A holland fővárosban a kompjáratok a legfontosabb csatornán segítik az autós közlekedést. Dízel hajókat cserélnek elektromosra.
Amszterdam tömegközlekedési vállalata, a Gemeentelijk Vervoerbedrijf (GVB) elektromos kompokat rendelt az Északi-tengeri-csatorna amszterdami szakaszán szolgálatban álló, a harmincas évek óta szolgáló dízel kompok helyett. Az új hajók 2023-ig állnak szolgálatba a nap 24 órájában üzemelő járaton. Az Északi-tengeri-csatornán három nagy forgalmú komp-átkelőt üzemeltetnek, amelyek évente több mint 350 000 gépkocsit szállítanak át a túlpartra.
Az új kompok alapvetően „plug-in hybrid” kialakításúak, azonban normál üzemrend szerint 100%-ban a 680kWh-s akkumulátorokról fognak működni. A generátort csak 8-as szélerősség felett kapcsolják majd be. A kompok folyamatos közlekednek, és minden 20 perces oda-vissza út után az új elektromos hajóknak 3 percük lesz akkumulátoraik feltöltésére.
A töltés teljesen automatizált, a töltőberendezések 750 V egyenáramú (DC) tápellátást biztosítanak. Az ABB szállította a három ACS880 típusú betápmodult, amely az az IGBT-s (Isoleted Gate Bipolar Transistor) technológia elve alapján alakítja át az energiát. Ez a megoldás nagyon stabil egyenáramú kimenetet biztosít minimális hálózati torzítással, ami annak köszönhető, hogy reagál a hálózati eseményekre és kompenzálja a feszültségeséseket.
Miután mind az öt új elektromos komp forgalomba áll és a régi dízelüzemű kompokat kivonják a forgalomból, évente 800 000 liter dízel üzemanyagot spórolnak, ami több mint 2400 tonnányi széndioxid-kibocsátás megszűnését jelenti. Az új GVB kompok maximum 400 utas, 20 gépkocsi vagy 4 kamion szállítására alkalmasak. Az új flotta első tagja 2021 augusztusában állt forgalomba.
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_nosztalgia_villamos.jpg)
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_toyota_lc_panzer.jpg)
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/10/piros_lampa_resize.jpg)
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_veteran_magya_rendor_2.jpg)
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/06/kerekparut_2106.jpg)
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_abt_idbuzz_szolarteto_1.jpg)
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_toyota_fejlegzsak_2.jpg)
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2019/08/agressziv2.jpg)
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.