztonságosan használható rendszerrel előállni, várhatóan hatalmasat tarol a piacon. Az Aurorával kötött megállapodás szerint, a Toyotával robottaxikat fognak nagy mennyiségben gyártani és a globális piacon értékesíteni. De nem magánvásárlóknak, hanem olyan személyszállítással és ételkiszállítással foglalkozó cégeknek, mint például az Uber.
A Toyota adja nem meglepő módon az autót a tervhez, mégpedig a Sienna egyterűeket, a Denso felelőssége az önvezetéshez szükséges hardver komponensek kifejlesztése, az Aurora pedig a szoftverért és minden egyéb olyan technológiáért felel, amelyek nélkül a jármű nem tudná elvezetni magát. Az Aurora a Toyotával közösen alakítja ki az üzleti tervet a robottaxik tömeggyártására és ehhez kapcsolódóan olyan szolgáltatások nyújtására, mint a finanszírozás, a biztosítás és a karbantartás.
![Autonomous Drive 4](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2021/03/autonomous_drive_4.jpg)
A terveik szerint 2021 végén el fog kezdődni az első, személyszállításra felkészített, automatizált vezetésre képes Sienna-flotta tesztelése a Toyota és az Aurora amerikai tesztpályáin (Pittsburgh-ben, Észak-Kaliforniában, Michiganben és Texasban). Minden autóban ülni fog egy emberi sofőr is, aki egy esetleges vészhelyzet esetén közbe tud avatkozni. A Toyota és az Aurora egyelőre nem gondolkodik magánügyfeleknek szánt önvezető járművek gyártásában. Meglátásuk szerint az automatizált járművek kereskedelmi forgalmazásához vezető út a haszonjárműveken és személyszállításon keresztül vezet.
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_nosztalgia_villamos.jpg)
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_toyota_lc_panzer.jpg)
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/10/piros_lampa_resize.jpg)
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_veteran_magya_rendor_2.jpg)
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/06/kerekparut_2106.jpg)
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_abt_idbuzz_szolarteto_1.jpg)
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_toyota_fejlegzsak_2.jpg)
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2019/08/agressziv2.jpg)
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.