180 kilométeres kerülőtől is megszabadíthatja majd a kamionsofőröket a várhatóan jövőre elkészülő, új komáromi Duna-híd. Ez környezetvédelmi és közlekedésbiztonsági szempontból is jótékony hatással lesz a térségre.
Így lehet 600 méteren 180 kilométert nyerni – gőzerővel építik az új komáromi Duna-hidat. Régóta tervezték, és végül 2017 augusztusában el is kezdték építeni Komáromnál az új, Magyarországot és Szlovákiát összekapcsoló Duna-hidat, amely kis túlzással alapjaiban változtatja meg az észak-nyugati régió közlekedését: települések és kistérségek sokasága szabadulhat meg jelentős tranzitforgalomtól.
Legtöbb gond – egyebek mellett balesetveszély, zaj- és környezetterhelés – forrása ugyanis ma még az: a nehézgépjárművek számára Vámosszabadi és Letkés települések között nincs átkelési lehetőség a Dunán és az Ipolyon. Legközelebb Vámosszabadi és Parassapuszta határátkelőhelyeken lehetséges az áthaladás. Komáromban ugyan ott a régi átkelő, az Erzsébet híd, ám azon 20 tonnás össztömeg-korlátozás érvényes. Emiatt bizonyos esetekben mintegy 180 kilométeres kerülőre kényszerülnek a fuvarozóknak.
Az új átkelő persze nem csak a teherforgalom miatt lesz fontos: A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tájékoztatás szerint ma mintegy 9000 egységjármű a forgalom az Erzsébet hídon, amely ráadásul Komárom és Révkomárom belsejébe vezeti a kocsikat és a napi 300 darab 20 tonna alatt teherautót.
Az új Duna-híd megépülése után közvetlen teherforgalmi kapcsolat jön létre Komáromnál Magyarország és Szlovákia között. Várhatóan kisebb lesz a teherforgalom az M1-es autópályán Győr és Komárom között, valamint a vámosszabadi meg a parassapusztai határátkelőnél – írta érdeklődésünkre a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. A társaság kiemelte: A híd és az új, komáromi déli elkerülő-szakasz további jelentős tranzitforgalmat vezet majd le. Mindezek együttesen azt eredményezhetik, hogy Komáromban és Révkomáromban számottevően csökken az utakon a balesetveszély és a károsanyag-kibocsátás.
Az új híd és a csatlakozó útszakaszok forgalomba helyezése 2020. június végére várható, de az átkelő hat pilléréből a szlovák oldali három már elkészült, a magyar oldalon az utolsót, a Duna közepén levőt március végére tervezték befejezni, a hídpályából pedig már 278 méter a helyén van. A 600 méter hosszú, legmagasabb pontján 94,5 méter magas, úgynevezett egypilonos, ferdekábeles hídon kétszer egy sávos szakasz vezet majd át.
A híd az egyes főutat köti majd össze a szlovák oldali 63. számú főúttal. A hídon kerékpárút, gyalogos járda, valamint a belterület közelsége miatt közvilágítás is lesz. Az egyedi szerkezet miatt a pilon és kábelek díszkivilágítást kapnak. A beruházáshoz tartozik egy-egy útcsatlakozás megépítése mindkét oldalon.
Magyarországon egy 1,3 kilométer hosszú út épül a 131-es számú főút Komárom déli elkerülőig. Ezen a szakaszon két körforgalom és két kisebb híd lesz, egyik az ipartelepi kerékpárút felett, a másik a Koppány vezér út felett. Ezenkívül két tengelysúly-mérő hely is épül a főpálya mindkét oldalán. A szlovák oldali útcsatlakozás hossza 646 méter hosszú, kétszer egy sávos kialakítású.
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_nosztalgia_villamos.jpg)
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_toyota_lc_panzer.jpg)
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/10/piros_lampa_resize.jpg)
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_veteran_magya_rendor_2.jpg)
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/06/kerekparut_2106.jpg)
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_abt_idbuzz_szolarteto_1.jpg)
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_toyota_fejlegzsak_2.jpg)
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2019/08/agressziv2.jpg)
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.