2018.02.13, 14:09
Biztonságban kétkeréken

Az 51/2012 EMMI rendeletében meghatározott alaptantervek mind az általános, mind a középiskolák számára előírják, hogy az Életvitel tantárgy keretein belül az életkori sajátosságoknak megfelelő Közlekedésre nevelést kell végezni. A Safety-Hungary szakoktatói az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottságával együttműködve a fenti rendeletben megfogalmazott elvárásoknak megfelelően tartanak közlekedésbiztonsági és baleset-megelőzési előadásokat a 2-12. évfolyamos osztályok részére, ”Biztonságban kétkeréken” címmel. A rendezvényeknek Budapesten a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Műszaki Tanulmánytára ad otthont (1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 10).

Az előadások témája: A gyermekek tudatos közlekedésre való felkészítése, az életkori sajátosságnak megfelelő gyalogos és kétkerekű jármű baleseti kockázatok mérséklése elméleti és gyakorlati példák bemutatatásán és szimulált vészhelyzetek elemzésén keresztül.

A rendezvényeket két korosztály részére szervezik. Az I. korosztályba az általános iskola 2-6. évfolyamainak tanulói tartoznak, míg a II. korosztály a 7-12. évfolyamok tanulóit, diákjait, azaz a 13-18 évesek körét foglalja magába.

Az I. korosztály előadásainak témakörei az alábbiak

– alap KRESZ ismeretek

– védőfelszerelések és a kerékpár kötelező felszerelése

– láthatóság, észlelés

– vészhelyzetek elkerülésének gyakorlása szimulátoron

 

A II. korosztály részére megtartott előadások témakörei:

– KRESZ ismeretek

– védőfelszerelések (kerékpáros és motoros)

– láthatóság, észlelés

– balesetek következményei

– vészhelyzetek elkerülésének gyakorlása szimulátoron

Az előadásokat a szervezők filmvetítésekkel, preparált segédeszközök bemutatásával színesítik. Az előadások a 2017-18-as tanévben januártól-júniusig folyamatosan szerdától- péntekig 10.00, 12.00, órai kezdésekkel indulnak. Egy időpontra a szervezők legfeljebb 45 főt tudnak fogadni.

A program teljes mértékben térítésmentesen vehető igénybe az osztályoknak! A vidéki iskolák vasúti visszaigazolás igénylésével ingyenesen utazhatnak Budapestre az előadásra! További információ és fogadónyilatkozat letöltése: https://kozlekedesimuzeum.hu/hu/Tanulas

A programon résztvevő osztályok a Műszaki Tanulmánytárban kiállított érdekességeket is térítésmentesen megtekinthetik. Az elmúlt két tanévben az előadásainkat országosan több mint 13.000 diák hallgatta meg és gyakorolt a szimulátorokon. Reméljük, a lehetőség felkelti az Önök figyelmét is, és minél több diákot vonnak be a biztonságos közlekedés világába.

A múzeum az osztályokat előzetes regisztráció alapján fogadja. A regisztráció és jelentkezés módja:

Regisztrálni az alábbi email címen lehet: [email protected] és [email protected]

Jelentkezéskor kérjük megadni:

– A látogatás tervezett időpontját

– Az iskola nevét és címét

– Évfolyamot valamint a diákok és kísérők számát

 – Kapcsolattartó tanár elérhetőségét (telefon, e-mail)

A program tartalmáról bővebb felvilágosításért keressék bizalommal Szloboda Tamást (tel:06 30 6708592; [email protected])

A múzeum látogatással, illetve az ingyenes utazással kapcsolatban

Skublics Mária (06-70/ 653 3705, [email protected]) áll a rendelkezésükre.

Egyúttal figyelmükbe ajánljuk a programnak otthont adó Műszaki Tanulmánytár által szervezett tárlatvezetést, valamint múzeumpedagógiai foglalkozásokat. Ezek díjairól a múzeum honlapján tájékozódhatnak: https://kozlekedesimuzeum.hu/hu/jegyinfo

Tájékoztatás és jelentkezés telefon: 06 30 6708592 [email protected]

Várjuk jelentkezésüket!

Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum és a Safety-Hungary oktatói

Kipróbálható öreg villamosok

Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.

...
2023.05.04. 10:35

Kipróbálható öreg villamosok

Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.

Védett matuzsálem

Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.

...
2023.05.01. 21:16

Védett matuzsálem

Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.

Gondolkozik helyettünk

Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.

...
2023.04.29. 08:10

Gondolkozik helyettünk

Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.

Városligeti szombat

A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.

...
2023.04.23. 07:38

Városligeti szombat

A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.

Teljes a Balaton-gyűrű

Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.

...
2023.04.21. 15:23

Teljes a Balaton-gyűrű

Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.

Napelemmel gyűjtögetett kilométerek

A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.

...
2023.04.09. 11:09

Napelemmel gyűjtögetett kilométerek

A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.

Ölelkező légzsák a Toyotától

A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.

...
2023.04.08. 16:16

Ölelkező légzsák a Toyotától

A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.

Harapósabb férfiak

Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.

...
2023.04.07. 14:01

Harapósabb férfiak

Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.