A német rendőrség felségjelzéseit viselő BMW i8 elfogóautó igazán propaganda célokra készült. A biztonságos tuningra hívják fel vele a figyelmet!
Már évek óta fut a Német Tuningszövetség, a VDAT által életre hívott “Tune it! Safe!” program. A projektet a tuning népszerűségének a növekedése hívta életre, a cél, hogy az autókon végrehajtott tuning célú módosítások a szabályosság keretein belül történjenek, csak európai jóváhagyással rendelkező alkatrészeket használjanak fel az átépítésekhez.
Az ilyen alkatrészekkel felszerelt autók az átalakítás mértékétől függő engedélyezési procedura után részt vehetnek a közúti forgalomban, a változásokat az autók forgalmi engedélyébe is bejegyzik. Erre Magyarországon is lehetőség van, az engedélyeztetés módja kidolgozott. A tuningolás során fontos szempont, hogy az autó közlekedésbiztonsági jellemzői ne romoljanak, sőt a lehetőség szerint javuljanak.
A VDAT programját a német rendőrség is támogatja, így már több mint tíz éve minden évben, a legnagyobb német szezonzáró tuning show-n, az Essen Motor Show-n bemutatnak egy, rendszerint neves tuningcégek által felkészített autót. A szabályoknak maradéktalanul megfelelő tuningautó megfelelőségét azzal hangsúlyozzák, hogy a rendőrség a nevére veszi, és felszerelik a járőrautók kellékeivel, illetve azok külső matricázását is megkapja.
Az elkészült autó minden évben körbejár a tuningrendezvényeken, népszerüsítve a programot és felhívva a tuningolás iránt érdeklődők figyelmét a szabálymegfelelősség fontosságára. Tavaly Magyarországra is ellátogatott a demoautó, és várhatóan idén is így lesz, hiszen fontos az üzenete a magyar tuningrajongók felé is. Hasonló helyi kezdeményezés, hogy a budapesti AMTS tuning show-n kisorsolt tuningolt nyereményautó minden átalakítása a kocsi forgalmi engedélyébe bejegyzett és így engedélyezett: ezzel is példát mutatva az átépítők előtt, hogy megoldható a tuning legalizálása.
A 2019-es szezonra az Essen Tuningshow-n az AC Schnitzer, és a Hankook segítségével felkészített BMW i8 rendőrautót mutatták be. Az AC Schnitzer adta a külső-és belső tuningalkatrészeket, valamint a felniket, a Hankook értelemszerűen az abroncsokról gondoskodott.
A kocsiról galéria is megtekinthető
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_nosztalgia_villamos.jpg)
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_toyota_lc_panzer.jpg)
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/10/piros_lampa_resize.jpg)
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_veteran_magya_rendor_2.jpg)
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/06/kerekparut_2106.jpg)
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_abt_idbuzz_szolarteto_1.jpg)
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_toyota_fejlegzsak_2.jpg)
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2019/08/agressziv2.jpg)
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.