2021.11.07, 08:18
Columbo autója

Autóválasztásból nem volt túl példamutató Columbo hadnagy. Bár ez is nézőpont kérdése, hiszen van olyan elmélet is, amely szerint egy idős autó használata környezetkímélőbb megoldás, mint egy új vásárlása.

A televíziózás történetének egyik legemlékezetesebb autó/főhős párosítása volt a Peter Falk által alakított Columbo hadnagy és az ő ütött-kopott Peugeot-ja. Az ikonikus krimisorozat ötvenedik évfordulóját ünnepelheti idén. Bár Columbo egyszerű ballonkabátban és kitaposott cipőben járt, olcsó szivarokat szívott, uzsonnáját a zsebéből fogyasztotta el, autója pedig egy ütött-kopott Peugeot 403 Cabriolet volt, kevés olyan hetvenes évekbeli filmsorozatot készítettek, amelyet még ma is rendszeresen műsorra tűznek.

Ma talán pert indítana egy autógyár, ha így ábrázolnák egy típusát. Az autót és vezetőjét mintha pont egymásnak teremtették volna a forgatókönyvírók. A történet a hatvanas évek elején kezdődött: Columbo karaktere ugyanis hosszú fejlődési utat járt be. Színházi darabban és egész estés filmen, több színésszel is megpróbált befutni a „hadnagy”. A későbbi sorozat 1968-ban levetített első tesztepizódjában már Peter Falkot láthatta a közönség – igaz, még jól fésülten, és autó nélkül. A jelentős siker ellenére még egy pilot és további három év kellett ahhoz, hogy beinduljon a széria.

Az alkotók úgy döntöttek, a sorozatban egy kellően elhanyagolt autóval bővítik ki Columbo személyiségalkotó kelléktárát. Peter Falk egyáltalán nem volt elragadtatva az ötlettől: ha már autóba kell ülnie, az legyen elegáns, modern. Az NBC csatorna kompromisszumos megoldást ajánlott Falknak: nézzen szét a stúdió területén, és ha megtetszik neki egy autó, megkapja a filmhez. A tanácstalanul induló vadászat végül a forgatás előtti napon hozott nem várt sikert.

A színész kiszúrt egy porlepte autót, amely ovális hűtőmaszkjával és kerek lámpáival nem csak stílusában lógott ki a környezetéből, hanem fizikailag is. Valaki hónapokkal (évekkel?) korábban úgy parkolta le ugyanis a kocsit, hogy az jó pár arasszal előrébb állt, mint a mellette várakozó járművek – mintha egyenesen jelentkezett volna a szerepre.

A Peugeot 403 Cabriolet már az első évad első epizódjában (amit Steven Spielberg rendezett) feltűnik néhány másodpercre. A filmben a leharcolt autó valójában már akkor ritkaság volt. A rendkívül magas gyártási költségek miatt a Peugeot 403 Cabriolet elég drága lett. Ez meg is pecsételte a sorsát: négy év alatt alig több mint 2000 példány talált gazdára, így 1961-ben a Peugeot leállította a programot.

Columbo3 Resize
Peter Falk

A tíz évad alatt a szereplők többször is ironikus megjegyzést tettek az autóra, a hadnagy azonban – az iróniát tudatosan vagy szórakozottságában ¬félreértve – mindig büszkén válaszolt: jó gondját viselem, ezért ő is vigyáz énrám. A gondoskodás persze relatív, Columbo ugyanis a történet szerint valójában egyáltalán nem kímélte a kabriót.

Egy epizódban szándékosan nekiment a gyanúsított autójának, hogy aztán közelről megvizsgálhassa annak fényezési hibáját, máskor pedig szabályosan kirúgta belülről a beragadt ajtót. A történet szerint elhanyagolt autóknak azonban a valóságban nagyon is jó dolguk volt: a produkció több példányt is beszerzett a 403 Cabriolet-ből. Amikor az első hét évad után beszüntették a forgatást eladták a kocsikat.

Így amikor az ABC csatorna tizenkét év szünet után, 1989-ben felmelegítette a szériát, új autókat kellett vásárolniuk – ekkor ez már összehasonlíthatatlanul nehezebb és drágább feladat volt, mint 1971-ben. 1990-ben pedig végleg lezárult Columbo hadnagy története, a sorozatban szereplő autók sorsa egy kivételével ismeretlen, ám ez esetben a bizonyosság fájdalmasabb, mint a tudatlanság: azt a bizonyos autót évekkel ezelőtt teljesen elhanyagolt állapotban látták Mexikóban, megmentésére már akkor is vajmi kevés remény mutatkozott.

Igazán kár, mert komoly értéket képviselne: a 403 Cabriolet ritka vendég a veteránautó-árveréseken, egy jó állapotú példányáért 2019-ben 46 ezer eurót fizettek, a sorozathősért pedig várhatóan akár ennek többszörösét is hajlandóak volnának megadni.

Peter Falk 2007-ben egy utolsó, önálló epizóddal szeretett volna búcsúzni híres szerepétől, erre azonban gyorsan súlyosbodó betegsége miatt már nem kerülhetett sor. Izgalmas lett volna látni, hogy az alkotók megmaradnak-e az eredeti Peugeot 403 Cabriolet mellett, vagy másik autót választanak a hadnagy számára.

 

Peugeot 403 Cabriolet Grand Luxe 1959  

Motorja soros négyhengeres benzinmotor.

Szelepek száma / vezérlés: 8 OHV

Keverékképzés: Solex 32 PBICA karburátor

Lökettérfogat (cm3): 1468

Teljesítmény (kW/LE/perc): 40/54/4800

Forgatónyomaték (Nm/perc): 115/2500

Sebességváltó:  kézi, négyfokozatú

Hajtásképlet: hátsókerék-hajtás

Hosszúság (mm): 4470

Szélesség (mm): 1670

Magasság (mm): 1485

Tengelytáv (mm): 2660

Nyomtáv e/h (mm): 1340/1320

Menetkész tömeg, vezető nélkül (kg): 1090

Fékek elöl/hátul: dob/dob

Végsebesség (km/óra): 130

Gyorsulás 0-100 km/óra (mp): 22,9

Üzemanyag-fogyasztás, vegyes (l/100km): 10,1

Üzemanyag-fogyasztás, város (l/100km): 12,4

Üzemanyag-fogyasztás, országút (l/100km): 8,6

Kipróbálható öreg villamosok

Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.

...
2023.05.04. 10:35

Kipróbálható öreg villamosok

Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.

Védett matuzsálem

Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.

...
2023.05.01. 21:16

Védett matuzsálem

Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.

Gondolkozik helyettünk

Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.

...
2023.04.29. 08:10

Gondolkozik helyettünk

Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.

Városligeti szombat

A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.

...
2023.04.23. 07:38

Városligeti szombat

A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.

Teljes a Balaton-gyűrű

Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.

...
2023.04.21. 15:23

Teljes a Balaton-gyűrű

Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.

Napelemmel gyűjtögetett kilométerek

A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.

...
2023.04.09. 11:09

Napelemmel gyűjtögetett kilométerek

A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.

Ölelkező légzsák a Toyotától

A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.

...
2023.04.08. 16:16

Ölelkező légzsák a Toyotától

A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.

Harapósabb férfiak

Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.

...
2023.04.07. 14:01

Harapósabb férfiak

Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.