2017.07.19, 06:15
Betegségek és a járművezetés

Az egészég az általános jó közérzet, valamint az optimális teljesítő képesség legfontosabb előfeltétele. Nagyon fontos, hogy a járművek vezetői minden esetben csak fizikailag és mentálisan megfelelő – a KRESZ szerinti meghatározásban: biztonságos vezetésre képes – állapotban üljenek a volán mögé és vegyenek részt a közúti forgalomban.

Idős korban a betegségek előfordulásának valószínűsége jóval nagyobb, mint fiatalabb korban. Ugyanakkor az egyes betegségek természete, jellege és hatása eltérő, és nem minden betegség korlátozhatja a biztonságos közlekedés és járművezetés képességét.

Sok idős ember szenved az életkorral összefüggő betegségekben, mint például a cukorbetegség (Diabetes mellitus), de a vérkeringést érintő és a légzőszervi megbetegedések is gyakoribbak idős korban. Ezek a betegségek jellemzően orvosilag, gyógyszeres úton kezelhetők, melyek következtében a beteg állapota javítható, illetve szinten tartható.

Egy diabéteszes beteg például akkor vezethet járművet, ha az inzulin szintje jól be van állítva, a beteg időben megkapja előírt adagját, és képes ellenőrizni saját állapotának alakulását. A hipoglikémia (túl alacsony cukorszint) gyakran alábecsült veszélyforrása az idősek közlekedésének.

Vannak azonban olyan betegségek is (például az izmok merevedésével járó Parkinson-kór, vagy a memória csökkenését eredményező demencia, melyek alapvetően kezelhető, de visszafordíthatatlan betegségek), melyek a kezdeti stádiumban alig felismerhetők, és a vezetési képességre sincsenek jelentős befolyással. Előrehaladottabb állapotban ugyanakkor az izommozgás erősen korlátozott volta, illetve a mentális állapot rendkívül kedvezőtlen változásai miatt ezek a betegségek a biztonságos közlekedés képességét teljesen kizárhatják (nem csak jármű vezetőjeként!).

Fontos tudni, hogy számos gyógykészítmény tartalmaz olyan hatóanyagot, mely korlátozza, vagy akár ki is zárja a biztonságos járművezetés képességét. Ezekről az esetleges hatásokról az orvostól, vagy gyógyszerésztől kell információt kérni, illetve figyelmesen el kell olvasni a dobozban található betegtájékoztatót.

Fontos továbbá, hogy több betegség egyidejű előfordulása esetén (multimorbiditás) az előírt gyógyszerek együttes fogyasztása, a gyógyszerek mellékhatásainak összeadódása, azok fokozódása ugyancsak erősen korlátozhatja a vezetési képességet. Éppen ezért multimorbiditás fennállása esetén rendkívül kritikusan kell szemlélni a saját vezetési képességet, és az olyan tünetek megjelenése esetén, mint például a hányinger, vagy a szédülés, soha nem szabad a volán mögé ülni.

 

Tanácsaink időseknek:

Betegsége, rossz közérzete, szédülése, vagy hányingere esetén rendszeresen egyeztessen orvosával a közúti forgalomban való részvételét illetően.

Több gyógyszer egyidejű fogyasztása, a gyógyszerek egymással való kölcsönhatásai felerősítheti a mellékhatásokat, és ennek következtében például a reakcióképesség is kedvezőtlenebbé válhat. 

Az előzőekre tekintettel tájékoztassa orvosát az összes szedett gyógyszerekről, még azokról is, amelyeket esetleg más orvos írt fel.

Az orvosát a gyógyszerek szedését követően ténylegesen fellépő mellékhatásokról is tájékoztassa.

Minden esetben figyelmesen és részletesen olvassa el a gyógyszer-készítmények betegtájékoztatóit. Itt találja mindazokat a mellékhatásokat, melyek megjelenésével a vezetés közben is számolni kell. Egyes készítményeknél az is olvasható, hogy fogyasztásukkor a jármű vezetése kifejezetten tilalmazott.

Már a hőemelkedés és káros hatással lehet a vezetési képességre. Ezért amennyiben beteg, keressen közlekedéséhez más alternatívát. Kérje meg családtagját, rokonát, ismerősét, hogy orvoshoz szállítsa, elhozza a gyógyszerét, vagy bevásároljon Ön helyett. Ha önállóan kíván közlekedni, lehetőleg részesítse előnyben a tömegközlekedési eszközöket.

 

Kipróbálható öreg villamosok

Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.

...
2023.05.04. 10:35

Kipróbálható öreg villamosok

Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.

Védett matuzsálem

Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.

...
2023.05.01. 21:16

Védett matuzsálem

Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.

Gondolkozik helyettünk

Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.

...
2023.04.29. 08:10

Gondolkozik helyettünk

Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.

Városligeti szombat

A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.

...
2023.04.23. 07:38

Városligeti szombat

A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.

Teljes a Balaton-gyűrű

Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.

...
2023.04.21. 15:23

Teljes a Balaton-gyűrű

Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.

Napelemmel gyűjtögetett kilométerek

A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.

...
2023.04.09. 11:09

Napelemmel gyűjtögetett kilométerek

A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.

Ölelkező légzsák a Toyotától

A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.

...
2023.04.08. 16:16

Ölelkező légzsák a Toyotától

A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.

Harapósabb férfiak

Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.

...
2023.04.07. 14:01

Harapósabb férfiak

Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.