Május 12-én rajtol a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny idei futama. Elektromos autóval kíséri a mezőnyt a Skoda.
A Tour de Hongrie története 1925-ig nyúlik vissza, de cseppet sem veszített patinájából azóta sem. Ahogy 2015 óta mindig, a Skoda idén is kiemelt támogatója a versenynek. Tavaly a körversenyt Valter Attila személyében újra magyar versenyző nyerte, az idei verseny több szempontból is tartogat újdonságokat a kerékpárrajongók számára. Az egyik nagy különlegesség, hogy négy év után visszatér a látványos befutó fővárosunkba, a Hősök terére. A verseny egyik támogatója idén is a Skoda lesz, a Tour de Hongrie-n a zöld trikó szponzoraként találkozhatunk velük, amit a pontverseny élén álló versenyző viselhet majd. A mezt a szakaszok közben kijelölt gyorsasági részhajrákon, illetve a befutóknál gyűjtött pontokkal lehet majd megszerezni.
Nagyjából ahány indulója van egy versenynek, annyi gépjármű is kíséri a mezőnyt. Sokan talán túlzásnak tarthatják ezt a mennyiséget, de a gyakorlat bizonyította, hogy szükség van ekkora autóparkra a háttértámogatáshoz. Több csapat Skodákat használ csapatautóként, gyakran feltűnik a színen egy-egy Octavia, Superb, vagy Kodiaq a mezőnyben. Az igazi meglepetés, hogy idén egy Skoda Enyaq iV lesz a versenyigazgatói autó. Ez a tisztán elektromos SUV tavaly debütált a Tour de France-on nagy sikerrel. A Tour de Hongrie a magyarok számára igazi kerékpáros ünnep. Szurkoljunk együtt május 12-16. között minden nap, hogy érezzék a magyar szurkolók lelkesedését!
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_nosztalgia_villamos.jpg)
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_toyota_lc_panzer.jpg)
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/10/piros_lampa_resize.jpg)
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_veteran_magya_rendor_2.jpg)
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/06/kerekparut_2106.jpg)
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_abt_idbuzz_szolarteto_1.jpg)
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_toyota_fejlegzsak_2.jpg)
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2019/08/agressziv2.jpg)
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.