2010.05.06, 22:33
Halálos motoros baleset


Halálos motoros baleset

A baleset Jász-Nagykun-Szolnok megyében történt, március végén, Szajol közelében. Egy Fiat típusú személygépkocsi vezetője haladt járművével egy bekötőúton a 4-es főút irányába. Az eddigi adatok szerint a 4-es főút kereszteződéséhez érve figyelmen kívül hagyta a kihelyezett – s mellesleg jól látható – „ÁLLJ! ELSÕBBSÉGADÁS KÖTELEZÕ!” jelzőtáblát, s az útkereszteződésbe behajtva összeütközött a balról érkező motorkerékpárral.


Halálos motoros balesetA baleset következtében a motorkerékpár vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette. A személygépkocsi vezetője is súlyosan sérült, hiszen a motorkerékpár a vezetőoldali ajtónál csapódott a járműbe.


Ez a sajnálatos eset is bizonyítja, hogy a közúti közlekedésben az emberi élet mindenkor súlyos veszélynek van kitéve. Különösen igaz ez a motorkerékpárosok esetében, hiszen az ő testüket a gépjárművekre jellemző passzív védelmi megoldások egyáltalán nem védik. A védettséget nyújtó karosszéria-elemek, energiaelnyelő zónák, légzsákok, biztonsági öv stb. hiányában testük közvetlenül érintkezik a balesetben érintett más járművel, műtárggyal, ill. a talajjal.


Az EU szakértői által elfogadott álláspont szerint a motorkerékpárosok halálozási kockázata 18-szor nagyobb a közúti közlekedésben, mint a személygépkocsi vezetőké.


Az eset másik tanulsága a figyelmetlen vezetésben keresendő, bár ez a konkrét ügyben még csak feltételezés lehet, hiszen a büntetőeljárás – szakértők bevonásával – folyamatban van. A tapasztalatok egyértelműen mutatják, hogy akár egyetlen másodpercnyi, gondatlanságból származó figyelmetlenség is súlyos tragédiákhoz vezethet – akár alacsony haladási sebességű ütközés esetén is!


Figyelmeztető jel, hogy beköszöntött az igazi tavasz, sőt egyes napokon a meleg már a nyári hónapokat idézi. Ilyenkor pedig az emberi szervezet méginkább hajlamos a kábultságra, a tompaságra, a reflexek lassulására.


Tisztelt közlekedők! Figyeljünk egymásra!


Egyetlen életünk van!

Halálos motoros baleset

Kipróbálható öreg villamosok

Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.

...
2023.05.04. 10:35

Kipróbálható öreg villamosok

Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.

Védett matuzsálem

Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.

...
2023.05.01. 21:16

Védett matuzsálem

Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.

Gondolkozik helyettünk

Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.

...
2023.04.29. 08:10

Gondolkozik helyettünk

Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.

Városligeti szombat

A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.

...
2023.04.23. 07:38

Városligeti szombat

A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.

Teljes a Balaton-gyűrű

Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.

...
2023.04.21. 15:23

Teljes a Balaton-gyűrű

Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.

Napelemmel gyűjtögetett kilométerek

A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.

...
2023.04.09. 11:09

Napelemmel gyűjtögetett kilométerek

A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.

Ölelkező légzsák a Toyotától

A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.

...
2023.04.08. 16:16

Ölelkező légzsák a Toyotától

A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.

Harapósabb férfiak

Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.

...
2023.04.07. 14:01

Harapósabb férfiak

Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.