Tél van. A hajnali mínuszokat nappali fagyok is követik, ezért a gépjárművezetőknek fokozottan kell számolniuk a szélvédők és – nem utolsó sorban – a világító eszközök jegesedésével. A járműből való kilátás biztosítása már az első méterek megtételekor is fontos, ezért elindulás előtt kérjük, minden esetben ellenőrizzék a gépjárműveket, tisztítsák meg a szélvédőt, és távolítsák el a ráfagyott csapadékot. A jegesedés megszüntetése ugyanis a gépjárművezető feladata és egyben kötelessége: Ennek hiányában azzal a valós veszéllyel kell számolni, hogy a jármű vezetője a biztonságos közlekedéshez nélkülözhetetlen információk megszerzésétől fosztja meg magát – ezáltal saját és mások testi épségét veszélyeztetve. A probléma másik forrása, hogy haladás közben a menetszél jégdarabokat szakíthat le a szélvédőről, ami a mögöttes vagy szemből érkező közlekedők számára balesetveszélyes lehet. A tehergépjárművek esetében feltétlenül gondoskodni kell a rakománytér (ponyva stb.) tetején kialakult jég eltávolításáról is, mert a menet közben lehulló jégtömeg nem kívánatos események, súlyos balesetek, tragédiák okozója lehet.
A jég eltávolítása mellett a szélvédők tisztántartása és párátlanítása is fontos.
A közúti ellenőrzések és a balesetek tapasztalatai azt mutatják, hogy elindulás előtt sokan nem, vagy csak részben tisztítják meg a gépjármű szélvédőit, és általában megelégednek a felületes törléssel, vagy az ablaktörlő lapátok használatával. Pedig ez nem elég! A biztonságos közlekedéshez, a megfelelő kilátáshoz, a forgalmi helyzet valós felméréséhez arra van szükség, hogy a szélvédők teljes felülete (kívül-belül, elől-hátul, a jobb és baloldalon egyaránt) tiszta legyen, s ugyanez mondható el a visszapillantó tükrök vonatkozásában is.
Sokan megfeledkeznek a szélvédők (különösen az első szélvédő és az első ajtók üvegei) belső felületének megtisztításáról. Amennyiben a tisztítást több hétig elhanyagoljuk, az üveg belső felületén finom por és egyéb szennyeződés rakódik le, mely az idő haladtával egyre vastagabb réteget képez. Jelentősen rosszabb a helyzet, ha a gépkocsiban utazók között dohányos is akad, ugyanis a dohányfüst fokozza a belső szennyeződésréteg kialakulását. Ez a szennyeződés normál nappali körülmények között nem mindig zavaró, ugyanakkor ha szemből erős fény érkezik – mely lehet akár hegyes szögben érkező napfény, vagy szemben közlekedő jármű fényszórójából érkező fény – nem csak korlátozhatja a gépkocsiból való kilátást, hanem szélsőséges esetben akár másodpercekre el is vakíthatja a vezetőt.
Az említett szennyeződésréteg mellett hasonlóan veszélyes, amennyiben a gépkocsi utastere a hűvös, vagy hideg időben – általában +5 C ̊ alatt – bepárásodik, és a járművel a szélvédőre lerakódott vízcseppek eltávolítása, párátlanítása nélkül indulunk útnak, kapcsolódunk be a forgalomba. A vízcseppek egyrészt megnehezítik a járműből való kilátását, másrészt megtörik az utastérbe érkező fényt, felerősítve annak vakító hatását.
A közúti balesetek, személyi sérülések és halálesetek megelőzése érdekében nagyon fontos, hogy valamennyi vezető tisztítsa meg gépjárműve ablakfelületeit, és végezze el a belső párátlanítást még a megindulás előtt!
A tökéletes párátlanítás érdekében:
– kapcsolja be a hátsó szélvédő fűtőszálait,
– a fűtéssel együtt használja a légkondicionáló berendezést (mely köztudottan szárító hatású),
– és csak akkor induljon el, ha valamennyi szélvédőn tökéletesen kilát!
Kérjük, ne feledkezzenek meg a visszapillantó tükrök, valamint a gépkocsi fényjelző és világító berendezéseinek rendszeres tisztántartásáról sem!
Balesetmentes közlekedést kíván az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság!
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_nosztalgia_villamos.jpg)
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_toyota_lc_panzer.jpg)
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/10/piros_lampa_resize.jpg)
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_veteran_magya_rendor_2.jpg)
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/06/kerekparut_2106.jpg)
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_abt_idbuzz_szolarteto_1.jpg)
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_toyota_fejlegzsak_2.jpg)
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2019/08/agressziv2.jpg)
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.