2020.10.06, 19:07
Japán luxusjárőr

Lexus LC luxuskupét adományozott egy üzletember Japánban Tocsigi város rendőrkapitányságának. A komoly kétajtós nem marad dísz, valódi elfogó autó lesz belőle.

A Honsú szigetének közepén fekvő Tocsigi egyike azon Japán városoknak, amelyek viszonylag sértetlenül vészelték át a második világháború borzalmait, így belvárosa bővelkedik a történelmi épületekben. Egy ilyen környezet pedig mindenből a legszebbet érdemli, gondolhatta egy helyi üzletember, bizonyos Kazuo Nakamura, és felajánlott a városi rendőrségnek egy Lexus LC luxuskupét. A helyi rendfenntartó erők tradicionális fekete-fehér színére matricázott, orrán a rendőrség aranyszínű emblémáját viselő autó az ünnepélyes átadást követően szeptember 23-án állt szolgálatba. A világ több nagyvárosában találkozhatunk hasonló luxus-rendőrautókkal, ám azokat sok helyen csak a turisták lenyűgözésére, a rendőrség reprezentációs feladatainak erősítésére használják.

A Lexus LC-nek is részt kell majd vennie különböző promóciós eseményeken, ám a tervek szerint valódi járőrfeladatokra is bevetik: elfogó járműként segíti a közlekedési, illetve bűnüldöző osztályok munkáját. A Lexus LC rendőrautó műszaki paramétereiről sajnálatos módon nem számol be a hírt közzétevő japán napilap, a Mainichi Shimbun. Reprezentatív célokra talán szerencsésebb választás a különösen környezetbarát üzemű, öntöltő hibrid LC 500h, míg az autópályán inkább a Lexus 5.0 literes V8-as sportmotorjával szerelt, 477 lóerős LC 500 modellváltozat a jobb döntés. Bármelyikre esett is azonban Kazuo Nakamura választása, az nem változtat a tényen, hogy a 200 ezer lakosú város rendőrsége az egész világon elsőként kapott fényhíddal és az orsó alakú hűtőmaszk mögé illesztett, kiegészítő villogókkal szerelt Lexus LC járőrkocsit.

Kipróbálható öreg villamosok

Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.

...
2023.05.04. 10:35

Kipróbálható öreg villamosok

Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.

Védett matuzsálem

Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.

...
2023.05.01. 21:16

Védett matuzsálem

Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.

Gondolkozik helyettünk

Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.

...
2023.04.29. 08:10

Gondolkozik helyettünk

Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.

Városligeti szombat

A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.

...
2023.04.23. 07:38

Városligeti szombat

A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.

Teljes a Balaton-gyűrű

Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.

...
2023.04.21. 15:23

Teljes a Balaton-gyűrű

Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.

Napelemmel gyűjtögetett kilométerek

A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.

...
2023.04.09. 11:09

Napelemmel gyűjtögetett kilométerek

A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.

Ölelkező légzsák a Toyotától

A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.

...
2023.04.08. 16:16

Ölelkező légzsák a Toyotától

A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.

Harapósabb férfiak

Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.

...
2023.04.07. 14:01

Harapósabb férfiak

Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.