A Ford által fejlesztett, a hálózatba kapcsolt autók technológiáját alkalmazó RoadSafe rendszer az aktuális közlekedési helyzet megmutatása mellett a folyamatosan elemzett adatok alapján meghatározza a lehetséges baleseti gócpontokat.
A brit kormány által alapított konzorcium és a Ford fejlesztett ki egy rendszert, ami a hálózatba kapcsolt járművekből és az utak mellé telepített érzékelőkből származó adatok, illetve a baleseti jelentések alapján többek között előre jelzi a balesetveszélyes útszakaszokat. A ‘RoadSafe’ amellett, hogy figyelmezteti az autósokat a fokozott veszélyre, egyúttal jelzi a helyi hatóságoknak is a helyzetet, hogy intézkedhessenek az infrastruktúra megfelelő átalakításáról.
A közlekedésbiztonságot az adatok összesítésével és bonyolult algoritmusokkal javító digitális eszközt jelenleg több mint 200 jármű részvételével tesztelik Oxfordshire-ben és Londonban. A RoadSafe egy algoritmus segítségével gyűjti a hálózatba kapcsolt járművekből és az utak mellé telepített érzékelőkből érkező anonim adatokat, illetve a baleseti jelentéseket, majd ezek alapján meghatározza, hol következhet be nagyobb eséllyel egy közlekedési baleset. Ez az információ megjelenik egy térképen, ahol a rendszer a veszély mértékét is meghatározza, és figyelmezteti erre az autósokat.
A digitális eszközt négy év alatt fejlesztették használható állapotúra, a folyamat fontos része volt egy 20 hónapos kormányzati támogatású projekt, amelyben az Oxfordshire megyei önkormányzat mellett részt vettek a Loughborough Egyetem és a Vivacity Labs mesterségesintelligencia-szakértői, illetve a londoni tömegközlekedési vállalat és az Innovate UK szakemberei. A kutatás a londoni közlekedés elemzésével kezdődött, kijelölve a baleseti gócpontokat, és meghatározva, milyen lehetséges okok vezettek ott a közlekedésbiztonság romlásához. Az utolsó 15 hónapban a kutatást Oxfordshire-re is kiterjesztették, és ekkor már több mint 200, hálózatba kapcsolt személy- és haszongépjármű vett részt a kísérletben. A tőlük érkező adatok alapján készítette el a szakemberek csapata a ‘Kockázati besorolási térképet’, ami megmutatja a veszélyes útszakaszokat.
A megjelenített felületen feltüntethetők a régebbi baleseti adatok, mint a ‘veszély-előrejelző’ algoritmusnak az egyes útszakaszokra vonatkozó besorolásai, amelyeket egy adatelemző technológia számol ki1. A veszély előrejelző színekkel jelzi azokat a helyeket, ahol nagyobb valószínűséggel következhetnek be balesetek; piros szín mutatja a legmagasabb szintű veszélyt, és sárga a legalacsonyabb szintű kockázatot.
![Ford ‘roadsafe’ Dashboard Aims To Help Drivers Steer Clear O](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2022/01/ford_roadsafe_1.jpg)
Az adatok összegyűjtéséhez a hálózatba kapcsolt járművek naplózzák a menet közben bekövetkezett eseményeket, többek közt a fékezéseket, a kormánymozdulatokat és a gyorsításokat, a Vivacity által az út mellé telepített érzékelők pedig követik a forgalom áramlását. A szenzorok a gépi tanulás algoritmusával érzékelik a veszélyhelyzeteket, miközben a kerékpárosok, gyalogosok és a hálózathoz nem kapcsolódó járművek mozgási mintáit is kielemzik. A szenzorok által továbbított adatok mind anonim információk, így az utak biztonságosabbá tétele nem sérti a személyiségi jogokat.
A járművekből és szenzorokból nyert adatok alapján sokféle veszélyhelyzet meghatározható, például azonosíthatók azok a helyek, ahol az autók túl közel haladnak el a kerékpárosok mellett; a rosszul elhelyezett buszmegállók, amelyek torlódásokat okoznak; vagy éppen a nem megfelelően megtervezett, átláthatatlan vagy zavaros útkereszteződések.
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_nosztalgia_villamos.jpg)
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_toyota_lc_panzer.jpg)
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/10/piros_lampa_resize.jpg)
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_veteran_magya_rendor_2.jpg)
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/06/kerekparut_2106.jpg)
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_abt_idbuzz_szolarteto_1.jpg)
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_toyota_fejlegzsak_2.jpg)
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2019/08/agressziv2.jpg)
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.